Szerbia;menekültek;migráció;kerítés;

2015-10-20 16:50:00

Szerbia nem épít kerítést

Szerbia semmilyen körülmények között nem emel falakat vagy kerítéseket a határain - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök kedden arra a hírre reagálva, hogy Zágráb kerítést építhet a horvát-szerb zöldhatáron.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a kormányfő úgy fogalmazott: "Mások nyugodtan építsenek falakat. Mindenki más azt csinál, amit akar, mi nem fogunk falakat emelni. Bármilyen helyzetbe is kerülünk, a kezünkben tartjuk az irányítást".

Néhány ország a belső politikai válság miatt emel falakat - állapította meg Aleksandar Vucic, majd hozzátette: országában ilyen válság nincs, ezért kerítésépítésre sincs szükség. "Egyesek azt mondták, hogy ellenzik a falakat, amikor pedig nehéz helyzetbe kerülnek, mégis építeni kezdik azokat" - jelentette ki.

A szerb miniszterelnök azt is közölte, hogy kedd reggel valamivel több mint 12 ezer migráns tartózkodott az országban, és emlékeztetett arra, hogy Szerbián több mint kétszázezren haladtak át idén, mégsem kellett könnygázt bevetni, ami az ország "komolyságát, emberségét, toleranciáját és szolidaritását" bizonyítja.

A szociálisügyi minisztérium államtitkára pedig kedden Szabadkán kijelentette, az ország készen áll arra, hogy nagyobb számú migránsról, akár 2-3 ezer emberről is hosszabb távon gondoskodjon. A szabadkai Pannon RTV tudósítása szerint a politikus hozzáfűzte, hogy Szerbiában legalább tíz befogadóállomás áll készen a migránsok fogadására a román, a horvát, a magyar és a bolgár határ mentén.