Az idők jelei

Az "Erős Európa" helyett – mint volt 2011-ben - "Az idők jelei" szlogen mögül beszélt a kormányfő még pénteken egy jobboldali értelmiségi összejövetelen. A felirat Jézus második eljövetelére utal, amelynek időpontját az Atyán kívül senki sem tudhatja. Ha csak nem maga a kormányfő, aki vette magának a bátorságot és egy elefánt bőrét magára öltve Robert Schumant, az európai egyesülés kereszténydemokrata atyját idézze: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.

Ha valakinek még van ereje, hogy kövesse az immár méltánytalan kerítésvitára zsugorodó, valójában Európa politikai etikájáról és jövőjéről folytatott vitákat, az láthatja, hogyan fertőzi meg a populista orbáni illiberilizmus politikai allegóriája a földrész tömegtársadalmait és vezetőit, akik e vitát kicsinyes belpolitikai háborúvá silányítják, mint teszi a bajor kormányfő is. Természetesen mindig a nép nevében és akaratából, a kereszténység nevében, szemben a felvilágosodás ötszáz évének szekularizációjával.

Az részletkérdés, még ha a kormányfő jellemére nézve igencsak tanulságos is, ahogyan önmagát és egész mamelukseregét ráuszította arra a Soros Györgyre, akinél többet a nyitott társadalomért és éppen a rendszerváltó magyar generációkért nem tett senki. Soros most végre reagált Orbán útmutatásnak szánt pénteki beszédére. Azt írta: „Az általam létrehozott alapítványhoz hasonlóan Orbán Viktor magyar miniszterelnök is hat pontból álló tervet készített a menekültválság kezelésére. A magyar miniszterelnök célja a menekültektől megvédeni a nemzeti határokat, míg a mi célunk megvédeni azokat, akik menekülésre kényszerültek. Úgy vélem, hogy a mi elképzeléseink és az, ami a tetteinkben megnyilvánul, hozzájárul az európai értékek védelméhez, míg a magyar miniszterelnök terve aláássa a legfontosabb közös európai értékeket.”

Orbán a menekültek seregét felhasználva elérkezettnek látja az időt, hogy önnön isteni elhivatottságának megfeleljen. Ám, amikor a tanítványok megkérdezték Jézust, hogy milyen jele lesz az ő eljövetelének és a világ végének, akkor Jézus ezzel kezdte: „Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket... Sokan jönnek majd az én nevemben, akik ezt mondják, én vagyok a Krisztus, és sokakat elhitetnek.”

Látjuk, igazat mondott.

Szerző

Államtitkot tessék!

Régebben, amikor minden érthetőbb, és élhetőbb volt ebben a keserves magyar világban, az államtitkot államtitoknak hívták. Aki azt jogosulatlanul – nem közzétette, hanem csupán csak – elolvasta, hamar a vádlottak padján találhatta magát.

Az államtitok időközben a Nemzeti Minősített Adat nevet kapta a politikai keresztségben.

A Népszava jó pár évvel ezelőtt közölte, hogy az akkori Hajdú-Bihar megyei főkapitány, Sutka Sándor levelet írt a főügyészségnek, ebben számolt be a Debreceni Vagyonkezelő gazdálkodásával kapcsolatos nyomozásról: súlyos bűncselekmények gyanújáról, telefonlehallgatásokról. Az irat név szerint említette Kósa Lajos polgármestert, fideszes országgyűlési képviselőt, akinek mentelmi joga felfüggesztését is kérte a főkapitány. Emiatt annak ellenére került a bíróság elé kolléganőnk, hogy – mint utóbb jogerősen kiderült – a legcsekélyebben sem volt vétkes államtitoksértésben. Abból a gyanús Kósa-dologból meg persze nem lett semmi. (Csak mellékszál, hogy utóbb a város megbízásából az említett Sutka cége őrizte azt a százmilliós Csontváry festményt, amit tavaly nyom nélkül elloptak debreceni Modemből.)

Most a Századvég nevű politikai etetőszék ügye meg se rezzenti Polt Péter szemöldökét, pedig ők állítólag éveken át matattak – ki tudja, miképp - kontroll, felhatalmazás nélkül államtitkokban.

E bontakozó botrány miatt összehívták a nemzetbiztonsági bizottságot – de senkinek ne legyen kétsége a várható eredményről. Végtére is nem holmi meghurcolható népszavás újságíróról van szó.

Szerző
Veress Jenő

Budapestet Varsóban

Amikor négy éve Kaczynskit választási programjáról kérdezték, így foglalta azt össze: „Budapestet Varsóban!” Akkor nem nyert vele. Most igen.

Mi történt azóta? Nem politikai földrengés. Aki annak érzi, nem figyelt az előrezgésekre. A nemzeti-keresztény eszmékből korlátozó dogmát csináló Kaczynski-párt, amelyik nem vádolható túlzott barátsággal sem a demokrácia, sem az európai szövetség iránt, pár hónapja már megnyerte az elnökválasztást. Most ismét legyőzte a nyolc éve kormányzó konzervatív demokratákat: a Polgári Platformot. Kaczynskiék kormánya korábban csúfosan megbukott, még mandátumukat sem tudták kitölteni, a Polgári Platform sokáig sikeres volt. Lengyelország nemzeti jövedelme a nyolc év alatt 20 százalékkal nőtt, miniszterelnökük: Donald Tusk Európa egyik első emberévé avanzsált.

