Szijjártó Péter;Audi;

2015-10-19 15:10:00

Háborús retorika - Szijjártó már "öldöklő harc"-ot emleget

A külgazdasági és külügyminiszter azon a hétfői budapesti rendezvényen mondott militáns kifejezést is tartalmazó beszédet, amelyen a Magyar Európai Üzleti Tanács legújabb, 2015. évi országjelentését mutatták be Erősebb Magyarországért egy erősebb Európában címmel.

Öldöklő harc folyik a világban az új befektetésekért - így Szijjártó -  ebben a folyamatban azonban legalább olyan fontos a régi befektetők megtartása, mint az új beruházók bevonzása - a miniszter ezzel az Audival kötött friss megállapodásra is utalt. Nem sokkal az országjelentés bemutatása előtt ugyanis - a szerződés aláírása után - bejelentette: a kormány 6 milliárd forinttal támogatja az Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését .

Szijjártó Péter nem lenne hű tartozéka minisztere az Orbán-kormánynak, ha nem venné elő ezúttal is a jelenlegi időszak aduászát, a  "migránskártyát": a schengeni rendszer megdőlhet, megszűnhet, ha az Európai Unió nem tudja megvédeni a külső határait, és ennek kiszámíthatatlan gazdasági hatásai lennének - vázolta a rettenetes jövőt.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: az Európai Unió a világ lakosságának 7-8 százalékát mondhatja magáénak, a világ gazdasági teljesítményének 15-16 százalékát állítja elő, és a világ szociális, jóléti kiadásainak 50 százalékát osztja ki, ami hosszútávon nehezen fenntartható rendszer. Kifejtette, régen a versenyképesség biztosításához az adórendszer érv volt, korábban az infrastruktúra minősége is érv volt, de a befektetők most már ezeket is szükséges adottságként kezelik.

Kiemelte: az energiabiztonság Közép-Európa számára égetően fontos kérdés. A helyzet az, hogy "mindenfajta geopolitikai játszmáknak köszönhetően" Közép-Európa energiabiztonsága még válaszra vár - mondta, hozzátéve, hogy egész Európa érdeke, hogy a térség energiabiztonságának kérdésköre rendeződjön.

"Ezért vagyunk megdöbbenve, hogy a Déli Áramlatot európai barátaink ellehetetlenítették", ugyanakkor a szentpétervári gazdasági fórumon a Gazprom, az Eon, az OMV és a Shell megállapodást írnak alá arról, hogy létrehozzák az Északi Áramlat 2-őt - mondta a miniszter.

Szijjártó Péter kiemelte: ezért is elementárisan fontos, hogy minden ellenállás ellenére a paksi beruházást végre tudjuk hajtani, mert a paksi atomerőmű kapacitásának bővítése, hosszú távú fenntartása jelenti Magyarország energiabiztonságát.

Reszkess magyar

Noha Magyarország bebizonyította, hogy meg lehet állítani a modern kori népvándorlást, újabb veszély fenyeget, a kötelező bevándorlóbefogadási kvóta, amitől szintén meg kell védeni az országot - ezt már a parlamentben, napirend előtt mondta a tevékeny Szijjártó Péter. A  külgazdasági és külügyminiszter mindazonáltal azt is közölte:  mára megszűnt az illegális bevándorlók beáramlása Magyarország déli határán. Ám még mielőtt a kő leeshetett volna a szívünkről, gyorsan nyomatékosan megismételte:  az országot a bevándorlási hullám egy újabb, ezúttal "nyugatról érkező" veszélye fenyegeti. ( ez lenne a kötelező bevándorlóbefogadási kvóta)

Mindeközben a menekülők egyre nyomorúságosabb körülmények között 
Több száz menekült várja a drávamagyaródi (Trnovec) horvát-szlovén határátkelőnél, a senki földjén rekedve, hogy a szlovén hatóságok beengedjék őket Szlovéniába - tapasztalta hétfő délután a helyszínen az MTI tudósítója. Az emberek összezsúfolódtak a zuhogó esőben a határátkelő horvát oldalán, az állomást fedő tető alatt, akik pedig nem fértek be, már kora reggel óta - gyakran egy szál ingben - áznak a 7-8 fokos időben. A menekültek  két ellenőrző pont közé szorultak, valamennyiüknek, köztük sok gyereknek a szünet nélkül zuhogó esőben kellett volna várakoznia. Ezért a kerítést később hátrébb hozták Horvátország felé. A  didergő, fagyoskodó gyerekeknek  a vöröskereszt és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának aktivistái takarókat osztanak a helyszínen. Időközben megjelentek a területen a segélyszervezetek is, amelyek étellel-itallal látják el a bőrig ázott menekülteket. Matia Kosovec, a terület főispánja az MTI-nek elmondta: ő sem rendelkezik információval arról, hogy a szlovén hatóságok mikor engedik át az embereket. Ugyanakkor kifejezte reményét, hogy hétfő délután megoldódik a helyzet.