Borzalmas képek a halálos vonatbalesetről!

Publikálás dátuma
2015.12.01. 14:08
Forrás: police.hu
Ahogyan arról lapunk is beszámolt vonattal ütközött egy személyautó hétfő délután a Győr-Moson-Sopron megyei Ágfalva belterületén, a balesetben az autó vezetője és utasa súlyosan megsérült.  A képre kattintva galéria nyílik!

A police.hu beszámolója szerint a soproni határrendészet munkatársai értesítették a megyei rendőr-főkapitányság ügyeletét arról, hogy egy Ausztria irányába közlekedő személygépjármű – a vasúti fénysorompó tilos jelzése ellenére – a sínekre hajtott és összeütközött egy személyvonattal. A rendőrök - akik a vasúti átjáró túloldalán várakoztak - azonnal a baleset helyszínére siettek. Látták, hogy az ütközés erejétől a személygépjármű a vasúti pályatesten a tetejére borulva került nyugalmi helyzetbe és a roncsból kifolyt az üzemanyag.

A járőrök észrevették, hogy az összetört autóba két személy szorult be. A gépjármű jobb oldali, kevésbé roncsolódott ajtaját kifeszítették és a sofőrt a biztonsági öv elvágását követően sikerült kihúzniuk a roncsból. Az autó utasának kiemelését a rendőrök nem tudták megoldani, ezért a katasztrófavédelem helyi munkatársainak helyszínre érkezéséig szóban próbálták a sérültet megnyugtatni. A határrendészek a gépkocsi gázolajcsövének áthelyezésével megállították az üzemanyag beáramlását az utastérbe.

A közlekedési balesetben a gépjármű vezetője könnyű, míg utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítását követően életét vesztette.

Szerző

Kiderül az igazság? Vádemelés a Balla-gyilkosság ügyében

Vádat emeltek D. Lajos ellen, aki a vádirat szerint 2007 áprilisában megölte Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselőt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség - amely a Legfőbb Ügyészség kijelölése alapján jár el az ügyben - nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Törvényszéken a más ügyben jogerős börtönbüntetését töltő D. Lajos ellen. Az ügyészség életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt.

A vádirat lényege szerint 2007 márciusának végén a börtönbüntetéséből feltételes szabadságon lévő férfi Debrecenben egy építkezésen dolgozott segédmunkásként, de pár nap elteltével elbocsátották. Az anyagi gondokkal küszködő vádlott ezután elhatározta, hogy az építkezés szomszédságában élő asszonytól fog pénzt vagy értékeket szerezni. Április 6-án éjjel a nyitott ajtón bement a sértett házába, és feszítővassal az ágyon ülve olvasó asszonyra támadt. Többször megütötte a fején, majd olyan erővel szorította meg a nyakát, hogy a nő azonnal meghalt. Ezután a férfi elvette az asszony telefonját, mp3-lejátszóját és húszezer forintot, majd a lakást kulcsra zárva távozott - ismertette a főügyész-helyettes.

Balla Irma meggyilkolásával korábban az áldozat fiát, ifj. Schönstein Sándort vádolták meg. Az első fokon eljáró Hajdú-Bihar Megyei Bíróság a férfit különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság miatt 12 év fegyházra ítélte, de a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla új eljárást rendelt el az ügyben. A megismételt elsőfokú eljárásban a Debreceni Törvényszék bizonyítottság hiányában felmentette a vádlottat, és ezt az ítélőtábla jóváhagyta, így a döntés jogerőre emelkedett.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) 2013 novemberében ismét elrendelte a nyomozást az ügyben. A korábbi és az időközben beszerzett bizonyítékok alapján idén februárban nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt D. Lajos 36 éves debreceni lakost gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.  Az áldozat fia ellen folyó eljárás alatt D. Lajos kétszer is beismerte a gyilkosságot, ám később visszavonta vallomásait.

Szerző

Nagy tétekben csaltak adót a cégvezetők - Vádat emelt az ügyészség

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség cégvezetők ellen, akik 240 millió forintnyi fiktív számlát használtak föl a könyvelésükben - tájékoztatott a főügyészség szóvivője.

Szanka Ferenc elmondta, hogy a vádirat szerint hat, legális gazdasági tevékenységet is folytató, túlnyomórészt Csongrád megyei székhelyű cég vezetője 2011 és 2013 között valós gazdasági esemény nélküli számlákat fogadott be azért, hogy az adófizetési kötelezettségét csökkentse. Ezek a többi között tollértékesítésről, távközlési hálózat építéséről, gyökéreladásról és más zöldségfélék értékesítéséről szóltak. A számlakibocsátók általában a bruttó számlaérték egy-öt százaléka fejében vállalták a fiktív bizonylatok kiállítását. A szabadlábon védekező vádlottak az ügyészség előtti eljárásban az állami költségvetésnek okozott kár teljes összegét megtérítették.

Szerző