Európai Bizottság;Pristina;Ivica Dacic;koszovói alkotmánybíróság;brüsszeli egyezmény;

2015-11-12 06:38:00

Brüsszel nem kommentál

Az Európai Bizottság nem kommentálja a koszovói alkotmánybíróság döntését, amely szerint felfüggeszti a koszovói szerb kisebbségnek nagyobb önrendelkezést biztosító brüsszeli egyezmény egy részének végrehajtását. Federica Mogherini, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének szóvivője, Maja Kocijancic újságíróknak elmondta, a Bizottság nem kommentál folyamatban lévő ügyeket. Megismételte, hogy mind Pristinától, mind Belgrádtól az augusztus 25-én aláírt megállapodás végrehajtását várják.

Éles bírálatokkal illette viszont a koszovói alkotmánybíróság döntését Ivica Dacic szerb külügyminiszter, aki annak a véleményének adott hangot, hogy ezzel a lépéssel veszélybe sodorják a Balkán stabilitását. Hozzátette, Pristina ezzel szembement az Európai Unióval. A koszovói alkotmánybíróság kedden határozott az egyezmény felfüggesztése mellett. A megállapodás jelentős áttörés volt Belgrád és Pristina viszonyában.

Koszovóban igen nagy ellenállás fogadta az egyezményt, többször tüntettek ellene, az Önrendelkezés nevű ellenzéki párt pedig akadályozta a parlament ülését, hogy a kormányzó többség ne fogadhassa el a dokumentumot. Az elégedetlenségi hullám miatt Atifete Jahjaga koszovói elnök kérte ki az alaptörvény felett őrködő testület véleményét. Az alkotmánybíróság január 12-ig függesztette fel az egyezményt, s ekkor tér vissza a kérdésre.

Vucic gesztusa

Lerótta kegyeletét a srebrenicai mészárlás áldozatai előtt Aleksandar Vucic szerb kormányfő szerdán, aki ezt júliusban, a népirtás 20. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezésen nem tehette meg, mert a tömeg kifütyülte és megdobálta. Az eset kapcsán Munira Subasic, a Srebrenicai Anyák civil szervezet elnöke örömének adott hangot Vucic gesztusa kapcsán, mert ezzel szerinte elismerte, hogy népirtás történt Srebrenicában. Vucic virágokat helyezett el az emlékhelyen.

A szerbiai kormányfő egy gazdasági konferenciára érkezett a kelet-boszniai városba, ám a megbeszélések előtt ellátogatott a Potocariban található emlékhelyre. 1995 júliusában Srebrenicában több mint nyolcezer muszlim férfit és fiút gyilkoltak meg a boszniai szerb katonák. Maradványaik 407 helyszínről kerültek elő, ezek közül 93 tömegsír volt, míg 314 helyen csak felszínesen temettek el egy-egy áldozatot.