Szucsánszki: négy közé juthatunk

Publikálás dátuma
2015.12.02. 06:54
Tomori Zsuzsanna (balra) és a magyar válogatott igazi csapatot alkot FOTÓ: SZALMÁS PÉTER
Az év legfontosabb eseménye vár a magyar női kézilabda-válogatottra: szombaton rajtol a dániai világbajnokság. Kocsis Máté, a honi szövetség elnöke kiemelte, a cél az olimpiai kvalifikáció közvetlen megszerzése, vagy az ötkarikás selejtezőn való részvétel kiharcolása, azaz a legjobb hét közé kerülés.

Bizakodó hangulatban és remek formában várja a magyar női kézilabda-válogatott a dániai vb-t. Németh András szövetségi kapitány a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta: jók a csapat lehetőségei, nagyszerűen sikerült a felkészülés, a körülmények ideálisak voltak, és a munkával a tervezettnek megfelelően haladnak.

„A célegyenesbe fordulva már csak pontosítjuk feladatainkat. Hétfőn a gyorsaságon és az állóképességen csiszolgattunk – kezdte lapunknak a kapitány, majd a riválisainkról is szót ejtett. – Egy világbajnokságon nincs könnyű ellenfél, minden tudásunkra szükség lesz, ha remek eredménnyel szeretnénk zárni a tornát. Annak nagyon örülök, hogy kevésbé erős ellenféllel kezdünk, mert győzelem esetén a lányok nagyobb önbizalommal várhatják majd a folytatást.

Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöke kiemelte, az olimpia előtti évben a jó eredmény elérése kiemelten fontos. A sportvezető célként az olimpiai kvalifikáció közvetlen megszerzését, vagy az ötkarikás selejtezőn való részvétel kiharcolását, azaz a legjobb hét közé kerülést fogalmazta meg. Ennél is optimistább Szucsánszki Zita, a csapat irányítója, aki szerint a legjobb négy közé jutás sem elképzelhetetlen.

Az első ellenfél a vb-17. Tunézia, ám utána három kőkemény összecsapás következik. A vb-ezüstérmes Szerbia, az olimpiai döntős, Eb-4. Montenegró, valamint a hazai közönség előtt szereplő, vb-bronzérmes Dánia legyőzése jelentős fegyvertény lenne az Eb-hatodik, vb-nyolcadik magyaroknak. A csoport zárásán a vb-16. Japán vár a Németh-csapatra.

„Nagyon várjuk már a dánok elleni összecsapást. A tavalyi, hazai rendezésű Európa-bajnokságon nincsenek róluk jó emlékeink. Nem fekszik nekünk a játékuk, de vissza szeretnénk vágni – mondta a Népszavának Szucsánszki. – A japánokkal már többször összecsaptunk, kellemetlen a stílusuk, sok a keresztmozgás, de úgy gondolom, ellenük győznünk kell. A szerbek meggyengültek, velük és a tunéziaiakkal sem lesz gondunk. Montenegró ellen szoros küzdelemre számítok, remekül védekeznek. Milena Knezsevics és Katarina Bulatovics a két meghatározó játékos, őket kell majd semlegesítenünk. A cél pedig az első vagy második hely megszerzése a csoportban.”

A vb-n sorsdöntő lesz a nyolcaddöntő, hiszen a párharcok győztesei kvalifikációs tornán vehetnek részt, azaz marad esélyük a riói kvótaszerzésre. A másik ágon, Naestvedben papíron a svédek a legerősebbek, ők a londoni olimpián is szerepelhettek (11. helyezés), míg a tavalyi Eb-n a harmadikok lettek. A lengyelek vb-4. és a hollandok Eb-7. helye is figyelemre méltó. Angolától - amely mint az afrikai selejtező győztese már biztos riói résztvevő - kapott már ki a magyar csapat, mégpedig a 2007-es franciaországi vb 7. helyéért rendezett összecsapáson 37-36-ra. Kínát sem lehet lebecsülni, míg Kuba nem képvisel komoly játékerőt. „A folytatásban a lengyelek ellen szeretnék játszani, mert ellenük könnyebb dolgunk lehet” – tette hozzá Szucsánszki.

Pálinger Katalin csapatmenedzser, az MKSZ alelnöke a csapatösszhangot emelte ki. „Ritkán látni ilyen egységes együttest, mint a mostani válogatott, aminek nagyon örülünk. Előfordult, hogy több helyen terítettek meg a csapatnak a felkészülés alatt egy-egy étkezés alkalmával, de a lányok rögtön összetolták az asztalokat, amit jó volt látni” – nyilatkozta a korábbi kiváló kapus.

