Röntgen leplezte le a csempészcigit

Röntgenkészülék mutatta ki az ukrán hűtőkamionban elrejtett, 39 millió forint értékű csempészett cigarettát a záhonyi határállomáson.

A jármű a napokban Ukrajnából érkezett az átkelőhelyre, ahol röntgenberendezéssel vizsgálták át.  A pénzügyőröknek gyanús lett a hűtőkamion szállítmánya, ami tűzifa volt, ezért alaposan átvizsgálták a teherautót. A jármű tetején a hőszigetelésnél szerelési nyomokat találtak, ezért eltávolították azt, és egy üregre bukkantak, amelynek a zárását egy utólag házilag beépített hidraulikus emelő segítette. A rejtekhelyen több mint 43 ezer doboz, magyar adójegy nélküli cigaretta volt. A dohányárut lefoglalták, az ukrán sofőr ellen pedig költségvetési csalás miatt indítottak eljárást.

Szerző

Halálos balesettel indult a péntek is (fotók)

Publikálás dátuma
2015.11.20. 09:06
MTI Fotók: Donka Ferenc
Egy kisteherautó és egy személygépkocsi ütközött össze pénteken hajnalban a 451-es számú úton Kiskunfélegyháza közelében - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Az ütközés következtében a személyautó árokba borult, a vezetője pedig beszorult a járműbe és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A műszaki mentési munkálatok és a rendőrségi helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták a főút érintett szakaszát, a forgalmat a Csanyi útra terelik.

Szerző

22 év fegyházat kapott a trafikos lány gyilkosa

Publikálás dátuma
2015.11.19. 18:23
Illusztráció. Fotó: Népszava
Huszonkét év fegyházbüntetésre ítélte a kaposvári dohánybolti eladó megölésével vádolt férfit csütörtökön, nem jogerősen a Kaposvári Törvényszék.

Az idén áprilisban történt gyilkosság ügyében a Somogy Megyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat, és fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. 

A bűnügy csütörtökön kezdődött elsőfokú tárgyalását Duduka Attila tanácsvezető bíró egy nap alatt lezárta. A bűncselekmény elkövetésekor 19 éves sántosi férfira a kora miatt a kiszabható legsúlyosabb büntetés 25 év fegyház.

Szerző