Fővárosi Közgyűlés;Göncz Árpád;Budapesti Közlekedési Vállalat;fővárosi taxirendelet;

Drágább, mégis bérli a buszokat a főváros?

Több döntést hozott ma a Fővárosi Közgyűlés, elfogadták a közösségi közlekedés átmeneti finanszírozását,a BKV 150 buszbeszerzését a 3-as metró felújításának idejére. Módosították a fővárosi taxirendeletet. Döntöttek arról,hogy közterületet nevezzenek el Göncz Árpádról a nemrég elhunyt volt köztársasági elnök tiszteletére.

A Fővárosi Közgyűlés szerdán hozzájárult ahhoz, hogy a BKV Zrt. versenyeztetési eljárást indítson a felújítás előtt álló 3-as metró pótlásához szükséges 150 autóbusz beszerzéséhez szükséges kölcsön ügyében. Ugyanakkor nem sikerült dönteni a BKV október elején kötött, 70 új autóbusz bérbevevéséről szóló szerződés jóváhagyásáról, ezért Tarlós István főpolgármester rendkívüli közgyűlést hívott össze november 4-ére. Az előterjesztés vitájában több ellenzéki képviselő is azt mondta, a társaság aránytalanul drágán próbál autóbuszokat bérelni, a DK-s Gy. Németh Erzsébet szerint ez már "a bűncselekmény gyanúját" is felveti.

Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója erre válaszolva elismerte, hogy a bérlés valóban drágább, mint a járművek megvásárlása, de a cégnek jelenleg nincs elég önálló forrása, illetve hitellehetősége az új buszok beszerzésére. Mint megírtuk: az Egységes Közlekedési Szakszervezet a napokban levelet juttatott el a főpolgármesternek és a képviselőknek, melyben jelezte: feljelentést tesz, ha a közgyűlés megszavazza a "botrányosan drága" járműbérlet előterjesztését.

Döntöttek a 3-as metró vonalán lévő aluljárók egy részének rekonstrukciójáról és a Forgách utcai metrómegálló közvetlen környezetét akadálymentesítéséről, a beruházás több mint 7 milliárd forintba kerülhet. A közösségi közlekedés működésének biztosítása érdekében - az állami támogatás megérkezéséig –a főváros finanszírozza a fenntartáshoz minimálisan szükséges és jelenleg hiányzó forrást. Erre azért van szükség, mert a központi költségvetésben meghatározott 24 milliárd forint állami támogatást október 15-éig nem utalták át. Az állami támogatás megérkezése után a BKK-nak ezt a forrást vissza kell majd fizetnie a fővárosnak.

Százmilliárdos hitelkeretet igényel a főváros

A közgyűlés mai döntése értelmében 93 milliárd forint értékű euró alapú hitelkeretről kötnek megállapodást az Európai Beruházási Bankkal. A pénz jelentős részét az uniós pályázatok önrészéhez akarják felhasználni, illetve más projektekhez is becsatornáznák.

Csúszik a Dagály átadása

Elhalasztották a Dagály Strandfürdő állami tulajdonba történő térítésmentes átadására vonatkozó megállapodás jóváhagyását és megkötését. A Fővárosi Közgyűlés szeptember 30-án döntött arról, a strandfürdőt térítésmentesen az állam tulajdonába kívánja adni azzal, hogy az ingatlan átadása közérdekű beruházás céljára szolgál. A 2017-es vizes világbajnokság központi helyszíne a Dagály uszoda lesz.

Módosították a budapesti taxirendeletet

 *  A repülőtér mellett a vasúti pályaudvaroknál is speciális taxiállomás lesz

*  A taxikban olyan diszpécseralkalmazásnak kell üzemelnie, amellyel támadás esetén riasztást tudnak leadni.

*  Növekszik a taxiállomás-használati hozzájárulások díja januártól: 40 ezer + áfáról 65 ezer + áfára nő.

*  Rövidül a téli gumi kötelező használatának ideje: az október 15-től március 15-ig, a módosítással már csak minden év december 1-jétől kötelező ilyet használniuk.

Közterületet neveznek el Göncz Árpádról

Elfogadta a közgyűlés Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője által benyújtott előterjesztést, miszerint Budapesti közterületet nevezzenek el a nemrégiben elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökről. A főpolgármester elfogadott módosító javaslata értelmében egy későbbi ülésen - az ilyenkor szokásos eljárást követve –választja ki a végleges közterületet.

Tarlósnak ki kell adnia a dugódíjas levelet

Az Együttnek adott igazat a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, így Tarlós István főpolgármesternek ki kell adnia az Orbán Viktor miniszterelnöknek a dugódíjjal kapcsolatban írott levelét. Az Együtt fölszólítja a főpolgármestert, hogy tartsa be a törvényeket, és hozza nyilvánosságra a dokumentumot. Mint az ismeretes, Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke szeptember 26-án kérte közérdekű adatigénylés formájában a Fővárosi Önkormányzattól azt a levelet, amelyet a főpolgármester és négy kerületi polgármester írt a kormánynak a budapesti tömegközlekedés finanszírozása, és ennek részeként a dugódíj bevezetésével kapcsolatban.

Október 5-én a főjegyző azzal az indoklással utasította el az adatkérést, hogy a levél döntést megalapozó adatnak minősül. Nem ez az egyetlen dokumentum, amit a Fővárosi Önkormányzat eddig nem volt hajlandó kiadni. Az Együtt közérdekű adatigénylés formájában kérte a M3-as metró állapotával kapcsolatos jelentést is, mert a budapestieknek joguk van tudni, hogy biztonságban utaznak-e.