futball;Felcsút;Tao-támogatás;kazánház;

2015-11-02 06:05:00

Kazán szépíti Felcsútot

Miközben a felcsúti Pancho Aréna "gladiátorai fűtött gyepen hemperegnek", addig gyermekek százezrei fáznak - így reagált az MSZP arra, hogy Felcsúton, a miniszterelnök háza mellett álló stadionhoz kazánház épül, 3,1 milliárd forintból. Az összeghez az MLSZ 2,25 milliárdnyi társaságiadó-támogatással járult hozzá.

Az MSZP szerint miközben a felcsúti Pancho Aréna "gladiátorai fűtött gyepen hemperegnek", addig gyermekek százezrei fáznak. Komjáthi Imre, a párt országos elnökségének tagja szombaton az Orbán Viktor felcsúti háza melletti Pancho Aréna előtt tartott sajtótájékoztatót. Közleményében hivatkozott a Népszabadság cikkére, amely szerint a helyi futballakadémián két új fűtött focipálya és egy hozzájuk kapcsolódó, Makovecz-stílusú kazánház épül 3,1 milliárd forintból.

Az MSZP ennek kapcsán követeli, hogy Orbán Viktor és kormánya hagyjon fel az esztelen pénzszórással, s a még nagyobb elszegényedés megfékezése érdekében a pénzt adják a népnek. Komjáthi szerint a kormány próbálja eltitkolni a nép nyomorát, a KSH már nem ad ki "szegénységi adatokat", a Habitat for Humanity Hungary legfrissebb kimutatásai azonban az MSZP igazát bizonyítják. Közlése szerint az állam tavaly összesen 191 milliárd forintot költött valamilyen formában lakhatási jellegű támogatásra, de ezek kétharmada nem a rászorulókhoz, hanem döntően a középosztályhoz csordogált.

A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia két új edzőpályáját és a kazánt még az idei szezonban átadják. Az akadémia azzal indokolta a beruházást, hogy 18 csapatuk van, és télen is edzeniük kell. A 3,1 milliárdból a MLSZ 2,25 milliárdnyi társaságiadó-támogatással (tao-támogatás) vette ki részét.

Mint ismert, a Pancho Arénát, amely jórészt szintén közpénzből épült, bár a miniszterelnök ezt másképp látja, tavaly húsvét hétfőn adták át. A 3,8 milliárd forintba kerülő felcsúti stadion néhány lépésre van Orbán Viktor házától. A nyitóünnepségen a bukott államfő, Schmitt Pál mondott beszédet. A kormányfő a rendezvény előtt válaszolt a Hír24 azon kérdésére, milyen érzés, hogy az adófizetők felépítettek egy stadiont a háza mellett. Orbán szó szerint azt mondta: "A magyar gazdaságpolitikai gondolkodás régóta küszködik a kommunista örökséggel, amit az ön okfejtéséből is hallhattunk. Meg kéne érteni, hogy pénzt a vállalkozók termelik meg, és ők döntenek arról, hova adják a pénzüket. Ez nem közpénz."

Az Átlátszó azonban összefoglalta, miért nincs igaza a miniszterelnöknek. A kazánhoz hasonlóan jórészt tao-támogatásból épült maga a stadion is. Márpedig a tao-támogatás magánadomány, közjogi értelemben közpénz, állami támogatás, bevezetésekor így kellett engedélyeztetni az Európai Bizottsággal. Másképpen fogalmazva, ha nem lenne, akkor adó formájában a cégeknek be kellene fizetniük, vagyis ez a bevétel hiányzik az államkasszából.

Döcög a kisvasút
Felcsút az elmúlt öt évben jelentősen megváltozott. Nemcsak a stadion és környéke, hanem a helyi közterületek is megújultak, köszönhetően elsősorban annak, hogy egy törvénymódosítás segítségével Mészáros Lőrinc lett 2011-ben a település polgármestere (az előző polgármester adótartozása miatt - lex Felcsút - lemondani kényszerült). Az Orbán által milliárdossá tett vállalkozó egyben a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke is. Az akadémiát is üzemeltető, ugyancsak Mészáros Lőrinc vezette Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány egyetlen pályázóként a nyáron elnyerte azt a pályázatot, ami a felcsúti kisvasút építéséről szólt. Az RTL Klub számolt be arról a napokban, hogy halasztást kértek a kisvasút megépítésére, mert a kivitelező nem készült el a határidőiga munkálatokkal. A beruházást korábban kiemeltté nyilvánította a kormány, emellett csaknem 900 millió forint támogatást is adtak. A kisvasút, ha elkészül, a Pancho Arénától a település központján át a felcsúti arborétumig jár majd, összesen három megállóval.