Felmondtak a súlyemelő szövetség kapitányának

A gyenge világbajnoki szereplés után a Magyar Súlyemelő Szövetség (MSSZ) nem számít a továbbiakban Ördögh István szövetségi kapitány munkájára.

Az MSSZ honlapján olvasható, hogy Ördögh István "nem tudta magával ragadni, motiválni a csapatot, pedig minden a rendelkezésére állt, korlátok nélküli edzőtáboroztatás, pénz, akklimatizáció." A csapat több tagja hit nélkül, sérülésekre panaszkodva lépett dobogóra a vb-n, vagy sérültet jelentett, így elúszott három kvóta - áll a közleményben. 

Bár hivatalos összesítés csak a hét második felében várható, több mint valószínű, hogy a magyar férfi súlyemelőcsapat nem szerzett kvótát a jövő nyári riói ötkarikás játékokra a szombaton zárult houstoni olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. Ezért az MSSZ a továbbiakban nem számít a szövetségi kapitány munkájára, figyelembe véve a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai vezetésének felszólítását, amit már augusztusban fogalmaztak meg, hogy hiányzásai miatt mondjon le. Ördögh szerződése akkor nem tette lehetővé az azonnali felmondást.

A vb-szereplés miatt Dobos Imrét, az MSSZ elnökét lemondásra szólította fel Nagy Ákos, kétszeres junior vb-győztes, a Veres Győző Súlyemelő Akadémia SE elnöke. Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) elnöke ugyancsak elfogadhatatlannak nevezte a magyar szereplést hozzátéve: meglátása szerint az elmúlt három-négy évben a magyar súlyemelés lefelé menő pályán mozog. Az IWF magyar elnöke úgy gondolja, a sportágakat összefogó Magyar Olimpiai Bizottság vezetése előbb-utóbb rákényszerül, hogy megnézze, mi a helyzet a Magyar Súlyemelő Szövetségben.

A houstoni világbajnokságon, amelynek a kezdete előtt pozitív doppingmintát szolgáltatott Pócza Vajk Károly, végül öt magyar emelő indult. Soóky Gergely a 29. lett, Baranyai János comb-, Vaspöri Gábor pedig térdsérülést szenvedett, s nem tudott összetett eredményt elérni. Csak a 105 kilós Gyurkovics Ferenc, aki 14. lett, és az ólomsúlyban 17.-ként végzett Nagy Péter szerzett olimpiai kvalifikációs pontokat, ám - bár hivatalos lista még nincs - nagy valószínűséggel ők ketten nem tudták annyival gyarapítani a tavalyi kazahsztáni vb-n gyűjtött pontokat, hogy a férficsapat megtartsa a három riói kvótát érő 24. helyet a nemzetek sorrendjében. Így már csak egyetlen kvótát szerezhet a magyar súlyemelés mindkét nemnél, a jövő évi norvégiai Európa-bajnokságon.

Szerző

Milyen eszéki csapat? - Tagad a Puskás Akadémia

A Puskás Akadémiának nincs szándékában nemzetközi csapatot vásárolni - tudatta a klub honlapján arra reagálva, hogy egy horvát lap szerint a felcsúti egyesület nyilvános ajánlatot tett az eszéki labdarúgócsapat (NK Osijek) részvényeire.

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia régóta szakmai kapcsolatban áll, több hazai és nemzetközi klubbal, akadémiával. Ilyen partnerünk a horvát elsőosztályban szereplő Eszék csapata is. A Puskás Akadémia szakmai együttműködést folytat az eszéki klubbal. A Puskás Akadémiának ugyanakkor nincs szándékában nemzetközi csapatot vásárolni. - áll a közleményben. 

A Glas Slavonije című horvát regionális napilap a hétvégén arról számolt be, hogy a Puskás Akadémia vételi szándéknyilatkozatát Mészáros László és Halmi Tamás írták alá. Ebben kinyilvánították és megerősítették azon szándékukat, hogy megvásárolnák a labdarúgóklub részvényeit, de mint írták: a tranzakció jogi és pénzügyi összetettsége miatt elengedhetetlen az egyesület átvilágítása, amelyet kötelesek elvégezni, mielőtt kötelező érvényű ajánlatot tennének. A Puskás Akadémia ezért azt kérte az illetékesektől, hogy hosszabbítsák meg a vételi ajánlat elfogadására nyitva álló határidőt, ami meg is történt.