A riói indulási lehetőséget eddig a rendező jogán a brazil, valamint a kontinentális selejtezőkről, bajnokságokról a norvég, az angolai, az argentin és a dél-koreai válogatott harcolta ki. Amennyiben a norvégok nyerik a vb-t, akkor az Eb-második spanyolok is közvetlenül kvótához jutnak. A tegnapi sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy december 1-jétől 24-ig tízszázalékos kedvezménnyel kaphatók a jegyek a májusban Budapesten sorra kerülő női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjére.

Szerző

A magyar jazztörténet mozaikkockái

Publikálás dátuma
2015.12.02. 06:45
Simon Géza Gábor a tárlaton FOTÓ: NAGY GÉZA/MKVM
A napokban nyílt Képes magyar jazztörténet című – igazi műfajtörténeti ritkaságokat is felvonultató – kiállítás 2016 áprilisáig látogatható az óbudai Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A tárlathoz időről időre koncertek, valamint jazzkutatási konferencia és a 90 éve született világhírű magyar gitárosról, Bacsik Elekről szóló monográfia megjelenése kapcsolódik. A projekt létrehozóját, Simon Géza Gábor jazztörténészt kérdeztük a részletekről.

A 68 esztendős Simon Géza Gábor több mint fél évszázada megszállottan kutatja a magyar jazz múltját és jelenét. 4000 előadást tartott, külsősként harminc évig dolgozott a Magyar Rádióban, több mint ötven szaklapban publikált cikkeket és mintegy 150 lemeznek volt szerkesztője vagy producere. 1991-ben létrehozta a Magyar Jazzkutatási Társaságot, s azóta átlagosan évente egy önálló kötetet is megjelentet. Magángyűjteményében több tízezer hanglemez, kotta, plakát, fénykép, aprónyomtatvány található.

Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy – kurátor társaival, Bajnai Klárával és Kiss Imre múzeumigazgatóval együtt – a bőség zavarával kellett küzdenie, amikor a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban rendelkezésre álló alig több mint 100 négyzetméteren összeállította a nemrég megnyílt magyar jazztörténeti kiállítás anyagát.

Simon Géza Gábor meggyőződése szerint a magyar jazz gyökerei egészen a 19. század közepéig nyúlnak vissza, s ez a „kőkorszak” (amely a kiállítás első tematikus egységét adja) 1920-ig tartott. „Az európai origó egyértelműen a színes bőrű Shakespeare-színész, Ira Aldridge 1853-as turnéja, akinek fellépései vaudeville-zenével zárultak, saját negro songjait énekelte. A pesti Nemzeti Színházban is előadott műsorának kottáját az akkoriban alakult Rózsavölgyi és Társa cég adta ki – egyedüliként a világon.

Ez a kotta több kiadást is megért, és most az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtára bocsátotta rendelkezésünkre. A kották borítójával indul a kiállítás. Ebben az időszakban főleg a kottaborítók adják a képi ábrázolásokat, mert az orfeumokban, kabarékban, színházakban fellépő cake walk- és ragtime-előadókról (zenészekről, táncosokról) nincsenek használható ábrázolások” – magyarázza Simon.

A második nagy periódus 1920-tól 1950-ig tart. Simon szerint ez idő tájt „a fő szempont a reklám volt, és ezért műtermi fényképek készültek az előadókról, elsősorban a jazz bandekről. Jobb esetekben a fellépés helyszínén (orfeumban, kávéházban, étteremben) készültek hasonló állóképek, amelyeken a fellépő zenekar összes hangszere is látható volt. Ekkor még igen ritka volt az azonos felállásban hosszabb ideig működő formáció, így mindig újabb és újabb fényképet kellett készíteni, hogy az a kirakatba és a helyi lapok reklámrovataiba kerülhessen. Az ily módon nagyított fotók példányszáma általában nem érte el az egy tucatot sem, s ezért a legtöbb zenekarról sajnos egyetlen fotó sem maradt fenn az utókorra.

