Kína;Hszi Csin-ping;Ma Jing-csiu;

2015-11-04 09:12:00

Kína is megerősítette a történelmi találkozót

Kína is megerősítette, hogy első ízben az 1949-es polgárháború óta találkozik egymással Kína és Tajvan elnöke. 

A történelmi találkozót kínai és Ma Jing-csiu tajvani elnök között szombaton, Szingapúrban rendezik meg. A találkozó célja az, hogy megoldást találjanak a Tajvani-szoros ügyére. A szoros 300 kilométer hosszúságú, s a két ország között helyezkedik el. A Dél-kínai tenger része. 1949 óta több ízben is volt katonai konfliktusok színhelye Kína és Tajvan között. Stratégiai szempontból is igen fontos területről van szó, hiszen itt vezet a Közel- és Közép-Kelet olajtermelő országait Japánnal, Koreával, valamint Észak-Kínával összekötő tengeri út.

A kínai elnök, Hszi Csin-ping. FOTÓ: Muneyoshi Someya - Pool /Getty Images

A kínai elnök, Hszi Csin-ping. FOTÓ: Muneyoshi Someya - Pool /Getty Images

Kérdéses, hogy a találkozó hoz-e bármiféle konkrét eredményt, hiszen nem írnak alá megállapodást és közös nyilatkozatot sem adnak ki. Ugyanakkor a találkozó ténye rendkívül fontos amiatt, hogy sikerült közös tárgyalóasztalhoz ültetni a két állam vezetőit.

Kína Tajvant saját tartományának tekinti az 1949-es események óta, s az újraegyesítést saját feltételei megvalósulásához kötné. 1992 között született közöttük egy konszenzus arról, hogy csak egy Kína létezik, más kérdés, hogy ezt mind Peking, mind Tajpej a saját elképzelései szerint értelmezi. Kína például továbbra sem zárja ki a katonai beavatkozás lehetőségét Tajvan szigetén, amennyiben Tajpej formálisan is bejelentené függetlenségét.