Lionel Messi;brazil labdarúgó-válogatott;David Luiz;

2015-11-16 06:53:00

Bajban az argentinok

Neymar eltiltás utáni visszatérése sem volt elegendő a brazil labdarúgó-válogatottnak ahhoz, hogy győzzön az argentinok otthonában rendezett dél-amerikai világbajnoki selejtezőn. Pedig a hazaiak igen tartalékosan szerepeltek, hiszen sérülés miatt Messi, Agüero és Tévez is hiányzott a kezdő tizenegyből, a vége azonban 1-1 lett.

Bár mindkét találat parádés volt – az első félidőben Lavezzi szerzett vezetést a hazaiaknak, az 58. percben Lima egyenlített –, a találkozó után mégis lehetett hiányérzete az embernek. Neymar, a Barcelona csillaga magához képest gyengén játszott, hiányzott belőle az ötlet, nem volt összhang közte és a csapat közt. Ez persze az argentin védőket is dicsérheti. Di María viszont remek napot fogott ki, s okkal merülhetett fel sokakban a kérdés, hogy lehet az, hogy Louis van Gaal Manchester Unitedjében árnyéka volt önmagának.

A brazilok a meccs végére tíz főre fogyatkoztak, ugyanis David Luiz a 88. percben megkapta második sárgáját. Dunga együttese távolról sem tűnt boldogtalannak az egy ponttal. Maga a szövetségi kapitány is elégedetten nyilatkozott a Buenos Airesben tomboló hatalmas vihar miatt 24 órával a tervezett időpont után lejátszott meccs után. S azon csodálkozott, milyen békés légkörben folyt az összecsapás.

„Mintha nem is Argentínában léptünk volna pályára. Rendkívül nyugodtak és békések voltak a szurkolóik. A második félidőben kicsit felpörögtünk, de sok technikai hibát vétettünk. Próbáltuk minél többet a középpályán tartani a labdát, hogy Neymarnak nagyobb területe legyen, s ki akartuk használni Douglas Costa és Elias gyorsaságát. Otthon mindenképpen nyernünk kell” – összegzett a brazilok kapitánya.

Ezzel három találkozóból négy pontot gyűjtöttek a brazilok, e teljesítménnyel azonban aligha maradéktalanul elégedett a mindig a maximumot akaró brazil közvélemény. Még nehezebb helyzetben van Gerardo Martino argentin szövetségi kapitány, miután együttese eddig egyetlen pontot szerzett, s így a tízfős mezőnyben az utolsó előtti helyen vesztegel, csak a pont nélkül álló Venezuelát előzi meg...

Vb-selejtező, Dél-Amerika, 3 forduló: Argentína–Brazília 1-1, Peru–Paraguay 1-0.

Az élcsoport: 1. Ecuador 9 pont, 2. Chile 7, 3. Uruguay 6