Maradnak a katonák

Publikálás dátuma
2015.10.16. 07:34
Barack Obama felülvizsgálta a csapatkivonási terveket FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/CHIP SOMODEVILLA
Barack Obama amerikai elnök csütörtökön bejelentette, hogy lelassítja az amerikai csapatok kivonását Afganisztánból. Bár az eredeti tervek szerint 2016 végétől már csak a kabuli amerikai nagykövetség védelmét ellátó kisebb, legfeljebb ezer fős kontingens maradt volna az ázsiai országban, Obama tegnap közölte, hogy 2017 januárjában, amikor két hivatali idő után leköszön, még 5500 amerikai katona állomásozik majd négy afganisztáni bázison.

Bár az amerikai fegyveres erők katonai missziója lezárult, az Egyesült Államok továbbra is elkötelezett Afganisztán stabilitásának fenntartása mellett - közölte tegnap fehérházi sajtóértekezletén Barack Obama. Az amerikai elnök hangsúlyozta, nem engedik, hogy Afganisztán újra terroristák menedékhelye legyen. Mint rámutatott, az afgán fegyveres erők teljes mértékben felelősek országuk biztonságáért, de még nem elég erősek, a kunduzi tálib offenzíva is megmutatta, hogy légitámogatás, hírszerzés, parancsnoki-irányítási téren elkél az amerikai támogatás. Washington konzultált a döntésről az afgán vezetéssel, együttműködik a nemzeti egységkormánnyal. Obama tartós politikai rendezést sürgetett.

Kunduz eleste fordulópontot jelentett, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Barack Obama felülvizsgálta a terveket, s ezzel kénytelen volt beletörődni abba, hogy nem tudja teljesíteni egyik legfontosabb 2008-as fogadalmát. Első választási kampányában azt ígérte, hogy lezárja az elődje, George W. Bush által indított két háborút, s valamennyi amerikai katonát hazarendeli Irakból és Afganisztánból. Irakból ugyan megtörtént a kivonulás, amelyről még Bush elnök egyezett meg Bagdaddal, de Obamát bírálták a túl gyors csapatkivonás miatt. A helyzet azóta drámaira fordult. Az amerikaiak nemzetközi koalíció keretében légicsapásokat hajtanak végre az Iszlám Állam (IS) állásai ellen, s Washington majd négyezer fős tanácsadó-kiképző kontingenst volt kénytelen visszaküldeni az erősen meggyengült iraki hadsereg támogatására.

Afganisztánban tizennégy év elteltével is tart a háború. Az ISAF, a nemzetközi stabilizációs erő keretében több mint százezer amerikai katona harcolt. A NATO vezette misszió 2014 év végén lezárult. A jelenleg Afganisztánban állomásozó 9800 amerikai katona a korábbi tervekkel ellentétben 2016 végéig marad. Obama tegnapi sajtóértekezletén kiemelte, a feladat nem változik: kiképzési, tanácsadói feladatokat látnak el, s segítik a terrorizmus elleni harcot. Az elnök bejelentése szerint jövő év végével csak a kontingens kisebbik része tér haza. 2017-ben még 5500 fő marad, azaz Obama utódának is feladatokat ad majd mind az iraki, mind az afganisztáni háború.

Katonai források már hónapokkal ezelőtt jelezték, hogy szükség lesz a csapatkivonási tervek felülvizsgálatára. Obama tárgyalt erről az új afgán elnökkel, amikor márciusban fogadta Asraf Gánit a Fehér Házban. A tegnapi bejelentés előtt telefonon egyeztettek. Az amerikaiakat a tálib offenzíva erősödése mellett az is aggasztja, hogy az al-Kaida maradék erői mellett az Iszlám Állam is megjelent Afganisztánban. A Pentagon az afgán hadsereg vezetésével, az afganisztáni amerikai erők vezetőivel egyeztetett a misszió meghosszabbításról. Martin E. Dempsey, az időközben leköszönt amerikai vezérkari főnök még augusztusban dolgozta ki tervezetét a terrorizmus elleni rugalmas fellépésről.

