Kispesti temető, 23 -án

Kihasználva az október 23-i remek napos időt, néhány családtagommal (nővéreimmel, feleségemmel) kimentünk apám, apósom, nagyanyám és nagyapám sírjához a Kispesti temetőbe. Annak rendje-módja szerint megemlékeztünk felejthetetlen halottainkról, mécsest gyújtottunk és hosszan beszélgettünk róluk. Visszaidéztük gyerek- és fiatalkorunkat, történeteket meséltünk egymásnak és felidéztük a már nem velünk lévő őseink egy-egy mondatát, mozdulatát, vicces vagy szomorú történetét.

Így megy ez már egy évtized óta, de most történt valami szokatlan, amivel nem számoltunk, amivel eddig még nem találkoztunk. A temető főbejárata közelében (a sírkerten belül) található az ’56-os Hősök Kopjafája, ahol a délelőtti órákban emlékünnepséget tartottak. Ez eddig teljesen rendben is van, innentől viszont a történések érdekes fordulatot vettek. A kordonnal elkerített részen több olyan szónoklat is elhangzott, amely a hősökről való megemlékezéseken túl Sztálin, Horn Gyula, Soros György és a migránsok durva gyalázásával volt tele. Hosszú és indulatos szidalmazás-sorozatnak voltunk fültanúi. Úgy tűnt/tűnik, hogy 59 évvel az „októberi sajnálatos események” után még a temetőben sincs nyoma a megbékélésnek. Az egyenruhás és motoros közönség (Magyar Nemzeti Gárda) elégedetten hallgatta a rétorok artikulátlan rikácsolását. A sírkert méltóságteljes csendje egy pillanat alatt tovatűnt, és helyette az uszító, gyűlöletkeltő szövegek harsogása uralta a terepet. A hangosítás oly’ mértékben volt erős, hogy a temető legtávolabbi szegletében is hallható volt a gusztustalan szóáradat, amely szinte lehetetlenné tette a meghitt együttlétet halottainkkal.

Nem hívő (vallástalan) emberként is tisztelem a templomok és a temetők méltóságteljes csendjét, hangulatát. Évente három alkalommal keresem föl apám sírját (a születésnapján, az én születésnapomon és így október végén - november elején) Gondolkodom a sorsán, a sorsomon, az egymáshoz való viszonyunkon, hallom a hangját és halkan beszélek is hozzá. Az idén a kopjafánál ünneplők megzavarták ezt a lelki kapcsolódást és megsértették a temető békéjét. Az természetesen abszolút rendben van, hogy a gárdisták és társaik főhajtással, gyertyagyújtással megemlékeztek halottaikról, de az már egyáltalán nem elfogadható, hogy a nekropoliszt (a halottak városát) szitkozódó, zajos politikai nagygyűléssel szentségtelenítették meg.

Ezek az igazhitű magyarok, akik állandóan a keresztény identitásról illetve Mária országáról szónokolnak, nem tudják, hogy Isten házában és a sírok kertjében nincs helye az ordenáré óbégatásnak?! A sírok között magunkba szállva elmélkedünk a múlton és a jelenen, bízva abban, hogy jövőben szeretteinket elkerüli a balsors.

A történtekből azt a szomorú tanulságot vontam le, hogy már megint nekem kell kitérnem, meghátrálnom. Ezentúl október 23-án nem járhatok halottaimhoz a temetőbe, mivel a jeles napon a kispesti sírkert szélsőséges politikai csoportosulások silány színpadává vált, ahol nekem nincs helyem.