De a mélyben valami repedezett. A gazdasági sikerek nem „csorogtak le”, Kelet és Délkelet-Lengyelország éppúgy leszakadt, mint nálunk Északkelet-Magyarország. Két millió lengyel fiatal keresett külföldön jobb életet. Lengyelország nagy ország lévén, ez arányaiban megfelel a mi több százezer kivándorlónknak. A lengyelek a magyarokkal versenyeznek az európai munkahelyekért, dolgoznak a német és angol kórházakban, pincérkednek a vendéglőkben. Hiába lehetett volna Varsóban akár igaz is egy „Lengyelország jobban teljesít” felirat, sokaknak elege lett.

A lengyel baloldal összeomlása sem volt váratlan. Valaha rég 40 százalék fölött voltak, de a korrupciós ügyek, a párthasadás, a személyi alkalmatlanságok lejtőre lökték őket. Miközben lefelé csúsztak, több energiájukat kötötte le az egymásra való fenekedés, mint bármi más. Megkésve és kényszeredetten végül szövetséget kötöttek, még új embereket is találtak, de ez már kevés volt. Késő volt, üres volt.

Ha nem maradnak le pár tizedszázalékkal, és bejutnak a parlamentbe, társadalmi befolyásukon ez sem sokat változtatna. Tudom: úgy hangzik, mintha saját baloldalunknak – ahová magam is tartozom – szeretnék olcsó példálózással üzengetni. De hát most minden szervezet a maga számára vonja le a lengyel tanulságokat. A Fidesz nyilvánvalóan örül. A most megbukott Polgári Platform hiába tagtársa az Európai Néppártban, szinte tapsol a vesztükön. Ne tévedjünk a szereposztásban: nem arról van szó, hogy az eddig kormányzó lengyel konzervatív párt a Fidesz ottani megfelelője, Kaczynskiék pedig a Jobbiké. Nem! A Polgári Platform európai típusú demokratikus jobboldali párt. A Magyar Narancs szellemes jellemzése szerint Ádertől akár Bajnaiig sokan elférnének benne, de Bayer Zsolt már nem. A lengyel Fidesznek sokkal inkább a Kaczynski-féle „Jog és Igazságosság Párt” tekinthető. Maguk alá akarják gyűrni az ügyészséget és az Alkotmánybíróságot, új médiatörvényt terveznek, ígéreteik fedezetét különadókból állítanák elő, nemzeti sérelmi politikát folytatnak, faséban Európával és a Nyugattal. A Heti Válasz nem finomkodik: „hamarosan lengyel testvéreinkkel együtt leszünk a feketeseggűek klubjában”. A CÖF lelkes üdvözlő táviratot küld, Németh Zsolt Varsóba utazik, mert „nagyon komoly nézetazonosságot” remél, jövőre „magyar-lengyel kulturális évadot” ígér.

Az évadot nem annyira a kulturális rokonszenv tartja össze, mint a politikai. Ennek lényegét a Die Zeit így summázza: a lengyel győztesek is „egy EU-tag országot építenének át illiberális demokráciává”. Kaczynski ugyan óvatosabb duhaj, mint Orbán, de lesz itt krakélerkedés, mellveregetés és a tiszteletben tartandó személyes hit helyett „politikai katolicizmus”: szakítás a világnézeti semlegességgel. Az előjelzések szerint megvonják a lombikbébi-program támogatását, betiltják az esemény utáni tablettát.

Lehetne mondani: mindezért sírjon a lengyelek anyukája. De mi is sírhatunk, ha még mindig azt hisszük: helyi és átmeneti jelenségekről van szó. Nem érdemes a jobbszélnek kedvező menekült kérdéssel takarózni. A lengyelek nem is igen láttak menekültet. De a lengyel baloldalnak és a demokratikus jobboldalnak nem volt jó válasza az ordítóan nagy társadalmi és területi különbségekre, a rendpártot áhító általános bizonytalanságra. Nem tudtak mit kezdeni az érzelmi és közösségi kapaszkodók utáni vággyal, aminek ellenfeleik olcsó és silány táplálékot dobtak. Nem lesz könnyű a jobboldalnak sem, most ők szakadtak darabokra. Nagy baj, ha azt hiszik: végül is csak testvérvitában vannak. Ha a demokratikus konzervatívok nem vállalják fel a saját térfelükön a küzdelmet, mindig a radikálisabb, a veszélyesebb fog győzni.

De a baloldalnak is látnia kell: szép, szép a pártszövetség, megkerülhetetlen is, de ha nincs mögötte szélesebb civil választói mozgalom, nem látszik rajtuk a saját múltjukkal is szakító morális kérlelhetetlenség, megette a fene. Mégoly rokonszenves baloldali jelszavaik is üresen puffognak, ha „csak” baloldaliak. Fico is baloldali. Csak nem elég modern, nem elég európai, nem szabadelvű.

Nem akarok olyan régióban élni, ahol Fico jelenti a baloldal fő áramát, Orbán és Kaczynski a jobboldalét. Mert ott mindegy, hogy budapesti vagy varsói gyorsról beszélünk, valójában veszteglünk egy rozsdás mellékvágányon.

Szerző
Lendvai Ildikó, volt országgyűlési képviselő