John Campbell, az afganisztáni amerikai erők parancsnoka több forgatókönyvet terjesztett Obama elé. Várhatóan a NATO-szövetségesek is tesznek felajánlásokat. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár úgy nyilatkozott, a katonai helyzet követelményei alapján kell meghatározni a csapatkivonás menetét, nem pedig fix kivonási menetrend kijelölésével. Az 5500 amerikai katona további állomásoztatása évi 15 milliárd dolláros költséget jelent, 5 milliárddal többet, mint ha csak a minimális, ezer fős kontingens maradt volna az afgán fővárosban. A Pentagon-tervezet szerint Kabulban, a bagrami légibázison, két stratégiai fontosságú város, Dzsalalabad és Kandahár melletti bázison szolgálnak tovább amerikai katonák.

Szerző

Terrorhullámtól rettegnek Ankarában

Publikálás dátuma
2015.10.16. 07:32
Kurd tüntetők Isztambulban FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/BURAK KARA
Törökországnak szinte példátlan terrorhullámmal kell szembenéznie. Az Anadolu hírügynökség szerint a július 7-án elkövetett suruci merénylet óta 145 rendőr, illetve katona, illetve polgárőr vesztette életét. A polgári áldozatok száma mintegy 140, pontos számot azért nem lehet mondani, mert a múlt szombati ankarai terrortámadás áldozatai közül többen súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek. A hivatalos közlések majdnem 110 halottról tesznek említést. A terror áldozatai között hat gyermek van, illetve két külföldi, egy iráni és egy palesztin állampolgár. Mely szervezetektől kell tartania Ankarának?

Törökország belbiztonsági szempontból bizonytalanná vált, de az nehezen lenne vitatható, hogy a kormányzat nem kommunikálja valami fényesen ezeket a terrorakciókat. Néhány órával az ankarai merénylet után Recep Tayyip Erdogan elnök azt közölte, hogy az öngyilkos akció „merénylet volt az ország egysége ellen”. Ezzel szinte egy időben Yalcin Akdogan kormányfőhelyettes és az Erdogan-párti sajtó egy része arra utalt, hogy a Kurd Munkáspárt (PKK) állhatott az akció mögött, hogy a terrorakcióval kovácsoljon politikai tőkét a mérsékelt kurd párt, a HDP számára a november 1-jén esedékes parlamenti választáson.

Utóbbi elnöke, Selahattin Demirtas, a HDP elnöke viszont Erdogan elnököt sejti a terrorakció hátterében, vagy legalábbis erkölcsi felelősnek tartja a történésekért. Arra utalt, hogy a török kormány sokáig segítette a szélsőséges iszlamistákat. Ahmet Davutoglu aztán a hét elején már az Iszlám Államot (IS) gyanúsította, szerdán azonban váratlanul a PKK lehetséges közreműködését emlegette, ami azért meglepő, mert az áldozatok jelentős része kurd, másrészt lapértesülések szerint a két elkövető az IS tagja volt, s a PKK és az Iszlám Állam egymás ellenségei. Félő, hogy Törökországban a terror nem hagy alább, s a november elsején megrendezendő választásig egyre feszültebb légkör uralkodik majd. Tekintsük át, melyek a legveszélyesebb terrorszervezetek az országban, melyek azok, amelyek destabilizálhatják Ankarát.

Iszlám Állam

A Hürriyet közlése szerint az egyik szombati öngyilkos merénylő annak a terroristának a testvére volt, aki a júliusi, dél-törökországi, suruci merénylet során harminc személyt repített a levegőbe. Mindketten az Iszlám Állammal rokonszenveztek. A másik merénylő pedig Szíriában harcolt. Abban, hogy az IS egyre véresebb merényleteket hajt végre az országban, a kormányzatnak is megvan a maga felelőssége. Törökország ugyanis sokáig nemcsak behunyta a szemét az IS rémtettei láttán, hanem közvetlenül is segítette a terrorszervezetet. Dzsihadista harcosok gyógykezelését tették lehetővé török kórházakban, hogy aztán visszautazhassanak a harcmezőre. A kezelés költségeit a török állam vállalta.

James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója még májusban arról számolt be, hogy igen „toleráns” a légkör Törökországban, az IS-szel kapcsolatban, hiszen az ország átengedte a Szíriában a terrorszervezet mellett harcolni kívánó külföldiek hatvan százalékát. Számos felvétel mutatja, hogy a meggyilkolt dzsihadisták útlevelében ott szerepelt Törökország pecsétje – emlékeztetett a Die Welt. A radikális iszlamistáknak nem is kellett fegyvereket átcsempészniük a két ország 900 kilométer hosszúságú határán, hiszen gyakran a hivatalos utat is használhatták.

