terrortámadás;Orbán Viktor;párizsi terrortámadás;

2015-11-16 20:00:00

Orbán nemi erőszakkal is riogatott a köztévén

Orbán Viktor a köztévén este 7 órakor nagyjából ugyanazt mondta el, mint amit a parlament ülésén napközben, azzal a kivétellel, hogy a miniszterelnök már nem csak azt hangoztatta, hogy a kormánynak meg kell erősítenie az eddigi politikáját - aminek az iránya egyébként eddig is rendben volt -, de a nemi erőszak számának emelkedésével is riogatott.

Orbán mondanivalója gyakorlatilag szinte szóról szóra ugyanaz volt, mint a korábban többször hangoztatott álláspontja a menekültügyben. Talán csak hosszabban, és nyomatékosabban, a péntek éjszakai rettenetes terrortámadást használva saját szavainak igazolására. Amennyiben egyáltalán lehetséges még ráerősíteni Orbánnak a menekültügy kapcsán  hallatott militáns hangvételű riogatására, úgy azt legalábbis megpróbálta felülmúlni:  Megtámadták az Európai Uniót és mi is veszélyben vagyunk - jelentette be drámai hangon. 

A kormányfő a köztévének adott interjújában nagyjából ugyanazt mondta el, mint a parlament ülésén. A kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, eddig is "ezen a vonalon haladt", nem kell megváltoztatnia gondolkodását - fogalmazott Orbán Viktor, majd kijelentette: a kormánynak folytatnia kell, meg kell erősítenie az eddigi politikáját, de az irány, valamint az együttműködés a kormányzat, a politika és a szakmai szervezetek között eddig is rendben volt.

Orbán Viktor elmondta: amikor a biztonságért felelős szakmai szervezetektől megérkeztek a jelzések a kormányhoz, "a mi fejünkben rögtön megszólalt egy vészcsengő, máshol ez nem így történt". Magyarország mind a maga, a saját polgárai, mind Európa, az európai polgárok védelmében is mindent megtett, ami lehetséges, sőt még valamivel többet is, mert még az országhatárokon túlra is küld rendőri és határőrizeti egységeket - emlékeztetett.

A kormányfő olyan problémákat is megfogalmazott, amik mellett nehéz lenne elsiklanunk: a menekültválsággal összefüggésben kiemelte a bűncselekmények, de a nemi erőszak számának növekedését is.

Orbán parlamenti felszólalását ide kattintva olvashatja el!