vizsgálat;holttest;háztűz;Szob;

2015-10-16 17:15:00

Emberi maradvány a leégett házban - Vizsgálat indul

A katasztrófavédelem vizsgálja a halálos áldozatot követelő szobi tűzeset körülményeit, a rendőrség pedig közigazgatási eljárást indított a haláleset ügyében. Szobon csütörtök este kigyulladt egy családi ház, a törmelékek között a tűzoltók péntek hajnalban emberi maradványokat találtak.

Csámpai Attila, a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője korábbi tájékoztatása szerint az Arany János utcában lévő, 100 négyzetméteres ingatlan teteje és tetőszerkezete kapott lángra, a tető egy része be is szakadt. A váci és a rétsági tűzoltók csütörtökön késő este megfékezték a tüzet, majd hozzáláttak a beszakadt tető alatti három helyiség átkutatásához, mert félő volt, hogy ember is tartózkodott az ingatlanban. A 40 centiméter magasságban felhalmozódott törmelék, az erős gőz és a rossz látási viszonyok miatt a lassan haladó kutatást felfüggesztették, majd péntek hajnalban folytatták. Ekkor találtak rá egy felismerhetetlenségig összeégett ember maradványaira. Az ügyben tűzvizsgálat indult - mondta a szóvivő.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy egyelőre közigazgatási eljárás keretében vizsgálják a haláleset körülményeit. A holttestet szakértő fogja azonosítani.