A szíriai határhoz közel eső törökországi városok, Sanliurfa, Gazientep, Hatay, vagy Reyhanli eldorádónak számítottak az IS harcosai számára. Biztonságos lakásokat is a rendelkezésükre bocsátottak, ahol néhány napig békében kipihenhették a dzsihád fáradalmait, találkozhattak egymással, megbeszélhették a stratégiát. A török hatóságok nem ellenőrizték őket, razziákat sem tartottak. Hayat Boumeddine, annak a merénylőnek az özvegye, aki az év elején, Párizsban lelőtt egy rendőrnőt, majd egy zsidó szupermarketet rohant le, néhány napot Sanliurfában töltött el, s csak ezután csatlakozott az IS-hez. Három kiskorú brit lány is mindenfajta gond nélkül utazhatott Isztambulon keresztül Szíriába. A török határőrök az engedékenységért kapnak némi apanázst. Kapnak a csempészektől, és a menekültektől is.

Mindemellett a török titkosszolgálat, a MIT is rendszeresen ellátta fegyverekkel az iszlamistákat – közölte májusban a Reuters bírósági iratokra hivatkozva. Rendőri szemtanúk beszámolója szerint 2013 novembere és 2014 januárja között legalább négy rakétaalkatrészeket is szállító teherautó ment Törökországból Szíriába. 2014-ben az IS több parancsnoka is elismerte, hogy Ankarától fegyvert kaptak a dzsihádhoz. „Törökország a mi oldalunkon áll” – jelentette ki akkor egy fegyveres a Die Weltnek. Az IS ráadásul olajat adott el Törökországban, méghozzá olcsón. Ankara természetesen minden vádat tagad.

Kurd Munkáspárt

A török kormány és a Kurd Munkáspárt közötti békefolyamat zsákutcába került, s valami nagyon kedvező és váratlan fordulatnak kellene történnie ahhoz, hogy közeledés legyen a két fél között. A HDP szerint a választás előtt Erdogan elnök érdeke éppen az volt, hogy elmérgesítse a viszonyt, összemossa a PKK-t a HDP-vel, hogy így utóbbi pártot kiszorítsa a parlamentből, s alkotmányozó, kétharmados többséget biztosítson az AKP számára. A kormány szerint azonban a PKK érdeke a terror szítása, hogy így kovácsoljon politikai tőkét a HDP-nek. Az ellentétek kibékíthetetlennek tűnnek. Most majdnem ugyanott tartunk, mint a kilencvenes években, amikor a PKK szinte naponta hajtott végre merényleteket és szabotázsakciókat az ország déli részén. Pedig két éve még azt gondolhattuk, hogy az lesz az igazi áttörés éve a török-kurd viszonyban. A béke kulcsa, úgy látszott, Abdullah Öcalan lesz, aki 1978-ban alapította meg a Kurd Munkáspártot.

1984-ben a PKK fegyveres felkelést indított az ankarai kormányzat ellen a kurd függetlenségért. Öcalan Szíriában élt, majd számos más országban bukkant fel, mígnem 1999-ben a török titkosszolgálat a CIA és a Moszad segítségével elfogta. Öcalant azóta is a Márvány-tengeren lévő börtönszigeten, Imraliban tartják fogva. Ezer katona ügyel rá mindmáig. 1993-ban a PKK körülbelül 900 támadást hajtott végre Törökország területén. A szervezet azonban saját honfitársai ellen is brutálisan lépett fel. Több mint ezer alkalommal fordult elő, hogy lerohantak egyes falvakat, mert meg akarták büntetni az ott élőket, akik szerintük együttműködtek a török hatóságokkal. Több régióban lényegében saját államot hoztak létre, amelyet teljesen elszigeteltek a külvilágtól.

A török hadsereggel szembeni vereségek hatására azonban ez a szám 1995-re kevesebb mint 200-ra csökkent. A PKK ellen mind hatékonyabban lépett fel a török katonaság. A Kurd Munkáspárt ezzel együtt egyre kevesebb ellenállást tudott tanúsítani. Ekkor kezdett tudatosulni a munkáspárti vezetőkben, hogy nem lehetnek képesek megnyerni a háborút, esélyük sincs legyőzni a török haderőt, s kikiáltani a kurd függetlenséget.