Szerző

Jó párharcok a Mercinél

Publikálás dátuma
2015.12.01. 06:59
FOTÓ: Getty Images, Clive Mason
Véget ért az idei Forma-1-es idény, mely újra a Mercedes dominanciájának jegyében telt el. A csapaton belüli párharcok azonban egyre élesebbé váltak, ráadásul a Ferrari komoly veszélyt jelentett a német istállóra nézve. A sportág idén gazdagodott egy új sztárpilótával, Max Verstappennel.

A múlt hétvégi Abu-Dzabi Nagydíj után lezárult a Forma-1 idei szezonja, téli szünetre ment a mezőny. Tavalyhoz hasonlóan idén is a Mercedes dominált, de sokat változott az összkép. Eleinte úgy tűnt, hogy Lewis Hamilton megállíthatatlan: az első 12 időmérő edzésből 11-et megnyert, ráadásul minden versenyhétvégén ő büszkélkedhetett a legtöbb futamgyőzelemmel. Az istállók erőviszonyából látszott, hogy csapattársán, Nico Rosbergen kívül senkinek sem lesz komoly esélye megszorongatni a britet.

A szezon során azonban már az lehetett az ember érzése, hogy a német pilóta sem hisz magában. Emellett a szerencse sem állt a 30 éves versenyző oldalán: két futamon is (Olaszország, Oroszország) előkelő helyről esett ki úgy, hogy Hamilton nyerni tudott. Ahogy Rosberg is elmondta a szezonzáró futamon aratott győzelme után, a fordulópont – túl későn – az Amerikai Nagydíj után következett be, amikor csapattársa végérvényesen eldöntötte a vb-cím sorsát. Ráadásul ebben az időszakban zsinórban három időmérő edzést nyert meg Rosberg, de ugyanennyiszer rajtolta le őt Hamilton.

Három versennyel a vége előtt a német "minibajnokságot" hirdetett, mely matematikailag nem sokat számított, viszont lélektanilag rengeteget. Bebizonyította a kétszeres vb-ezüstérmes pilóta, hogy ő is tud olyan pontos lenni, mint egy gép: képes sorra halmozni a pole pozíciókat és futamgyőzelmeket úgy, hogy közben nem zökken ki a rá nehezedő nyomás miatt. Hamilton szerint a Szingapúri Nagydíj utáni átalakítások miatt nem fekszik neki igazán az autó. Bármi is legyen az igazság: a Mercedes ásza nem az a fajta pilóta, aki könnyen viselné, hogy kikap a csapattársától.

Ahhoz viszont, hogy izgalmas csatát láthassunk jövőre a két Mercedestől, a csapatnak változtatnia kell az eddigi filozófiáján: hagyni kell a pilótáikat versenyezni. Idén gyakorlatilag úgy alakították Hamiltonék taktikáját, hogy lehetőleg ne tudják egymást megelőzni a pályán. A stratégia szerint amelyik pilótájuk jobb pozícióban van, ahhoz igazítják a jobb bokszkiállási stratégiát. Mindezzel persze a Mercedes nyert, de a nézők vesztettek.

A német istálló egy új fogalmat is megismert idén: a vörös veszedelmet. A Ferrari újra versenyképes, Maurizio Arrivabene személyében megtalálta a tökéletes csapatfőnököt. Ráadásul a Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen pilótapárost is kiválóan állították össze. Az olasz istálló jövőjét egyértelműen Vettel jelenti, idén egyedül ő tudott nyerni – ráadásul háromszor – a két Mercedesen kívül. Räikkönen viszont már egyre kevésbé csillog régi fényében, egyedül az idényzárón végzett a dobogón. Vélhetően az ő feladata már inkább a négyszeres világbajnok csapattárs segítése lesz.

A szezon talán legnagyobb meglepetését viszont nem a nagy csapatok között kell keresni, hanem a Toro Rossónál. Minden idők legfiatalabb pilótája, Max Verstappen nem keltett csalódást debütáló évében. A bajnokságban a 12. helyen végzett 49 ponttal, viszont ami sokkal fontosabb, hogy mindegyik pályán talált magának egy olyan előzési pontot, melyre más nem gondolt volna. Korábban úgy fogalmazott a holland csodagyerek, hogy őt még "nem rontották el a mérnökök", akiknél az autó kímélése fontos szempont.

Komoly hibát mindössze egyet követett el a szezon során: a Monacói Nagydíjon csúnyán beleszállt hátulról Romain Grosjean autójába. Verstappen lett a szezon legszabálytalanabb pilótája, összesen 8 büntetőpontot kapott. Ha 12 hónapon belül összegyűjt 12 pontot, akkor a következő viadalt ki kell hagynia a versenyzőnek, így jövőre az első futamokon vigyáznia kell a szupertehetségnek, akiről kijelenthető: előbb vagy utóbb világbajnok lesz.