Kassa;Rákóczi Szövetség;Csemadok;

2015-10-26 06:40:00

Kassa ősszel is várja a turistákat

Kassa egyre népszerűbb a turisták körében. A hétvégén még különvonatot is indított a szlovákiai városba a kassai főkonzulátus, a Rákóczi Szövetség és a Csemadok, a Kárpáteurópa utazási iroda szervezésében. II. Rákóczi Ferenc halálának 280., újratemetésének 109. évfordulója alkalmából a Kultúrpalotában egymást érték az események. A szerelvényt a határig a MÁV a fejedelem képmásával díszített mozdonya húzta, az érkezés után pedig a kassai dómban fogadták a vendégeket.

Kassán azonban nem csupán a Rákóczi emlékeket érdemes felkeresni. A zenélő szökőkút, a színház és az Andrássy-palota szintén megér egy-egy fotót. Kassán ősszel számos kulturális programmal várják a látogatókat. De ha a Fő téren sétálunk, majd elmegyünk az Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére emelt dómba, majd megiszunk egy forró teát, akkor is átérezhetjük a város hangulatát. 1906-ban a város negyvenezer lakosából harmincezer még magyar volt. Ma negyedmillióan laknak itt, a magyarok aránya viszont már csak három százalék. Az emlékek azonban közösek, a kellemes őszi időben bebarangolhatjuk a város nevezetességeit.