Mint egész Kalifornia, amelyet a Szent András-árok szel át és fenyeget elnyeléssel minden pillanatban, San Francisco is ingatag helyen terül el. Ráadásul egy hulladék-Himaláján ül, amely szétvert kukákból, műanyag zsákokból, használaton kívüli tűzhelyekből, elhasznált akkumulátorokból áll. A város most úgy döntött, hogy ebből elég volt és azon kezd dolgozni, hogy az első olyan várossá alakuljon, amelynek sikerül felszámolni, újrahasznosítani az összes szemetét. Az ambiciózus terv neve: Zero Waste, azaz Nulla hulladék, és a végrehajtás dátuma 2020. A kihívás óriási, hisz a 850 ezer lakosú város mindennap több száz tonna hulladékot termel, és ezt kellene visszainjekciózni a gazdaságba.
A terv sikerre vitele érdekében az önkormányzat mozgósította minden polgárát és tulajdonképpen az első lépéseket ebbe az irányba már 2009-ben elkezdte azzal, hogy előírta minden háztartás számára három kuka használatát. A polgárnak a rendelkezések értelmében a zöld színűbe kell helyeznie a szerves hulladékot, kékbe az újrahasznosíthatót és a kezelhetetlennek tűnőt a feketébe. Minden háztartás kukáinak űrmérete szerint fizet, minél nagyobbak, annál többet és a feketéért a legtöbbet. Ennek következménye, hogy, számláját mérsékelendő, mindenki csökkenti a hulladékát. Ezen kívül a kukások megnézik, hogy a megfelelő kukában vannak-e a megfelelő hulladékok, ha nem, akkor figyelmeztetnek, illetve, ha visszaesésről van már szó, büntetnek.
A terv egyik fő felelőse San Francisco önkormányzatánál Kevin Drew, aki a francia Le Figarónak adott interjúban először a nehézségeket sorolta. Kiderült, hogy kevesli a Zero Waste büdzséjét, a 250 millió dollárt, amelynek számításai szerint a 66 százaléka elmegy a terv megvalósításában résztvevő emberek bérére. Ebbe a szemét összeszedésén kívül benne van az újrahasznosításra fordított összeg is. Drew úgy gondolja, hogy ez, az építésbe invesztált büdzsével összehasonlítva, nem sok. Az is problémát jelent, hogy a látszólag mindenki számára pozitív terv hatalmas konfliktusok forrása: San Franciscóban, mint más nagyvárosokban is, nagyon sok fedél nélküli él, a legfrissebb adatok szerint legalább 6500-an, ráadásul 20 százalék-uk 18 és 24 év közötti fiatal. Mint máshol, itt is kukáznak, kutatnak az elhelyezett hulladék között abban a reményben, hogy találnak valami pénzzé tehető dolgot, ha mást nem, kólás, sörös dobozokat.
A Fővárosi Közterület Fenntartó Nonprofit Zrt. 2013. március 25-én kezdte meg a szelektív gyűjtőtartályok kiszállítását a fővárosban. A teljes lefedettség várhatóan végére valósul meg. A szolgáltatás keretében a lakóingatlanoknál a papír, valamint a műanyag és fém frakciók együtt kerülnek begyűjtésre. A házhoz menő gyűjtési rendszer nélkül, önmagában a gyűjtőszigetes rendszerrel a jogszabályok által előírt hasznosítási arányszámok nem teljesíthetők. A lakótelepi-, belvárosi, illetve egyéb társasházas övezetekben összesen 83 000 darab 240 literes, a kertvárosi, családi házas területeken 320 000 darab 120 literes hulladékgyűjtő tartályt helyeznek ki.
Ez pedig zavarja azokat, akik, például, a városközpontban nem kevés lakbért fizetnek azért, hogy kényelmesen éljenek. Az önkormányzat megoldást vélt találni azzal, hogy az eddigi szokástól eltérően nem nappal, hanem éjszaka szedik össze a hulladékot és ezzel két legyet ütnek egy csapásra: a fedélnélküliek nem zavarognak éjszaka és megszűnnek a szemétösszeszedés miatt kialakult, szintén idegesítő dugók. Így viszont a szemetes autók verik fel a polgárokat az álmukból és a fedélnélküliek nappali kukázása sem szívderítőbb látvány. Drew-t elkeseríti az is, hogy a sajtóban megjelennek olyan cikkek, amelyek szerint az egész újrahasznosítási program többe kerül, mintha a hulladékot egyszerűen elégetnék. ,,Lehet, hogy összehangolt akcióról van szó. Tartok ettől.” - mondta.
Az akadályok ellenére azonban a program elindult a maga útján. San Franciscóban naponta 5 ezer tonna hulladék keletkezik, ennek felét a város megbízásából a Recology társaság gyűjti egybe. A Recologyt, amely 30 éve teljes egészében az alkalmazottak tulajdonában van, 1920-ban hozták létre a város szemétszállítására és hulladékfeldolgozására, 1932-ben már övék volt a városi szemétkoncesszió 97 százaléka. Az országban elsőként ők foglalkoztak a szerves hulladékok komposztálásával. E tevékenységükkel nem csupán a széndioxid-kibocsátást igyekeznek csökkenteni, hanem az így nyert komposzttal ellátják Kalifornia, Oregon és Washington állam gazdáit, mindenekelőtt a San Francisco környéki szőlőskertek tulajdonosait.
