Azt az estet Göncz Árpád tiszteletére rendezték Köszönjük, elnök úr címmel, 2000-ben, amikor a harmadik magyar köztársaság kétszer is megválasztott elnöke átadni készült hivatalát. A dal az egykori államfő kedvence volt, nem véletlen, hogy végakarata szerint a temetésén is elhangzott, két nappal korábban. A gálaesten mindenki mosolygott és Koncz Zsuzsa legjobb formáját futotta. A temetésen az utolsó versszak közben - "Akkor lennék boldog, ha kifeszítenének,/ S nem lennék játéka mindenféle szélnek" - elcsuklott a hangja. Megrendítő volt, mint ahogy az is, hogy a gyászoló tömeg énekelte tovább ezt a két sort.
A már közszolgálatinak csak csúfolt tévében (Duna) az emberek hangjából azonban semmi sem hallatszott, olybá tűnt, mintha valami hanghiba lenne. Meglepőnek mégsem nevezhetjük ezt, hiszen a 15 év előtti gálaestet - mely méltó megemlékezés lett volna a rendszerváltás utáni első államfőre - a Magyar Televízió nem volt hajlandó leadni, így került az ATV-re. S jó volt látni minden percét. A műsorszámokat bekonferáló neves újságírókat, akik személyes emlékeket is idéztek Göncz Árpádról, s a kitűnő színészeket.
Újra megcsodálhattuk Darvas Iván és Kézdy György versmondását, Garas Dezső humorát - amint Örkény egypercesét adta elő - és Hofi Gézát. Ismét bebizonyosodott, mekkora művész Psota Irén, Kincses Veronika, Udvaros Dorottya, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Érdi Tamás és Zorán. És a végén tanulságos volt hallani Göncz Árpád köszönő szavait, aki 10 millió embernek is megköszönte az előző tíz évet, amelyben sokat tanulhatott - önmagáról is. Így csak a legnagyobbak képesek beszélni. Kár, hogy egyre kevesebben vannak.
