Forma-1;Lewis Hamilton;Brazil Nagydíj;Nico Rosberg;

2015-11-16 06:59:00

Nico Rosberg megtáltosodott a végére

Egymás után másodjára győzte Nico Rosberg az idei bajnok Lewis Hamiltont, ezúttal az utolsó előtti futamon, a Brazil Nagydíjon sikerült neki. A verseny nem volt túlságosan eseménydús, Fernando Alonso szombati produkciója is mutatta, hogy a legtöbben már lezártnak tekintik a bajnokságot.

Nem hozott sok izgalmat a Forma-1-es versenynaptár utolsó előtti helyszíne. A Brazil Nagydíjon gyakorlatilag az első négy helyezett sorrendje nem változott. A szombati időmérő edzésen – zsinórban ötödik alkalommal – Nico Rosberg szerezte meg a pole pozíciót, mögüle Lewis Hamilton indult. Hiába végzett a 4. pozícióban Valtteri Bottas a ferraris Sebastian Vettel mögött, háromhelyes rajtbüntetést kapott, miután pénteken piros zászlónál előzte meg a szabadedzésen a hazai pályán versenyző Felipe Nasrt. A finn pilóta helyett a honfitársa, Kimi Räikkönen indult a negyedik rajtkockából.

A kvalifikáció legviccesebb jeleneteit a McLaren Honda két pilótája, de különösen Fernando Alonso szolgáltatta: a spanyol versenyző autója már az első körben elromlott, így leült az egyik pályabíró kempingszékébe napozni, majd a 16. helyen végző Jenson Buttonnal együtt felálltak a dobogóra, mintha futamot nyertek volna. Alonso szerint kell egy kis humor, hogy túl lehessen élni a japán istálló idei gyenge szereplését.

A világbajnokság állása
Pilóták: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 363 pont (világbajnok), 2. Nico Rosberg (német, Mercedes) 297, 3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 266, 4. Valtteri Bottas (finn, Williams) 136, 5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 135, 6. Felipe Massa (brazil, Williams) 121.
Konstruktőrök: 1. Mercedes 660 pont, 2. Ferrari 401, 3. Williams 257, 4. Red Bull 178, 5. Force India 120, 6. Lotus 73

A startnál Bottas volt a legügyesebb, két helyet is javítani tudott. A versenyen az élen haladó két Mercedes nagyjából végig 3 másodperc körüli távolságban haladtak egymástól, és a Vettel, Räikkönen páros sem zavartatta egymást. Az izgalmakért a Toro Rosso holland sztárja, Max Verstappen felelt, aki többször is látványosan előzött a célegyenes utána első kanyarban, ahol a külső íven vágott bele merész manőverekbe.

A 35. körben Pastor Maldonado megforgatta a Sauber svéd versenyzőjét, Marcus Ericssont, aki emiatt több pozíciót is veszített. Végül zavartalanul ért be a célba Rosberg, aki ezzel 5., összességében pedig a 13. futamgyőzelmét aratta. Egyértelműen jobban versenyzett a német pilóta, mint az idei év bajnoka, aki nem tudott elég jól bánni a gumijaival. "Nem tudtam eléggé közel kerülni hozzá. Unalmas volt mögötte körözni a szélárnyékban" – mesélte Hamilton, aki még sohasem tudott nyerni Brazíliában. Az idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjat november 29-én rendezik.

Brazil Nagydíj, a végeredmény
1. Nico Rosberg (Mercedes) 1:31:09,090 óra
2. Lewis Hamilton (Mercedes) 7.756 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (Ferrari) +14.244
4. Kimi Räikkönen (Ferrari) +47.543
5. Valtteri Bottas (Williams) 1 kör hátrány
6. Nico Hülkenberg (Force India) +1 kör
7. Danyiil Kvjat (Red Bull) +1 kör
8. Felipe Massa (Williams) +1 kör
9. Romain Grosjean (Lotus) +1 kör
10. Max Verstappen (Toro Rosso) +1 kör