nemzeti minimum;nyílt levél;gyerekéhezés;

2015-11-16 13:16:00

Éhező gyerekek - Nyílt levél a magyar nemzethez

A leginkább érintettekhez, Magyarország polgáraihoz, vagyis magához a magyar nemzethez fordul a levéllel, felhívással a gyermekéhezés ellen küzdő Nemzeti Minimum nevű szervezet. 

A levél szöveghűen: 

Tisztelt magyar állampolgárok!

Levélben fordulunk Önökhöz, hogy a parlamenti szavazás előtt még egyszer megfogalmazzuk, miért kritikus mindannyiunk számára a mostani pillanat.Mint Önök közül már sokan tudják, a Nemzeti Minimum előadóművészek, újságírók, gyermekéhezéssel foglalkozó szakemberek, valamint számos, a pártpolitikától független magyar civil szervezet és állampolgár kezdeményezése - és az is marad.

Zászlónkra a gyermekéhezés felszámolásának és az ehhez szükséges konszenzus megteremtésének ügyét tűztük, ami meggyőződésünk szerint hozzájárulhat a sokunk által régóta hiányolt társadalmi megbékéléshez is. Ennek érdekében kérjük a kormánytól és választott parlamenti képviselőinktől, hogy rövid távú pártérdekeiken felülemelkedve jussanak egyetértésre és törvényi szinten teremtsék meg a magyarországi rászoruló gyerekek feltétel nélküli, mindennapi, minőségi étkeztetésének átlátható kereteit és költségvetési forrásait.

Mi, a jövő generációkért is felelősséget érző adófizetők garanciális szabályként javasoljuk, hogy ez az összeg a mindenkori éves költségvetés átlátható háttérszámításokkal alátámasztott, kötelező tétele legyen.

Ahogy a gyerekeinkkel törődünk, olyan lesz a jövőnk!

Az ártatlan, nélkülöző és mélyszegénységben felnövő gyerekek olyan maradandó testi, lelki és szellemi sérülésekkel indulnak a felnőttkorba, amelyek egész Magyarország jövőjét is hosszú távon veszélyeztetik.

Cselekednünk kell - most!

A Nemzeti Minimum cselekvési tervének egyik eleme a most tárgyalás alatt lévő Országgyűlési Határozati javaslat, amely a fenti kérésünket fogalmazza meg, és amelyet nyolc parlamenti párt képviselője egyetértőleg aláírt. Bár az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága elkeserítően méltatlan körülmények között még vitára is alkalmatlannak minősítette a Nemzeti Minimum javaslatát, november 16-án, hétfőn a parlament plenáris ülésen mégis megvitatja azt, majd a tervek szerint 17-én, kedden szavaz róla.

Ha a határozat megkapja mindazoknak a pártoknak a támogatását, amelyek képviselői a javaslatot közösen benyújtották, minden korábbinál nagyobb esély lesz arra, hogy a gyermekéhezés ügye kiszabaduljon a pártcsatározások csapdájából és valamennyiünk közös erőfeszítése által rövid időn belül olyan törvények szülessenek, amelyeket nem kell majd félteni a politikai inga kilengéseitől. A jogi szabályozás stabilitása feltétele a gyermekek valódi biztonságának, a jogi szabályozás stabilitásának viszont feltétele a széles konszenzus, a minden érintett számára megadott részvételi lehetőség.

Ismételten kérjük a pártokat, és név szerint minden egyes képviselőt: bízzanak egymás jóindulatában és segítőkészségében, tanúsítsanak önmérsékletet, és a gyermekéhezés ügyét ne akarják pillanatnyi politikai érdekeikre felhasználni!

Segítsék a megbékélést is, különösen most, amikor Európának, így hazánknak is igen nagy szüksége van a higgadtságra, a béke megvédésére.

Fogjunk végre össze, és kövessük figyelemmel megválasztott képviselőink felelős döntését!

2015. november 15.