Miután a kurdok belátták, esélyük sincs a török katonai túlerővel szemben, a szervezetet ráadásul lefejezték az amolyan szektavezérnek tekintett Öcalan elfogásával, úgy látszott, nyugvópontra került a konfliktus. A 2000-es évek közepétől Öcalan már nem támogatta a fegyveres felkelést, s a kurd és a török nép békés egymás mellett élésének fontosságát hirdette. 2006-ban ügyvédje révén olyan közleményt hozott nyilvánosságra, amelyben tűzszünetet hirdetett, s a Törökországgal való békekötés mellett foglalt állást. Bár 2010-ben úgy nyilatkozott, értelmetlen a párbeszéd Ankarával, 2013-ra már előrehaladtak a béketárgyalások, olyannyira, hogy 2013 márciusában Öcalan bejelentette, elérkezett az idő a békekötésre, s politikai megállapodást kell találni. Májusban meg is kezdte a kivonulást az országból a PKK, mintegy kétezer harcos hagyta el az országot. Úgy tűnt, lezárul az 1984 óta tartó konfliktus, amelyben összesen mintegy negyvenezer ember vesztette életét.

Az áttörést nemcsak Öcalan felhívásai tették lehetővé, hanem az is, hogy a PKK már nem követelte a teljes kurd rész elszakítását Törökországtól, hanem széleskörű autonómiára törekedett, valamint kulturális és politikai jogaik elismerését sürgette az alkotmányban. A másik fontos tényező, hogy Törökország legfontosabb külpolitikai törekvése a 2000-es években még az uniós csatlakozás volt, s Brüsszel a kurdokkal való viszony normalizálására ösztökélte Ankarát. Törökországban egyébként összesen körülbelül 13 millió kurd él.

Az Iszlám Állam térnyerése Irakban és Szíriában azonban teljesen új helyzetet idézett elő. Felértékelődött a kurdok szerepe, hiszen egyedül ők jelentettek Szíriában igazi ellenállást a szárazföldön az IS dzsihádistái ellen. Washington számára annyira fontosak lettek a kurd harcosok, hogy titkosszolgálati információkat is megosztottak velük. Ez a közeledés azonban nem volt Ankara ínyére. Ez az egyik legfontosabb oka annak, hogy ennyire szembekerült egymással Ankara és a PKK. A suruci merénylet után úgy látszott, a török légierő az IS ellen indított támadást, valójában azonban a PKK állásait támadta. Ma már nem is hallunk arról, hogy török gépek az IS elleni bevetésen vennének részt, de a kurdok elleni légicsapásokról annál több szó esik.

Népi Felszabadító Forradalmi Párt 

A DHKP-C-t 1978-ban alapították Forradalmi Baloldal néven. Erőteljesen Egyesült Államok és NATO-ellenes beállítottságú. Tagjai azt vallják, hogy a török kormányt a „nyugati imperialisták” irányítják. A szervezet a kilencvenes években több amerikai objektum ellen hajtott végre terrorakciót. 2001 óta aktivistái öngyilkos merényleteket is végrehajtanak, abban az évben két ízben is rendőrőrsre támadtak. A csoport isztambuli parancsnokát, Asuman Akcát 2008-ban vették őrizetbe azzal a váddal, hogy merényletet akart végrehajtani Erdogan elnökkel szemben.

Az idei év elején Isztambulban két gránátot hajított egy merénylő a Dolmabahce-palota épületére. A gránátok azonban nem robbantak fel, az illető elsütött egy lőfegyvert is, de a rendfenntartók végül ártalmatlanná tették a támadót. Az akcióért a Népi Felszabadító Forradalmi Párt vállalta a felelősséget, a támadással egy Berkin Elvan nevű fiú halálát akarták megbosszulni, aki a 2013 nyári tüntetési hullám alatt belehalt egy könnygázgránáttól elszenvedett sebesülésébe. Néhány nappal később szintén Isztambulban egy nő felrobbantotta a testéhez erősített robbanószert, megsebesítve két rendőrt, s egyikük később belehalt sérüléseibe. Ezt az akciót is DHKP-C vállalta, később azonban visszavonta a beismerést.