A Recology központja, a Pier 96, a San Franciscói dokkok egyik rakpartján emelkedik. Tartálykocsik tucatjai érkeznek ide naponta kiönteni terhüket. A hatalmas hangárban naponta 640 tonna nem szerves anyagot hasznosítanak újra. Papírt, üveget, plasztikot. A futószalagok mellett sisakos, maszkos alkalmazottak szelektálnak olyan rutinnal, sebességgel, hogy a látogatónak az a benyomása támad, mintha Chaplin Modern idők című filmjének remake-jét látná. A különbség azonban, többek között, abban van, hogy a válogatásban besegítenek olyan magas optikai technológiájú gépek, amelyek el tudják választani a színes plasztikot is az átlátszótól. A műveletek vége is más, a kicsire összepréselt, szelektált hulladékok konténerekbe kerülnek és elszállítják őket feldolgozásra Kínába, a Fülöp-szigetekre vagy Vietnamban.
Néhány kilométerrere innen a cégnek van egy másik telephelye is, ahol az építkezési hulladékokat kezelik. A fát, a betont, a cementet, a vasat. A Modern idők után ez inkább Dante poklába viszi vissza a látogatót, vagy a futurista mába, ahol minden veszélyes, Veszélyforrás a tűz, a deszkában maradt szög, az ékszíj, amely elkaphat, a satu, amely összetörhet. Az eredmény azonban egészségesebb világot teremthet a Földnek ezen a csücskén.
A magyar kormány újabb égetőket építene
Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter október közepén bejelentette, hogy"új hulladékgazdálkodási stratégiára van szükség, ahol előtérbe kerül az égetés", mert a hulladéklerakók folyamatosan betelnek. Teljesen szakmaiatlan, és ellenkezik a nemzetközi hulladékkezelési trendekkel a kormány döntése, hogy új hulladékégetők építésével próbálja megoldani a kommunális szeméttárolás problémáját – reagált akkor az index.hu-nak Illés Zoltán. A Fidesz korábbi környezetvédelmi államtitkára szerint legfeljebb az ellopható milliárdok számát növelné, ha újabb égetőket hoznának létre az országban. Egy égetőmű 50-60 milliárd forintba kerül, míg a jelentős arányú újrahasznosítást biztosító utánválogató telep létesítése ennek a tizedéből is kijön.
Világtendencia, hogy a kommunális hulladékra már kincset érő alapanyagként tekintenek, hiszen szinte teljesen újrahasznosítható – mondta Illés. Az unióban már nem csupán a megkövetelt szelektív begyűjtést végzik el a kommunális cégek, hanem utóválogatásra viszik a hulladékot, ahol még több továbbhasznosítható nyersanyagot– fémeket, papírt, fát – válogatnak ki a háztartási szemétből. Németországban a kommunális hulladék szinte 0 százalékát viszik szeméttelepre, nálunk ez a szám 70 százalék. A németeknél csak a szemét maradékának a maradékát égetik el, azt, amivel nem lehet mit kezdeni újrahasznosítási szempontból.
A szemét vegyes égetése korszerűtlen, 50 évvel ezelőtti megoldás – állítja Illés, mert az égetőmű ömlesztve égeti a műanyagokat, az ágybetéteket, az ételmaradékokat, és közben rákkeltő dioxinokat termel. Egy ilyen beruházás 40-50 százalékát emészti fel a füstgáztisztítás, de az irdatlan költségek ellenére sem tökéletes a technológia, továbbra is számolni kell a légszennyezéssel. A keletkező salak és pernye szintén rákkeltő, amit veszélyes hulladékként kell kezelni, és speciális lerakóba kell szállítani.
Ljubjana példája
Az erőforrás-hatékonyság nem utópia! - ezzel a mottóval rendezte meg a Humusz Szövetség a Nulla Hulladék témakörét feldolgozó konferenciáját november elején, melynek résztvevői számos, már működő jó gyakorlattal ismerkedhettek meg. A koncepció, ha rövidtávon nem is reális cél, mint jövőkép, előttünk kell, hogy lebegjen – mondta előadásában Graczka Sylvia, a Humusz Szövetség elnöke. Hangsúlyozta, az első lépés a keletkező hulladék mennyiségének csökkentése. Ez mindannyiunk felelőssége, nem csak a hulladékgazdálkodóké, ugyanis a probléma megoldása nem (csak) a technológián múlik. Ennek legjobb példája a szelektív gyűjtés, ahol a lakosság 96-97 százaléka tudja, ismeri a rendszert, bevallásuk szerint többségük külön is gyűjti hulladékát, a valóságban azonban a lakossági hulladék szelektíven gyűjtött aránya csupán 5-8 százalék.
Joan Marc Simon, a Zero Waste Europe ügyvezető igazgatója bemutatta, hogy Európa-szerte már most milyen előrelépéseket látni, kiemelve Ljubljana esetét az első Nulla Hulladék Fővárost Európában, ahol csaknem 10 év alatt sikerült az újrahasznosítást nulláról 61 százalékra emelni, illetve más kisebb városokban a hulladéknak már csak 10-15 százaléka kerül lerakókra. „A hulladéklerakás mellett az égetést is vissza kell szorítani, ha valóban előrébb akarunk lépni. A hulladék elégetésével kevesebb energiát tudunk visszanyerni, mint amennyit spórolunk, ha annak újrahasznosításával nyersanyagokat váltunk ki.”
