A Kéz és szolgája

Kezembe kerültek a lányom régi ujjbábjai. Kis figurák, amelyeket fel kell húzni egy-egy ujjunkra, és máris színészei egy „bábszínháznak”.

Nem is tudom, erről miért az új miniszter, a nép új „szolgája” jutott eszembe. Annak idején a fideszes ifjú reménységek eminenseként tűnt fel. Tökéletes tanítvány volt, szemrebbenés nélkül tudott hazudni, a divatnak megfelelően őzve beszélni, leállíthatatlanul süketelni. Egyik nap ugyanazt az egekig magasztalni, másnap cáfolni. Bólogatni főnöke minden szavára. Törvényt gyártani órák alatt, ha úgy szólt a „parancs”.

Gyors karriert csinált az ujjbábok között. Tucatnyi olyan üggyel hozták kapcsolatba, amely bármely nyugati kollégájának a politikusi pályafutás végét és egy „zártkörű karrier” kezdetét jelentette volna. Nagyon rövid a közemberek politikai emlékezete, de a nevét beütve a kereső kidobja a stiklijeit: a Magyar Vizsla hazugságot, a Fidesz Gate néven elhíresült adatlopási botrányt, amikor a választás előtt bizalmas információkat töltött le az ellenfél jelszóval védett adatbázisából. Elvtelen pragmatistának tartják, aki bárkivel megköti a külön alkuját, ha abból haszna származik. Haverjai a magyar közélet „érinthetetlen” kulcsfigurái, Andy Vajna, Habony Árpád és a többiek.

Talán egyetlen politikust sem ért még annyi korrupciós gyanúsítás megmagyarázhatatlan gazdagodása miatt, mint őt. Ép bőrrel úszta meg a legelképesztőbb botrányokat: hűtlen kezelés, gazdasági csalás, hivatali visszaélések gyanúját, feljelentések sorát, amelyeket a Polt ügyészség rendre hárított.

A Kéz érinthetetlen, a bábjait védeni kell. Most egy másik ujjra került. Új szerepet kapott a bábszínházban, miniszter lett. A Kéz (vagy a Köz) szolgája?