Az 1950 előtti időkben a legjobb esetben is kétszínnyomásos plakátok készültek, meglehetősen gyenge minőségű papírokra, így ebből is alig-alig van már tárgyi dokumentáció. Ebben az időszakban kezdték viszont tervezni az egyedi gramofonlemez-tasakokat, amelyeket jobbára neves, de névtelenségbe burkolózó grafikusok, festőművészek alkottak. E ragyogó reklámhordozókból a legjelentősebb hazai lemezgyűjtők jóvoltából a fotóknál és a plakátoknál nagyságrendekkel több, rendkívül változatos anyag maradt fenn.”

1960-tól – amikor a jazz a kommunista Magyarországon a tiltottból a tűrt kategóriába került – már lényegesen több dokumentum ismert. Ezekből állt össze a tárlat harmadik nagy tematikus egysége. A kiállított plakátok túlnyomórészt az első magyar jazzkutató, Pál Sándor hagyatékából származnak. „A jazz riportfotózás 1965 tájékán indult Magyarországon. Ehhez kezdőpontként sokszor Louis Armstrong Népstadion-beli koncertjét társítják. Ekkor kezdett Siklós Péter is, akinek számos jazz riportképe látható a kiállításon. Az újabbkori magyar jazztörténet fontos képi ábrázolásai az LP-ken és a CD-borítókon látható alkotások.

Ezekből meglehetősen széles választékot állítottunk össze, de ez a tényleges anyagnak sajnos így is csak egy százaléka lehet. Jazz tematikájú festmények közül Gyémánt László, Nyakas Attila és Külüs László alkotásait válogattuk be” – mondja Simon Géza Gábor. Önálló felületet kaptak emellett a magyar jazz külföldön elismert nagyságai: Dudás Lajos, Szabó Gábor, Zoller Attila és főként Bacsik Elek, akinek életművét Simon jelenleg is elmélyülten kutatja. A múzeumban emellett néhány ritka hangszer (gitárcitera, gitárbendzsó, különleges altszaxofon, régi dobfelszerelés) is látható.

A kiállításhoz kamarakoncertek csatlakoznak: januárban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének növendékei, februárban Binder Károly (zongora) és Borbély Mihály (szaxofon) duója, márciusban a Szabó Sándor–Major Balázs–Hendrich Roland Trió, míg áprilisban a Halper Hendrix Experiment, valamint Csík Gusztáv együttese lép színpadra. Március közepén – hazai és külföldi résztvevőkkel – jazzkutatási konferenciát rendeznek ugyancsak a múzeumban, míg áprilisban bemutatják Simon Géza Gábor új kötetét, amelyben a 90 éve született, páratlan tehetségű magyar hegedűs-gitárosnak, Bacsik Eleknek (1926–1993) állít emléket, ritka hangfelvételek kíséretében.

A magyar jazztörténet mozaikkockái

Publikálás dátuma
2015.12.02. 06:45
Simon Géza Gábor a tárlaton FOTÓ: NAGY GÉZA/MKVM
A napokban nyílt Képes magyar jazztörténet című – igazi műfajtörténeti ritkaságokat is felvonultató – kiállítás 2016 áprilisáig látogatható az óbudai Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A tárlathoz időről időre koncertek, valamint jazzkutatási konferencia és a 90 éve született világhírű magyar gitárosról, Bacsik Elekről szóló monográfia megjelenése kapcsolódik. A projekt létrehozóját, Simon Géza Gábor jazztörténészt kérdeztük a részletekről.

A 68 esztendős Simon Géza Gábor több mint fél évszázada megszállottan kutatja a magyar jazz múltját és jelenét. 4000 előadást tartott, külsősként harminc évig dolgozott a Magyar Rádióban, több mint ötven szaklapban publikált cikkeket és mintegy 150 lemeznek volt szerkesztője vagy producere. 1991-ben létrehozta a Magyar Jazzkutatási Társaságot, s azóta átlagosan évente egy önálló kötetet is megjelentet. Magángyűjteményében több tízezer hanglemez, kotta, plakát, fénykép, aprónyomtatvány található.

Mindezek ismeretében nem meglepő, hogy – kurátor társaival, Bajnai Klárával és Kiss Imre múzeumigazgatóval együtt – a bőség zavarával kellett küzdenie, amikor a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban rendelkezésre álló alig több mint 100 négyzetméteren összeállította a nemrég megnyílt magyar jazztörténeti kiállítás anyagát.

