Városliget;Liget Projekt;

2015-10-26 12:59:00

Hivatalos! 2019-re beépítik a Városligetet

Döntött a kormány, négy év alatt felépítik a Városligetben a múzeumnegyedet, és összesen 200 milliárd forintot költenek a beruházásra. Az utolsó körben egy kisebb színház is felkerült a megvalósítandó épületek listája, lehúzták viszont a Városligeti fasor végénél a 56-os emlékmű mellé tervezett két kockát, a Magyar Építészeti Múzeumot és a Fotómúzeumot - írja az Index.

A kormány múlt szerdai ülésén véglegesítette a városligeti múzeumi negyed terveit. Az október 23-i ünnepnap miatt elmaradt Lázár János szokásos kormányinfója, a miniszter ugyanis választókerületében, Hódmezővásárhelyen töltötte a nemzeti ünnepet, ezért nem jelentették be a kormánydöntéseket.

A portál információ szerint a döntés néhány módosítással lényegében megerősítette a korábbi terveket. A kormány álláspontját nem befolyásolta, hogy az utóbbi hetekben több helyen felmerült alternatív javaslatként a Nyugati pályaudvar mögötti MÁV-terület bevonása a projektbe.

A beruházást két hullámban 2019-re fogják befejezni, az összköltség pedig 200 milliárd forint körül lesz. A költségvetésbe az idén 15, jövőre pedig 38 milliárd forintot különítettek el a projekt indítására, később pedig évente mintegy 40 milliárdból finanszírozhatják a nagyszabású átalakítást.

A tervek szerint még az ősszel megkezdődik a Petőfi Csarnok valamint a régi Hungexpo és a Kertem bontása, 2018-ra pedig elkészül a felújítások és az új épületek első része.

A teljes cikket itt olvashatja.