Emmi;Balog Zoltán;demográfia;születések száma;

2015-10-20 07:07:00

Balog miniszter számolni tanul

Remek megoldást talált az emberi erőforrások minisztere a demográfiai gondok orvoslására nemcsak Magyarország, hanem egész Európa számára. Balog Zoltán szerint ugyanis a családok megerősítése és a roma népesség integrációja a gyógyír, nem pedig a menekültek befogadása. 

Mindezt hamis adatokkal megtűzdelve próbálta hitelesebbé tenni még a hét végén, a Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Bad Saulgauban tartott Baden-Württenberg-i, európai válságkezeléssel foglalkozó konferenciáján. A kormánypárti Magyar Idők szerint legalábbis úgy fogalmazott: "2010-ben a magyar gazdaság a göröghöz hasonló állapotban volt, a gyermekvállalási kedv pedig mélypontra került, a nyolcéves szocialista kormányzás alatt 25 százalékkal csökkent. Ez a negatív trend megfordult, és 2014-re 9 százalékkal emelkedett."

A tavalyi adatok alapján némi javulás valóban megfigyelhető Magyarországon a születések számában, de az, hogy 1175 gyermekkel több jött a világra, mint 2010-ben, szociológusok szerint pusztán azt jelzi, hogy megkezdődött a kilábalás a gazdasági válságból, vagyis akik halasztották a gyermekvállalást, most belevágtak, nehogy kicsússzanak az időből. A KSH nyáron megjelent Demográfiai Évkönyvében Kapitány Balázs és Spéder Zsolt ezt is úgy értékeli azonban: nincs érdemi fordulat, igen alacsony szinten stagnál a születések száma és nem sikerül megközelíteni a 2008-as válság előtti évek adatait.

Arra sincs magyarázat, hogyan csökkent volna a szocialista kormányzás alatt negyedével a gyerekvállalási kedv, miközben a 2002-es kormányváltáskor 96 804 gyerek született, 2010-ben pedig, amikor a Fidesz került hatalomra, 90 335 újszülöttet anyakönyveztek. Az pedig végképp érthetetlen, miként lett éppen 9 százalékos a növekedés Balog szerint a nem egészen 1200 plusz gyerekből.