Kossuth Rádió;Orbán;

2015-10-30 09:03:00

Orbán eligazít a világban - Népéhez szólt ismét a kormányfő

A szokásos, a kormányrádión keresztül eljuttatott üzenetében Orbán Viktor miniszterelnök valójában ugyanazokat sulykolta mondta el, amiket részben tőle, részben más kormányzati szereplőtől mondhatni mantraszerűen hallhatunk egy ideje. "Továbbra is elutasítjuk a kvótát, Magyarországot senki sem kényszerítheti, a határokat meg kell védeni, Soros György gyengíti a nemzetállamokat..."  - ismerős?  

A miniszterelnök a már szokásos pénteki, az állami rádiónak adott "interjújában" egyebek mellett arról beszélt, hogy a kormány továbbra is elutasítja a kvótát, és a visszatoloncoláskor Görögországba kell vinni a menekülteket. Az a kitétel, miszerint nem korrekt dolog meghívni valakit, majd szétosztani más országok között, vélhetőleg Merkel német kancellárnak szóló kritika volt.  Kifogásolta azt is, hogy Európában olyan véleménynyomás alakul ki, hogy azzal szemben politikusok nem mernek egy másik koncepció jegyében megszólalni. Például a kerítés szót nem lehet kimondani - magyarázta az előbbieket. 

Orbán szerint Európa népei kezdenek felébredni, rájöttek arra, hogy a bevándorlás kulturális kérdés, és az identitásunk forog kockán.  Sajnos azonban Brüsszeltől  nem várhatunk megoldást, a problémát a nemzetállamoknak kell megoldaniuk - mondta a magyar kormányfő, majd a jól végzett munka elégedettségével hozzátette, hogy Magyarország ezt a maga részéről meg is tette.  A miniszterelnök szerint a migránsözönt - amelyet inváziónak nevezett - egyrészt az embercsempész-hálózat mozgatja, másrészt azok az aktivisták, akik mindent támogatnak, ami gyengíti a nemzetállamokat.

Sokáig nem kellett várnunk a sötétben bujkáló ellenség konkrétabb megjelenítésére: ennek a csoportnak a legfőbb képviselője Soros György – oszlatta el a homályt Orbán, aki ugyanazzal a lendülettel az EU felé is csapott egyet: Brüsszelben pedig cselekvésképtelenség uralkodik.

A miniszterelnök nem hagyta szó nélkül az amerikai nagykövetnek a kijelentéseit, amelyek mögött szerinte  meztelen birodalmi érdekek állnak. Az Egyesült Államok nem támogatja a bevándorlási politika azon válfaját, amit Magyarország képvisel, nekik más elképzeléseik vannak - mondta Orbán Viktor, aki külügyminiszterénél diplomatikusabb hangnemet megütve, úgy fogalmazott: Washington számára nem ellenszenves, ha ilyen tömegek érkeznek a régióba. 

A miniszterelnök vélhetőleg azoknak, akik esetleg nem látták volna, a plakátokról jól ismert szlogent is elmondta, miszerint a magyar reformok működnek,Orbán szerint a rendszerváltás óta nem dolgozott annyi ember Magyarországon, mint most. A kormányfő azonban nem pihenhet meg a babérjain, hanem keresi azokat az újabb és újabb eszközöket, amelyekkel legalább további félmillió embernek munkát tudnak adni a következő években. A lehetőségekre példaként említette a kis- és középvállalkozások adórendszerének módosítását, az adóeljárás egyszerűsítését, a bérhelyzet javítását, valamint a lakásépítéseket.

Szó került az állami földek értékesítésének ügyére is, és ezúttal is pusztán a már jól ismert mondatokat hallhattuk újra: a földkérdést Orbán szuverenitáskérdésnek tekinti, akkor vagyunk biztonságban, ha a gazdáknál van a föld, meg kell akadályozni, hogy külföldiek szerezzék meg a magyar termőföldet. Mészáros Lőrinc felcsúti nagygazdáról természetesen nem esett szó.