Simon Géza Gábor meggyőződése szerint a magyar jazz gyökerei egészen a 19. század közepéig nyúlnak vissza, s ez a „kőkorszak” (amely a kiállítás első tematikus egységét adja) 1920-ig tartott. „Az európai origó egyértelműen a színes bőrű Shakespeare-színész, Ira Aldridge 1853-as turnéja, akinek fellépései vaudeville-zenével zárultak, saját negro songjait énekelte. A pesti Nemzeti Színházban is előadott műsorának kottáját az akkoriban alakult Rózsavölgyi és Társa cég adta ki – egyedüliként a világon.

Ez a kotta több kiadást is megért, és most az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtára bocsátotta rendelkezésünkre. A kották borítójával indul a kiállítás. Ebben az időszakban főleg a kottaborítók adják a képi ábrázolásokat, mert az orfeumokban, kabarékban, színházakban fellépő cake walk- és ragtime-előadókról (zenészekről, táncosokról) nincsenek használható ábrázolások” – magyarázza Simon.

A második nagy periódus 1920-tól 1950-ig tart. Simon szerint ez idő tájt „a fő szempont a reklám volt, és ezért műtermi fényképek készültek az előadókról, elsősorban a jazz bandekről. Jobb esetekben a fellépés helyszínén (orfeumban, kávéházban, étteremben) készültek hasonló állóképek, amelyeken a fellépő zenekar összes hangszere is látható volt. Ekkor még igen ritka volt az azonos felállásban hosszabb ideig működő formáció, így mindig újabb és újabb fényképet kellett készíteni, hogy az a kirakatba és a helyi lapok reklámrovataiba kerülhessen. Az ily módon nagyított fotók példányszáma általában nem érte el az egy tucatot sem, s ezért a legtöbb zenekarról sajnos egyetlen fotó sem maradt fenn az utókorra.

Az 1950 előtti időkben a legjobb esetben is kétszínnyomásos plakátok készültek, meglehetősen gyenge minőségű papírokra, így ebből is alig-alig van már tárgyi dokumentáció. Ebben az időszakban kezdték viszont tervezni az egyedi gramofonlemez-tasakokat, amelyeket jobbára neves, de névtelenségbe burkolózó grafikusok, festőművészek alkottak. E ragyogó reklámhordozókból a legjelentősebb hazai lemezgyűjtők jóvoltából a fotóknál és a plakátoknál nagyságrendekkel több, rendkívül változatos anyag maradt fenn.”

1960-tól – amikor a jazz a kommunista Magyarországon a tiltottból a tűrt kategóriába került – már lényegesen több dokumentum ismert. Ezekből állt össze a tárlat harmadik nagy tematikus egysége. A kiállított plakátok túlnyomórészt az első magyar jazzkutató, Pál Sándor hagyatékából származnak. „A jazz riportfotózás 1965 tájékán indult Magyarországon. Ehhez kezdőpontként sokszor Louis Armstrong Népstadion-beli koncertjét társítják. Ekkor kezdett Siklós Péter is, akinek számos jazz riportképe látható a kiállításon. Az újabbkori magyar jazztörténet fontos képi ábrázolásai az LP-ken és a CD-borítókon látható alkotások.

Ezekből meglehetősen széles választékot állítottunk össze, de ez a tényleges anyagnak sajnos így is csak egy százaléka lehet. Jazz tematikájú festmények közül Gyémánt László, Nyakas Attila és Külüs László alkotásait válogattuk be” – mondja Simon Géza Gábor. Önálló felületet kaptak emellett a magyar jazz külföldön elismert nagyságai: Dudás Lajos, Szabó Gábor, Zoller Attila és főként Bacsik Elek, akinek életművét Simon jelenleg is elmélyülten kutatja. A múzeumban emellett néhány ritka hangszer (gitárcitera, gitárbendzsó, különleges altszaxofon, régi dobfelszerelés) is látható.

A kiállításhoz kamarakoncertek csatlakoznak: januárban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékének növendékei, februárban Binder Károly (zongora) és Borbély Mihály (szaxofon) duója, márciusban a Szabó Sándor–Major Balázs–Hendrich Roland Trió, míg áprilisban a Halper Hendrix Experiment, valamint Csík Gusztáv együttese lép színpadra. Március közepén – hazai és külföldi résztvevőkkel – jazzkutatási konferenciát rendeznek ugyancsak a múzeumban, míg áprilisban bemutatják Simon Géza Gábor új kötetét, amelyben a 90 éve született, páratlan tehetségű magyar hegedűs-gitárosnak, Bacsik Eleknek (1926–1993) állít emléket, ritka hangfelvételek kíséretében.