A szélsőbaloldali szervezet előzőleg azzal került be a hírekbe, hogy a csoport egyik tagja 2013 februárjában működésbe hozott egy robbanószerkezetet az Egyesült Államok ankarai nagykövetségének bejáratánál. A terrortámadásban az elkövető mellett egy női biztonsági őr is életét vesztette. A leglátványosabbnak nevezhető merényletet 2015. március 31-én hajtották végre a szélsőbaloldali szervezet aktivistái. Ekkor két fegyverese túszul ejtette Mehmet Selim Kiraz főügyészt az isztambuli Caglayan igazságügyi palotában. Azt követelték, a rendőrség hozza nyilvánosságra annak a négy rendőrnek a nevét, akiknek közük volt Berkin Elvan meggyilkolásához. A két túszejtőt végül megölték, az ügyész belehalt sérüléseibe.

Szürke Farkasok

Az ultranacionalista, újfasiszta szervezet, amelynek egykori aktivistája, Mehmet Ali Agca 1981-ben hajtott végre merényletet II. János Pál pápa ellen, egykor a nacionalista MHP párt ifjúsági ága volt. A hatóságok szerint a szervezet 220 aktivistája 694 gyilkosságot követett el. A pántörök szervezet tevékenységét később kiterjesztette azokra a volt szovjet tagköztársaságra is, amelyekben jelentősebb török gyökerekkel rendelkező nemzetiség él. Miután Devlet Bahceli vette át az MHP irányítását, a Szürke Farkasokat megreformálták. Tagjai hagyományosan kurd- és kommunistaellenesek. A szervezetnek mintegy 10 ezer tagja lehet Németországban, s aktívnak nevezhető az Észak-ciprusi Török Köztársaságban. Egyes feltételezések szerint a török titkosszolgálat is kapcsolatban áll a Szürke Farkasokkal. A szervezet kábítószer- és emberkereskedelemből tartja fenn magát.

Vacsoracsata olasz módra

Publikálás dátuma
2015.10.16. 07:31
Matteo Renzi joggal mosolyoghat: fontos reformokat fogadtatott el FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/SPENCER PLATT
Igazán nem panaszkodhat mostanság Matteo Renzi. Végre felmutathat néhány fontos reformot, az olasz gazdaság is kezd életjeleket mutatni, ráadásul másfél év után sem zuhant népszerűsége, egyelőre nem jutott arra a sorsra, mint sok más korábbi kormányfő. A szenátus reformja különösen komoly fegyvertény számára.

Matteo Renzi jelenleg Európa legsikeresebb politikusai közé tartozik, de a balsors még őt is utolérheti, különösen akkor, ha a sajtóban még sok olyan cikk megjelenik, mint amilyet az Il Fatto Quotidiano közölt. A lap azt állította, hogy a jelenlegi kormányfő még Firenze polgármestereként a város költségvetéséből finanszírozta saját, nem is csekély összegű vacsoráit. A lap szerint bőséges falatozásainak összege öt év alatt elérte a 600 ezer eurót. A kormányfő tagadta az állítást, s arra hivatkozott, hogy ő volt az első politikus hazájában, aki az interneten tette közzé kiadásait. „Amikor a családommal, vagy barátaimmal vacsoráztam, azt mindig a saját zsebemből fizettem” – közölte Renzi hozzátéve, hogy 2004-2013 közötti kiadásait a számvevőszék górcső alá is vette. Bírálói szerint az interneten közzétett kimutatás csak általánosságokat tartalmaz, s a számvevőszék meg is indította a vizsgálatot.

Ez az ügy még sok kellemetlenséget tartogathat Renzi számára. Az egyelőre még csak kezdeti stádiumban lévő botrány a lehető legrosszabbkor jött, hiszen politikai szempontból már több valóban jelentős sikert mutathat fel. Renzi tavaly februárban óriási elánnal vetette bele magát a munkába. Olyan reformokat ígért, amelyek az eddiginél jóval stabilabb viszonyokat teremthetnek a politikai életben. Minden hónapra egy fontos reform megszületését jövendölte. Kezdetben elmaradtak a fontos intézkedések, de idén valóban beindult a „reformok nagyüzeme”. Megszületett a választójogi törvény, ami jelentősebb többséget biztosít a parlamentben a választáson győztes párt számára. A parlament igent mondott a Jobs Act nevű munkaügyi reformra, amely miatt több szakszervezet is szakított a kormánnyal, hiszen megkönnyítette a felmondást, liberalizálta a munkaerőpiacot.

