hulladék;Barack Obama;Iszlám Állam;Bassár el-Aszad;Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja;párizsi terrortámadások;

2015-11-20 06:38:00

Aszaddal vagy nélküle az Iszlám Állam ellen?

Az Iszlám Állam elleni összefogást még mindig Bassar el-Aszad szíriai államfő személye körüli nézetkülönbségek nehezítik. A párizsi terrortámadások után közvetlenül úgy tűnt, háttérbe szorulhat a probléma, ám tegnap ismét élesen terítékre került. Washington egyértelműen jelezte, Aszadnak mennie kell, ahhoz hogy befejezhetővé váljon a háború, Moszkva az ellenkezőjét állította. Megszólalt Aszad is, ő a nyugatot vádolja.

Barack Obama ragaszkodik ahhoz, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök távozzék a hatalomból. „Nem tudok elképzelni olyan forgatókönyvet, amelynél a polgárháború befejezése után Aszad maradna hatalmon” – jelentette ki tegnap az amerikai elnök Manilában, az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezletén. Kifejtette, ez elfogadhatatlan lenne a szíriai nép számára. „Ez nem az én döntésemtől függ. Még ha igent is mondanék, nem hiszem, hogy működne a dolog. A szíriai emberek többsége ugyanis nem egyezne bele egy ilyen végkifejletbe” – fogalmazott Obama.

Az amerikai elnök hozzátette, több hónapba is telhet, amíg Oroszország, Irán, valamint a szíriai uralkodó osztály elfogadja, hogy a 2011 óta tartó szíriai polgárháború addig nem érhet véget, amíg Aszad ül az elnöki székben. Barack Obama elmondta, Moszkva és Teherán felismerték ugyan, hogy az Iszlám Állam (IS) komoly fenyegetést jelent, szerinte azonban a szíriai orosz katonai beavatkozás célja valójában Aszad megsegítése volt. Oroszországnak és Iránnak döntenie kell: vagy Aszadot támogatja, vagy megmenti a szíriai államot azáltal, hogy beáll egy új, legitim szíriai vezetés mögé, szögezte le az amerikai elnök.

Oroszország kész együttműködni az Egyesült Államok vezetésével az Iszlám Állam ellen alakult szövetséggel Szíriában, azzal a feltétellel, ha a katonai koalíció országai tiszteletben tartják Szíria szuverenitását és a damaszkuszi hatóságok előjogait - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy tegnapi rádióinterjúban. Az orosz diplomácia vezetője megismételte Moszkva korábbi álláspontját, miszerint a szíriai konfliktus békés rendezése nem lehetséges Bassár el-Aszad szíriai elnök részvétele nélkül. Lavrov hangsúlyozta, hogy ezt már a nyugati országok is kezdik fokozatosan elismerni.

Tény, hogy az orosz utasszállító repülőgép felrobbantása kezdte háttérbe szorítani az Aszad-problémát, s erre csak ráerősített a pénteki párizsi terror. Korábban a nyugati koalíció országai vonakodtak Szíriában is bombázni, attól tartva, hogy azzal a damaszkuszi rezsim pozícióit erősítenék. Péntek óta azonban Franciaország szabályos háborút indított az Iszlám Állam ellen és hevesen támadja a terrorcsoport Szíriában, Rakkában található központját, s a Charles de Gaulle anyahajót is a térségbe vezényelte.

Laurent Fabius francia külügyminiszter tegnap azt nyilatkozta, hogy „nyitás érzékelhető” az orosz álláspontban, az orosz harci gépek az iszlám Államra koncentrálnak. Az orosz bombázások kezdetén ugyanis a nyugat azért bírálta Moszkvát, mert légicsapásai nem kizárólag az IS-t, hanem általában Aszad elnök ellenzékét célozzák. A Londonban székelő szír emigráns emberjogi szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) tegnap egy kudarcba fulladt tűzszüneti tárgyalásról számolt be, amelyben állítólag az oroszok közvetítettek Aszad és ellenzéke között. Az OSDH szerint a tárgyalások több napja folytak és egy 15 napos tűzszünet tető alá hozása volt a cél a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térségében. A kudarc oka egyelőre ismeretlen.

Aszad nyugati elutasítottságának lazulását jelzi az is, hogy szerda este az olasz közszolgálati televízió, a RAi sugárzott interjút a szír elnökkel. Aszad állította, hogy a „szíriai nép” őt támogatja, a lázadók pedig a nép ellen folytatnak háborút, ergo terroristák. Az Iszlám Állam létrejöttéért pedig a nyugatot okolta. Azt hangsúlyozta, hogy az IS-nek nincs természetes táptalaja Szíriában, nincs olyan társadalmi háttér, amiből kinőhetett volna. Úgy fogalmazott, hogy a dzsihadisták a merényleteket a törökök, a szaúdiak, a katariak és közvetve a nyugati politika támogatásával követik el, e támogatásnak köszönhetően váltak képessé e merényletek kivitelezésére.

"Az IS nem Szíriából indult ki. Irakban kezdődött, illetve még korábban, Afganisztánban" - mondta Aszad, Tony Blair volt brit kormányfő nemrég elhangzott kijelentésére hivatkozva. Blair ugyanis azt állította, hogy az iraki háború közrejátszott a terrorszervezet . "Vallomása a legékesszólóbb bizonyíték" – hangsúlyozta most Aszad. A szír elnök leszögezte, addig nem lehet átmenetről, politikai rendezésről, választásokról beszélni, míg Szíriában a terroristák jelentős területeket tartanak megszállva. „Minderről akkor beszélhetünk, ha legyőztük a terrorizmust”, szögezte le.