Lázár János;Gőgös Zoltán;állami földek;

2015-10-30 15:27:00

Lázár vitába száll?

Lázár János az elmúlt hetekben egymás után adta az MSZP korábbi földpolitikáját és személy szerint az MSZP elnökhelyettesét, korábbi agrárállamtitkárt gyalázó nyilatkozatokat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor elhazudta, hogy az Orbán-kormány földosztási programja valójában nem a helyben termelő családi gazdálkodók megélhetésének, hanem a Fidesz hűbéribirtoki rendszerének biztosít táptalajt - közölte a szocialista párt.

Az MSZP az állami földek eladását az elmúlt 25 év legnagyobb rablásának, egyúttal a jövő kiárusításának tartja. 

Gőgös Zoltán fentiek miatt nyilvános vitát kezdeményez Lázár Jánossal, ezért meghívja őt Mezőhegyesre a földprivatizáció és a ménesbirtok szétverése elleni demonstrációra. Ott kiderülhet, hogy a miniszter csak a kormányinfókon mer nagyokat mondani, vagy a helyi gazdák szemébe is képes belehazudni. Gőgös Zoltán várni fogja Lázár Jánost november 15-én, 15 órakor Mezőhegyesen.