Tőkés László;Erdélyi Magyar Néppárt;Toró T. Tibor;

2015-11-16 06:32:00

Diktatórikus vezetés Tőkés László pártjában

Diktatórikus vezetési stílussal vádolják Tőkés László Erdélyi Magyar Néppártját (EMNP). A Fidesz Európai parlamenti képviselőjévé vált Tőkés ugyan csak a párt „védnöke”, az elnöki tisztséget Toró T. Tibor tölti be, de az EMNP kétségtelenül a volt püspök-politikus számára Fidesz és magyar kormányzati segítséggel létrehozott párt. 

Az EMNP eddig három romániai választáson szerepelt, egy helyhatóságin, egy parlamentin, illetve jelöltje, Szilágyi Zsolt a párt korábbi elnöke és Tőkés László kabinetfőnöke, indult a tavaly év végi államfőválasztáson is. Mindhárom esetben egy százalék alatti eredményt ért el. Az EMNP bázisa a Székelyföldön van, legnépesebb területi szervezete a sepsiszentgyörgyi volt, ahol a múlt héten kezdtek kilépni a helyi vezetők és tagok, azzal vádolva Toró T. Tibor elnököt, hogy diktatórikus vezetési stílusával szétverte a legerősebb helyi szervezetet. Hét kilépő alapító tag sajtótájékoztatón számolt be a történtekről, a diktatórikus vezetés mellett szabályellenes döntésekkel indokolták a szakítást.

Igazukat dokumentumokkal és hangfelvételekkel próbálták bizonyítani. Állították, azért volt szükség erre a drasztikus lépésre, mert az EMNP ma már egyáltalán nem képviseli azokat az értékeket, amelyekért a kezdetben csatlakoztak hozzá, „nemzeti ügyekben sem áll már ki kellő súllyal”, ezért nincs értelme, hogy ebben a szervezetben folytassák közéleti szerepvállalásukat. Bejelentették, hogy Szövetség a Magyarság Megmaradásáért elnevezéssel új mozgalmat alapítanak, amelybe pártállástól függetlenül mindenkit „őszinte szeretettel várnak”. Az új mozgalom nem kíván politikai szerepet vállalni, és a jövő évi választásokon sem tervezik az elindulást.