Konrád György;

2015-10-15 13:24:00

"Orbánnak részben igaza volt" - Konrád György meglepő kijelentései

Több barátom is neheztelt rám azokért a mondatokért, amit mondtam - utalt Konrád György a Figyelőnek adott interjúban arra, hogy a menekültáradattal kapcsolatos véleménye az értelmiségi körökben nem aratott osztatlan sikert. 

A Kossuth-díjas író a lapnak kifejtette, mit gondol a kontinenst új kihívás elé állító folyamatokról: Európának nem módjában sem anyagilag, sem lelkileg megoldani az emberiség gondjait. Ugyanakkor ezt az áramlást nem lehet megállítani, de még lassítani sem.

Az egyik legismertebb magyar kortárs író szerint nem lehet párhuzamot vonni az ötvenhatos kivándorlás és a Dél-Kelet felől érkező menekülthullám között. Mindaz, ami '56 után történt, az európai kultúra és az európai vallások keretei közt ment végbe, egy nagy, erős szövevény fogta össze Európa két felét. A Közel-Kelettel nincs meg ez a régi bensőséges összefonódás. „Ha az ember látja a képeket, hallja a híreket az Iszlám Állam akcióiról, akkor nem gondolja, hogy itt olyan találkozás jön létre, s olyan emberek jönnek, akiknek nagyjából ugyanaz tetszik, vagy nem tetszik, mint az ittenieknek" - fejtette ki.

Orbán Viktornak részben igaza volt, mert idejében aggódni kezdett, de a megoldásai nem lesznek hatékonyak. A menekültek közül valamennyit be kell fogadni. Ők elsősorban a nagyvárosokban fognak letelepedni, vagyis az eloszlásuk nem lesz arányos Európában. Londonban, Rotterdamban már rég zajlik ez a folyamat, és ottani ismerősei rossz tapasztalatokról számoltak be az írónak. Egyre több a konfliktus, ahogy a kisebbség „magabiztossá" vált, a többség pedig nem tudja ezt kellő lelki rugalmassággal kezelni. Európa bezárkózóbb lett, mint akár öt éve. Eljön majd az idő, amikor újra megnyílik, de most ellenkező folyamatok zajlanak.

Konrád beszélt Orbán Viktor kormányzásáról, amit szerinte a „vidéki zsarnoksággal" lehet jól jellemezni. Ezzel együtt úgy látja, Orbán kritikusai zavarja, hogy azért a kormány teljesít bizonyos alapvető elvárásokat, normákat. Az ellenfelei nem tudják, mit mondjanak, hogyan reagáljanak ebben a helyzetben. Jólesne nekik, ha lenne egy fekete kos, amire rá lehetne fogni minden rosszat. A mindent kritizálók saját gyengeségeiket próbálják így elfedni - állítja az író. Aki attól tart, a következő választáson a jobboldal a szélsőjobbal fog szövetkezni. Orbán intelligenciáját nem tartja fenomenálisnak, de elismeri, hogy van valóságérzéke, és valamiféle realista humora, továbbá a veszélyre való érzékenysége. Konrád szerint Orbán egy társadalomszobrász.