Szerdán pedig a szenátus egy újabb fontos intézkedést fogadott el, amely szintén a választáson győztes párt számára jelent nagy könnyebbséget, hiszen jelentősen megnyirbálták a szenátus hatalmát. A felsőház kiterjedt jogkörével már számos alkalommal borsot tört a mindenkori miniszterelnök orra alá. Hiába szerzett ugyanis egy párt többséget egy választáson a képviselőházban, majd alakított kormányt, a felsőházban is többségre kellett szert tennie, ha nem akart hamar megbukni. Ez azonban gyakran nem sikerült, mert a képviselőház tagjait más szabályok alapján választották meg, mint a szenátusét. A felsőházat érintő választási rendszer az amerikai elnökválasztáséhoz hasonlít, hiszen az egyes tartományokban elért eredményektől függ, melyik párt hány képviselőt küldhet a szenátusba. Részben ez az oka annak, hogy a közvélemény-kutatók rendre lebőgnek a választások alkalmával. 2005-ben elfogadtak ugyan egy új választási törvényt, ez azonban nem érintette a szenátust.

A szenátust egyik kormányfő sem szerette. Silvio Berlusconi például az életük végéig megválasztott szenátorokkal torzsalkodott, mert többen közülük rendre ellene szavaztak. De ő sem tudott mit tenni, hiszen az átfogó választási reformhoz egyrészt alkotmánymódosításra van szükség, másrészt a szenátus támogatására is szükség van, vagyis annak a felsőháznak kell lenyomni a torkán, amelyet a legkínosabban érint.

Renzinek több nagy előnye is volt: a képviselőházban biztos többséggel rendelkezik, koalíciójában konzervatív képviselők is helyet foglalnak, rendkívül népszerű, így az emberek jelentős részének támogatását is maga mögött tudhatja, s ahhoz képest, hogy nem Berlusconi táborához tartozik, elég jó a viszonya a volt kormányfővel is. Több fontos döntés előtt is egyeztetett vele, s összefogásuk révén sikerült is véghez vinni a fontos politikai reformokat. A bevándorlás ellenes Északi Liga, valamint az öntörvényű Beppe Grillo által irányított Öt Csillag Mozgalom tiltakozott ugyan, de ők sem tudtak mit tenni.

A szenátusnak jelenleg 320 tagja van, közülük 315 a megválasztott honatyák száma, öten pedig életük végéig megválasztott szenátorok. Az új, kedden elfogadott szabályozás értelmében 100 tagja lesz a felsőháznak, 95-öt a régiók jelölnek ki, ötöt pedig a köztársasági elnök, de nem négy, hanem hét évre. Ami a legfontosabb, hogy a szenátusnak nem lesz törvényalkotó szerepe, magyarán nem tudja megbuktatni a miniszterelnököt. Csak az alkotmánymódosításban lehet fontosabb szerepe. Ha egy törvénnyel nem értenek egyet a szenátorok, akkor felkérik az alsóházat az adott jogszabály módosítására, de ha a képviselőház nem tesz elehet ennek, akkor sem történik semmi, mert ez a kérés nem kötelező érvényű.

A választók a regionális választások során jelölhetik ki jövőbeni szenátoraikat, az egyes parlamenti voksolásoknál azonban már nincs beleszólásuk a felsőház személyi összetételébe. A szenátusban 21 polgármester is helyet foglal, minden régiót képvisel egy-egy. Nem állíthatnánk, hogy ez az új rendszer sokkal egyszerűbb lenne, mint az előző, de ennek már azért nincs is nagy jelentősége, mert a szenátus politikai összetétele nem befolyásolhatja az adott kormány jövőjét. Az egyes választások után a politikusoknak nem kell többet rémülten számolgatniuk, hogyan kovácsolhatnak többséget a felsőházban.

Renzi reformjai ezzel nem értek véget, most a költségvetésre koncentrál. Bejelentette, adókönnyítéseket tervez a 2016-os büdzsében, 27 milliárd euró értékben, s beruházásokat is véghez akar vinni a növekedés felgyorsításához. A költségvetési javaslat aligha nyeri el Brüsszel tetszését, hiszen így is tetemes, 2,2 trillió euró az ország adósságállománya, s nem világos, hogy a kabinet hogyan teljesíti 2016-os tervét, amely szerint a GDP 1,8 százaléka alá csökkenti a deficitet. A költségvetési javaslatot egyébként a kormánynak meg kell osztania Brüsszellel is. Renzi politikája eddig működik, az általa vezetett Demokrata Párt (PD) népszerűsége 34 százalékos, ám amint a vacsoráinak költségéről megjelenő cikkek is mutatják, ő sem mehet biztosra.