labdarúgás;Bernd Storck;Eb-pótselejtező;

2015-11-09 06:55:00

Másutt nem lihegték túl a felkészülést

Miközben a magyar bajnokságban elhalasztották az élvonalbeli fordulót, hogy az „aranylábú” fiúk a lehető legjobb formában legyenek, addig az Eb-pótselejtezős ellenfél norvégoknál tegnap este is futballoztak (a roppant fontos, utolsó fordulót rendezték). Mi több, a négy párharc nyolc érintett válogatottja közül csak nálunk döntöttek a pihenés mellett – igaz, van, ahol már befejeződött a bajnokság. 

Hogy aztán a honi focivezérkar jól határozott-e, hogy teljesítette Bernd Storck szövetségi kapitány óhaját, a csütörtöki és a vasárnapi ütközet után eldől, mindenesetre a német edző az NB I-es halasztás ellenére sem dolgozhat valamennyi kiválasztottjával. A magyar keret meghatározó labdarúgói szinte kivétel nélkül külföldön szerepelnek, és a klubjaikat a legkevésbé sem érdekli, hogy mi lesz három, illetve hat nap múlva.

Pályán voltak a hétvégén a norvég légiósok is, hiszen az ellenfél több kulcsembere a német, a görög, a holland, a skót és az angol ligában szerepel. De nézzük a többi pótselejtezős ország bajnokságát! A bosnyákok is játszottak, öt meccs volt szombaton, három vasárnap. Írországban október végén befejeződött a (12 csapatos) bajnokság, már csak osztályozókat vívnak a kiesés elkerüléséért, illetve a feljutásért. Ukrajnában sem halasztottak, szombaton és vasárnap is voltak meccsek, ráadásul a válogatott futballistákat adó klubok dupla terhelésnek vannak kitéve, hiszen a nemzetközi kupákban is érintettek.

A pályán voltak az elmúlt egy-két napban a szlovén bajnokság játékosai is, igaz, a bosnyákokhoz hasonlóan a szlovén nemzeti együttesben is sok a külföldön szereplő labdarúgó. A miénktől eltérő ritmusban rendezett svéd bajnokság is véget ért már, egyetlen, osztályozós párharcot vívtak tegnap, a dán vetélkedés ezzel szemben még tart, pénteken, szombaton és vasárnap is a pályán voltak a csapatok.

Az Eb-pótselejtező programja
November 12., 20.45: Norvégia–Magyarország
November 15., 20.45: Magyarország–Norvégia
A további párosítások
November 13., 20.45: Bosznia-Hercegovina–Írország
November 16., 20.45: Írország–Bosznia-Hercegovina
November 14., 18.00: Ukrajna–Szlovénia
November 17., 20.45: Szlovénia–Ukrajna
November 14., 20.45: Svédország–Dánia
November 17., 20.45: Dánia–Svédország