Bérkép, bértérkép

Nyakunkon a december, és ennek megfelelően már javában folynak a makroszintű bértárgyalások a versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF). A megállapodásra törekvő felek jól ismerik egymást és hitem szerint azt is tudják, hogy milyen növelési lehetőségek vannak a jövő évi, a nemzetgazdaság jelentős szegmentumát érintő legkisebb havi munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum (szakmunkás minimálbér) mértékét illetően.

A három VKF-tag szakszervezeti konföderáció (Magyar Szakszervezeti Szövetség/MaSzSz/, Munkástanácsok Országos Szövetsége, LIGA Szakszervezetek) nagyjából „egy követ fúj”, bár számszaki azonosságra még nem jutottak. Az egy főre jutó létminimum összegére akarják feltornászni a legkisebb bértarifa nettó összegét, ami tisztességes szándék, de ennek eléréséhez szükséges és reális - a versenygazdaság és a költségvetés számára egyaránt elviselhető – technológiai vázlatot még nem rajzolták meg.

Nyolc, kilenc és több

A MaSzSz három éves kontraktus keretében (2016-2018) évente kilenc százalékkal kívánja emelni a két minimális bértételt úgy, hogy a ciklus végére a személyi jövedelemadó kulcsa is 9 százalék legyen a legkisebb bérkategóriákban. (4x9 program). A jövőre 2,4 százalékkal növekvő magyar gazdaságban - a jelenlegi központi elvonás mellett – az üzleti szektor még akkor sem bír el kilenc százalékos kötelező bértarifa emelést, ha egyes szakmákban lassan drámai méreteket ölt a munkaerő-hiány.

A munkavállalói érdekképviselet nem számol azzal a szikár ténnyel, hogy a 2016-ra érvényes adótörvényeket és a jövő évi költségvetést már elfogadta az Országgyűlés, és a kormányzó pártoknak eszük ágában sincs azokat módosítani. Azt a MaSzSz vezetőinek is tudniuk kell, hogy nemzetgazdasági szinten kormányzati segítség nélkül elképzelhetetlen a kilenc százalékos tarifaemelés, de makacsul reménykednek abban, hogy a végrehajtó hatalom és a Parlament decemberben mégis hozzányúl (korrigálja) a már elfogadott jövedelemszabályozó és az újraelosztás kereteit meghatározó törvényekhez. Álláspontom szerint ennek valószínűsége vajmi csekély.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége sem adja alább. Ők a 2016-ra 8 százalékos minimális bér emelést és 13 százalék garantált bérminimum növelést követelnek. Ha a MaSzSz javaslatát jelen körülmények között megvalósíthatatlannak tartom, akkor a Munkástanácsok indítványára is csak azt mondhatom: kedves barátaim, szép dolog a viszonylag gyors ütemű emelésre vonatkozó indítvány, de a lassuló növekedési pályára soroló honi gazdaság ezt jövőre biztosan nem vállalhatja.

A LIGA Szakszervezetek hivatalos véleményét honlapjukról - elnöki nyilatkozat alapján - idézem: „a LIGA azt akarja elérni, hogy a minimálbér nettó értéke érje el a létminimum szintjét, ehhez mintegy 20 ezer forintos emelés szükséges. (A minimálbér bruttó összege 2015-ben 105 ezer forint, a szakmunkás garantált bérminimumé 122 ezer forint.) Hozzátették: a nyomásgyakorlásra használható bármely törvényes eszköz, a szájzártól a sztrájkig bezárólag.” Ez utóbbi mondat valódi és mögöttes tartalmát nehéz megfejteni, de annyi talán érzékelhető belőle, hogy nem baráti jellegű, és várhatóan nem javítja majd a tárgyalások hangulatát, a felek megegyezési készségét.

A munkaadói szervezetek (Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége /MGYOSZ/, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége és a négy munkaadói szervezetet összefogó és képviselő ÁFEOSZ-COOP Szövetség) képviselői érdeklődéssel hallgatják a kötelező tarifákra vonatkozó követeléseket. Próbálják, próbáljuk mérsékelni a szakszervezeti hevületet és az általuk megfogalmazott követeléseket, irányszámokat. A realitásokhoz igazodva közgazdasági érvek felsorakoztatásával igyekszünk megértetni a konföderációs vezetőkkel, hogy nagy körültekintést igényel a mindhárom fél (kormány, munkavállalók, vállalkozók) számára elviselhető és méltányos értékek elfogadása, a bérmegállapodás megkötése.

Helyünk Európában

A két kötelező bértarifa meghatározásakor figyelni kell arra, hogy a bérnövelés üteme ne szakadjon el szignifikáns mértékben a teljesítmények változásától. Azaz: a szabályozó rendszer és a gazdaság meghatározott keretein belül a minimális bérek emelkedésének sebessége semmiképpen nem lehet három-négyszer gyorsabb, mint a gazdasági növekedésé. Az intézkedés az üzleti szférában direkt módon nyolcszázezernél is több embert érint, a bértömeg (plusz járulék) kihatás – az emelés nagyságának függvényében – osztályközönként (százalékokként) tízmilliárd forintos léptékekben változik.

