temetés;búcsúztatás;Göncz Árpád;

2015-11-06 15:53:00

"Azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen"- Búcsú Göncz Árpádtól

A néhai elnököt az óbudai temető 16-os  parcellájában helyezik örök nyugalomra. A szertartás elején visszaidézték Göncz Árpádnak az elnöki beiktatásán mondott beszédét. Majd megkondult a lélekharang. A gyászolók a család kérésének megfelelően egy-egy szál virágot hoztak. Magánemberként megjelent Áder János és Orbán Viktor is.

Ezután Koncz Zsuzsa és Bródy János előadásában hangzott el a "Ha én rózsa volnék", amelyet a néhai elnök egyik legkedvesebb dalának tartott.

Mécs Imre személyes hangú gyászbeszédet mondott

"Az ember azt várná, hogy egyszer csak felpattan ez a koporsótető és itt leszel közöttünk" - kezdte beszédét Mécs Imre, majd azt mondta "az emberek többsége szeretett Téged, mindenkihez volt egy jó szavad."

Mécs Imre hangsúlyozta, Göncz Árpád egy tisztességes és jó paktum eredményképpen lehetett köztársasági elnök. Természetes könnyedséggel látta el elnöki szerepét, nagyon szerették őt a világban és Magyarországon is.

"Te minden idők legjobb köztársasági elnöke lettél", szeretet övezett, de ha kellett, nagyon határozott tudtál lenni - jelentette ki. Hangsúlyozta, Göncz Árpád megmentette a magyar társadalmat, a magyar jogállamot azoktól a hibáktól, amelyeket a rendszerváltáskor nem tudtak elkerülni.

"Mindig megtaláltad a helyes utat, a jó oldalon álltál, magasra tetted a mércét" - emelte ki Mécs Imre, utalva arra, hogy a mai politikusoknak is példát kellene venniük az elnökről.

Mécs Imre teljes, immár aktuálpolitikáról is szóló teljes beszédét délután 5 órakor mondja el a Kossuth téren.

Benedek Márton, Göncz Árpád legidősebb unokája a család nevében búcsúzott Göncz Árpádtól.

Nagyapám titka az volt, hogy mindenkinek adott egy kis szeletet önmagából - mondta Benedek Márton, aki felidézte a nagyapja életútját az első és életfogytig tartó szerelemtől kezdve a legnehezebb időkben is megmutatkozó humoráig. MIért nem menekültetek el Magyarországról 56-ban? - kérdezte egyszer Márton, mire azt a választ kapta, hogy az ember nem hagyja el a hazáját.

Az egyház részéről Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát búcsúztatta Göncz Árpádot 

Göncz Árpád az őszinte szív és a nyílt szellem embere volt, aki nemcsak szeretni tudott, de szeretetre méltó is volt - mondta a főapát.

Várszegi Asztrik - akit még Göncz Árpád kért meg a búcsúztatására - úgy fogalmazott, sokak nevében vesz búcsút "teljes tisztelettel és szeretettel" a Magyar Köztársaság volt elnökétől, a férjtől, a családapától, az unokáiért rajongó nagyapától, az irodalmártól, de mindenekelőtt az embertől. A püspök a teremtő Istennek megköszönve Göncz Árpád életét, felidézte megismerkedésüket, és azt, hogyan ismerte meg emberségét, gondolkodását, az emberek, a magyarság, az emberiség iránti szeretetét, és "mint börtönt járt és börtöntől többször fenyegetett embernek a mély szabadságvágyát".

MTI FOTÓ: Koszticsák Szilárd

MTI FOTÓ: Koszticsák Szilárd

A rendszerváltás utáni első köztársasági elnök -végakarat szerint-  barátai, eszmetársai között nyugszik majd, ebben a parcellában van eltemetve Bibó István, Litván György és Vásárhelyi Miklós is.

A Göncz Árpádot gyászoló több ezres tömeg szinte teljesen megtöltötte a temető 16-os parcelláját. A számos magyar és külföldi állami vezető, politikus és közéleti személyiség között Áder János köztársasági elnök mellett megjelent Sólyom László és Schmitt Pál volt államfő, továbbá Heinz Fischer osztrák szövetségi elnök is.

Orbán Viktor miniszterelnök az állami vezetőktől távol, a gyászoló tömeg utolsó soraiban hallgatta végig a szertartást felesége társaságában. Jelen volt Medgyessy Péter és Boross Péter volt miniszterelnök, valamint Szili Katalin volt házelnök. Megjelentek egyházi méltóságok, köztük Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, kormánytagok, köztük Pintér Sándor belügyminiszter.