A magyar nyelv napja - Bemutatják Ferdinandy György könyvét

Könyvbemutató, koncertek, irodalmi reggeli várja az érdeklődőket Balatonfüreden, a magyar nyelv napja alkalmából rendezett háromnapos hétvégi programon - tájékoztatott a város polgármesteri hivatalának kulturális irodavezetője.

Cserép László elmondta, hogy Balatonfüred történelmi városrészében rendeznek programokat pénteken, ahol Orbán János Dénes költővel, prózaíróval közösen szavalhatnak az ünneplők.   Hozzátette: a Kisfaludy Galériában és a Kisfaludy Színpadon óriás szókirakó és nyelvi vetélkedő várja a város általános és középiskolásait, délután pedig már bárki bekapcsolódhat a játékos fejtörő programokba.

Ferdinandy György József Attila-díjas költő, író, Fortuna szekerén című válogatott elbeszéléseit a Vaszary Galériában mutatják be.  Törő Balázs néprajzkutató, a népdalszöveg szimbolikájáról tart előadást a Kisfaludy Galériában, majd a Tükrös Zenekar és a Balatonfüred Néptánc Együttes közreműködésével koncert és táncház zárja az estet.

Szombaton a Balatonfüredi Komolyzenei esték sorozatban Vásáry Tamás zongoraművész és a Mendelssohn Kamarazenekar közös koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők, akik Haydn életével és műveivel ismerkedhetnek az Anna Grand Hotel színháztermében.  Krúdy a fazékból címmel irodalmi reggeli kezdődik vasárnap délelőtt a Hotel Blaha Lujzában, amelynek házigazdája Vinkó József, újságíró lesz, a délelőtt irodalmiságáról Oberfrank Pál és Szarvas József színészek gondoskodik, a kávéházi hangulatot Pingiczer Szilárd zongorista teremti meg.

A Vaszary Galéria négy kiállítása ezen a hétvégén is várja a látogatókat, Cilinder és lokni címmel látható válogatás a Szépművészeti Múzeum osztrák biedermeier képeiből. A modern magyar festészet remekeiből január 3-áig látható tárlat Kovalovszky Márta művészettörténész válogatásában. Vaszary, Vaszary, Vaszary címmel a Vaszary család művésztagjairól szóló tárlat is látható, és a Balaton-parti város letűnt korszaka rajzolódik ki "a füredi fotós", Talabér Gyula kiállításán. 

Szerző

Botrány: guillotine fejfájásra

Publikálás dátuma
2015.11.11. 06:54
Marija Szavinova nem is indulhatott volna Londonban FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
Felszólította az orosz sportminisztérium a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséget (WADA), hogy a nyomozás során tartsa magát a tényekhez és a bizonyítékokhoz. Ahogy már megírtuk, a WADA vizsgálóbizottsága hétfőn Oroszország atlétáinak eltiltását javasolta a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek, amelynek elnöke, Sebastian Coe a hét végéig adott határidőt a helyzet tisztázására.

A jelentés szerint az orosz kormány megfélemlítette a moszkvai laboratóriumot, amely Vitalij Mutko sportminiszter nyomására doppingmintákat manipulált. Az orosz sportminisztérium leszögezte, a vizsgálati anyag nem tartalmazott meglepetéseket. Az illetékesek tudtak az Orosz Atlétikai Szövetség problémáiról, és meghozták a megfelelő intézkedéseket: új elnököt és főedzőt választottak, valamint megfiatalították az edzői stábot. Az ügy kapcsán a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai testülete is vizsgálatot indított, mivel Mutko az orosz fociszövetség és a 2018-as világbajnokság szervezőbizottságának elnöke is egyben, emellett a FIFA és az európai szövetség végrehajtó bizottságának tagja.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint a most "felrobbant doppingbomba" az NDK-s időket idézi, csak éppen nem hosszú évek elteltével akadnak fenn a rostán a sportolók, az edzők és a sportvezetők. "Hamarosan más országok és más sportágak is sorra kerülnek. Lesznek itt még meglepetések" – vélekedett a magyar szakember.

Az orosz sportolók atlétikában a második helyen végeztek a 2012-es londoni olimpián 8 arany-, 5 ezüst- és 5 bronzéremmel. Ha a sportágban elért eredményeiket nem vennénk figyelembe, akkor is megtartanák az összesített éremtáblázaton elért negyedik helyezésüket. Az orosz sportújságírók természetesen nem hagyták szó nélkül a kirobbant botrányt. Jevgenyij Szljusarenko szerint a "WADA egy guillotine-t ajánlott a fejfájás kezelésére", míg Oleg Szamonajev arról írt, hogy "szét kell zúzni az egész orosz sportmenedzseri rendszert, és megpróbálni nagyon gyorsan valami újat felépíteni, különben az atlétáik csak a televízión keresztül nézhetik a riói olimpiát".