terrorizmus;Hajdú János;TEK;

2015-11-25 18:39:00

Nemzetközi terrorista=felvidéki magyar - A TEK szerint

Teljes lyukra futásnak látszik a TEK nagy dirrel-durral bejelentett hatalmas leleplezése: a bíróság elutasította már az előzetesbe helyezést is, miután kiderült, hogy a "nemzetközi beágyazottságú szélsőségesek" szimpla világháború-rajongó fiatalok, akik az erdőben találták a fegyverrelikviákat. Az Index úgy tudja, a terrorelhárítók a parlament nemzetbiztonsági bizottsága előtt sem bontották ki az igazság minden részletét - írja a portál.

A Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította az S. Roland előzetes letartóztatását kérő ügyészi indítványt, teljesen komolytalanná téve Hajdu János, a TEK vezetője keddi bejelentését, miszerint veszélyes terroristacsoportot lepleztek le egy igazoltatás során. A valóságban az anyjával és nevelőapjával élő fiatal srác és barátai egyáltalán nem fenyegetik a közrendet, egyszerű hobbi műgyűjtőkről van szó - derül ki a Fővárosi Törvényszék közleményéből.

Az Index úgy tudja, a parlament nemzetbiztonsági bizottsági ülésén a TEK egy „nemzetközi, fajsúlyos ügyként” tálalta S. Rolandék elfogását, ezért mondták azt az ellenzéki politikusok a szeánsz után, hogy a TEK komoly munkát végzett. Az ülésen a portál információi szerint nem hangzott el a TEK részéről, hogy S. Roland második világháborús hobbigyűjtő, ahogy az sem, hogy a nemzetközi kapcsolat a gyanúsított felvidéki barátaira utal.

Vagyis úgy tűnik, hogy a TEK alaposan megtévesztette a a parlamenti nemzetbiztonsági bizottságot. Igaz, legalább azt elárulták a bizottságban, amit a sajtónak nem akartak: a gyanúsítottak nem iszlamisták

Az „elkövetők” nemzetisége csak a bíróság szerda délután kiadott sajtóközleményéből derült ki, ahogy az is, hogy egy teljesen veszélytelennek látszó, világháborús relikviagyűjtő társaságról van csak szó. Az autójuk csomagtartójában az igazoltatásnál talált fémtárgyakat (páncéltörő gránát, repeszgránát, tojásgránát, lőszerek) egy Veszprém melletti erdőben, fémkereső segítségével találták meg elfogásuk előtt két nappal, „azzal a céllal, hogy azokat lakásukra szállítsák”.

Arra sincs semmilyen adat, hogy az ügy kapcsolatba hozható lenne más, a napokban indult büntetőügyekkel, nyomozásokkal. Az ügy összes körülményeiből éppen mindennek ellenkezője valószínűsíthető - írják. Nincs adat szélsőséges nézetekre és - azon túl, hogy két társa hozzá hasonló korú és érdeklődésű felvidéki magyar - külföldi kapcsolatokra sem.

A teljes cikket itt olvashatja.