Mindannyian szomorúan konstatáljuk, hogy félmillió aktív, tettre kész fiatal és középkorú honfitársunk hagyta el a magyar munkaerő-piacot. Ennek ellenére nem gondolhatjuk – és fölösleges ezzel egymást és a közvéleményt szédíteni -, hogy a létminimum nettó összegét megcélzó bértarifa majd itthon tartja a fiataljainkat. Nem. Ők ugyanis négy-hatszoros jövedelemért és jobb munkakörülményekért váltottak és váltanak, nem pedig tíz-húszezer forintért. A legkisebb havi munkabér mindenkori összege jelzésértékű mutatószám és zsinórmértéknek is tekinthető, de semmiképpen nem ellenszéruma a munkavállalási célú kivándorlásnak.

A két számjegyűhöz közeli, vagy két számjegyű kötelező tarifaemelés egyes ágazatokat biztosan nagyon megviselne, mások talán meg sem éreznék. Viszont a „jól belőtt” legkisebb havi munkabér – azon túl, hogy a közvetlenül érintettek számára nagyon fontos – kedvezően befolyásolhatja a minimális tarifa felett dolgozók bérpozícióit. Azt eredményezheti, hogy a teljes munkavállalói társadalom jövedelemszintje kedvező szerkezetben, folyamatosan javuló tendenciát mutatva változhat.

A magyarországi vállalkozásoknak is érdeke, hogy a belső fogyasztás bővüljön, hiszen ez serkenti igazán a hazai beruházási kedvet és a termelést. De mindig szem előtt kell tartanunk azt a követelményt, hogy az alacsonyabb hatékonysággal működő (elsősorban bérigényes) ágazatok nem roppanhatnak össze a hirtelen megnövekedett bérteher alatt, ezért értelemszerűen az a kívánatos, hogy ezeken a területeken is képesek legyenek megteremteni az emelés forrásait.

Az európai uniós minimálbér-rangsorban három szempont szerint is értékelhetjük pozíciónkat. Euróban mérve a 18. helyen állunk (333 EUR/hó/fő), vásárlóérték paritáson számolva a 14. pozíció a mienk, míg a minimálbér/átlagkereset viszonyszám tekintetében a középmezőnyhöz (11. hely) tartozunk. Tudom, hogy ez senkit nem hat meg, de egy bérvita során érdemes ezeket az adatokat is figyelembe venni.

Közös erővel

A magas bérterhektől (a közel 50 százalékos adóék egyértelműen jelentős állami elvonást igazol) és a verseny – illetve költségviselő képességtől elszakított kötelező jellegű bérnövelés súlyos károkat okozhat az üzleti szektorban. Megfoszthatja a bért ösztönző és differenciáló funkciójától, súlyos szerkezeti torzulás esetén pedig visszafoghatja a teljesítményeket. Nagy léptékű minimálbér, garantált bérminimum-emelés esetén a vállalati forrásokat túlzott mértékben lekötheti a kötelező tarifatételekre való ráállás, és így nem marad fedezet a kiemelkedő teljesítmények elismerésére. Úgy tűnik, a bérek területén reformértékű lépésre csak akkor számíthatunk, ha a munkavállalói és munkáltatói befizetések szintjét a jelenleginél jelentősen alacsonyabb szinten határozzák meg. Mai ismereteink szerint ez a 2017-nél előbb nem valósulhat meg.

A több mint negyedszázados múltra visszatekintő magyar minimálbér – néhány évtől eltekintve – általában mérsékelt ütemben emelkedett, de alulról folyamatosan nyomást gyakorolt a nemzetgazdasági és vállalati szintű átlagbérek növelésére. A kötelező bértarifaként funkcionáló legkisebb havi munkabér és garantált bérminimum, valamint a nemzetgazdasági szintű átlagkereset-ajánlás meghatározása a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók közös feladata és felelőssége. Az alkufolyamat során soha nem rekesztjük ki a szociális szempontokat, tisztában vagyunk azzal, hogy döntésünk százezrek sorsának alakulását befolyásolhatja.

Az elmúlt huszonöt évben sokat vitatkoztunk a legalacsonyabb bértételeknek a gazdaságban betöltött szerepéről, karakteréről, nagyságáról, de volt olyan időszak is, amikor szóba került az országosan egységes kötelező tarifa megszüntetése. Ma ilyen veszély nem fenyeget. Jelenleg az EU 22 országában alkalmazzák a kötelező érvényű bértételt, ami azt bizonyítja, hogy a közösség döntő többsége fontos igazodási pontnak tartja a legkisebb munkabérekre vonatkozó garanciális szabályt.

Európai normáról van szó, aminek alapértékeit – köztük a háromoldalú megállapodások gyakorlatát - érdemes hosszú távon megőrizni.