hulladék;Decker Ádám;vízilabda bajnokok ligája;Cseh Sándor;Szolnoki Dózsa-Közgép;

2015-11-11 07:00:00

Magyaros ízek a nemzetközi porondon

Magyar rangadót rendeznek ma este a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblás sorozatának második fordulójában. A győzelemmel rajtoló Szolnok a nullapontos OSC-t fogadja. Az Egerre sem vár könnyű feladat, ugyanis a listavezető horvát Primorje otthonába látogat.

Igazi csemegét tartogat ma este a férfi vízilabda Bajnokok Ligája. Két régi ismerős, a Szolnok és az OSC csap össze a főtáblás sorozat második fordulójában. A Tisza-partiak az előző idényben épp a 12 csapatos elitkőr előtt búcsúztatták az újbudaiakat a legrangosabb európai kupasorozatban. Most a csoportkörben vehet revánsot az OSC.

„Nem mi vagyunk a találkozó esélyeseit, tekintettel arra, hogy Németh Toni még mindig nem egészséges, így center nélkül vágunk neki a mérkőzésnek – mondta a Népszavának Decker Ádám, az OSC védője. – Előnyt jelent számunkra, hogy ismerős ellenféllel találkozunk, igaz ez visszafele is működik, hiszen a Szolnoknak sem kell bemutatni minket. Az is jó, hogy a Tisza-partiakat ugyanaz a játékstílus és felfogás jellemzi, mint minket. Úgy gondolom, jobb magyar ellenféllel játszani a BL-ben, bár az előző szezon hatodik helyezettje nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi mezőnyből is kiemelkedik."

Mindkét gárda győzelemmel hangolt a mai összecsapásra. A bajnokságban a Szolnok rangadót nyert a hétvégén az Eger ellen, míg az újbudaiak szintén erős ellenfelet, a Ferencvárost győzték le egy góllal. A Bajnokok Ligájában már más a helyzet. Amíg Cseh Sándor tanítványai az első meccsüket biztosan nyerték a szerb Partizan Beograd vendégeként, addig az OSC vereséggel debütált, a horvát Jug Dubrovniktól kapott ki hazai pályán 9-7-re. „Toni kiválása miatt a támadójátékunk nehezebben működik, így akkor van esélyünk a Szolnok ellen, ha kimagasló teljesítményt nyújtunk védekezésben – tette hozzá Decker Ádám, aki testvérével is találkozik a medencében, ugyanis Attila a Szolnok kapusa. – Nem beszéltem a mérkőzésről Attilával, mindenki a saját feladatára koncentrál.”

A harmadik magyar együttesre, az Egerre sem vár könnyű feladat, ugyanis az A csoport listavezetőjéhez, a horvát Rijekához látogat. A hevesiekhez hasonlóan az ellenfél is rangadót bukott a bajnokságban. A házigazdákat a Jug Dubrovnik páholta el 13-7-re. A BL-ben viszont győzelemmel debütáltak: Montenegróban verték a Jadran Herceg Novit (11-9). Az Eger viszont nem bírt az Olympiakosszal, hazai pályán döntetlen született. „Nagyon fontos lesz ez a találkozó, de nemcsak a megszerezhető pontok miatt, hanem azért is, hogy helyreállítsuk a renoménkat” – fogalmazott a klub honlapján Dabrowski Norbert, az Eger vezetőedzője.

A magyar program
 A csoport:
VK Primorje Rijeka–ZF-Eger (18.00)
Az állás: 1. Primorje 3 pont (11-9), 2. Barceloneta 3 (9-7), 3. Eger 1 (8-8), 4. Olympiakosz 1 (8-8), 5. Jadran HN 0 (9-11), 6. Spandau 0 (7-9)
B csoport:
Szolnoki Dózsa-Közgép VSC–A-Híd OSC-Újbuda (17.30, tv: Sport1)
Az állás: 1. Pro Recco 3 pont (15-4), 2. Szolnok 3 (14-9), 3. Dubrovnik 3 (9-7), 4. OSC 0 (7-9), 5. Partizan 0 (9-14), 6. Galatasaray 0 (4-15)