Mianmar;Szú Kji;

2015-11-13 11:25:00

Megerősítették: Szú Kji pártja győzött Mianmarban

Hivatalosan is bejelentette pénteken a választási bizottság: a Nobel-békedíjas ellenzéki vezető, Aung Szan Szú Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért megnyerte a mianmari (burmai) parlamenti választásokat.

A képviselői helyek több mint 80 százalékának sorsa már eldőlt, s bebizonyosodott, az NLD megszerezte az elnyerhető mandátumok kétharmados többségét. Ez pedig azt jelenti, hogy Szú Kji pártja állíthatja majd az államfőt, aki az alkotmány értelmében a legfőbb hatalom birtokosa Burmában.

Negyedszázada ez volt a legszabadabb választás Mianmarban, de a katonai rezsim visszavonulása még nem teljes, a képviselői helyek negyedét a hadsereg birtokolja, s hozzájárulásuk nélkül továbbra sem módosítható az alkotmány. A 70 éves legendás politikusasszony pedig formálisan továbbra sem lehet Burma elnöke, mivel egy brit történész özvegye, s két fia brit állampolgár. Szú Kji azonban még a voksolás előtt úgy nyilatkozott, ha pártja nyer, akkor is ő lesz a hatalom birtokosa, ha személyesen nem ülhet az elnöki székbe.

Az új törvényhozás várhatóan februárban ül össze, s Mianmarnak márciusra lesz új államfője. Aung Szan Szú Kji jövő héten kezd tárgyalásokat Thein Sein államfővel és Min Aung Hlainggal, a hadsereg főparancsnokával Nepjidában, Mianmar hivatalos fővárosában. Január végéig még a régi törvényhozás marad hivatalban, s a képviselőknek elvileg jogukban áll folytatni a törvénykezést, annak ellenére, hogy a visszavonuló katonai rezsimhez közel álló honatyák többsége elveszítette mandátumát. A hadsereg már bejelentette, elismerik a választás eredményét.