Párizsi ígéretek

Publikálás dátuma
2015.12.02. 06:38
Brazil és perui indián vezetők a klímacsúcson FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES
A párizsi klímacsúcson a nagyhatalmak vezetői további felajánlásokat tettek a globális felmelegedés elleni küzdelem segítésére. Barack Obama a veszélyeztetett szigetállamok vezetőivel tartott különtalálkozót. Francois Hollande 2 milliárd eurót ajánlott fel afrikai zöldprojektekre. Károly walesi herceg az erdők védelmét sürgette.

Párizsban az állam- és kormányfők részvételével tartott megnyitó után miniszteri szinten folytatódik a tanácskozás, a résztvevő 195 állam képviselőinek december 11-ig kellene tető alá hozni a francia házigazdák szándékai szerint kötelező erejű megállapodást. Az amerikai elnök kedden az óceán vízszintjének emelkedése miatt veszélyeztetett, csendes-óceáni kis szigetállamok vezetőivel találkozott, majd nemzetközi sajtóértekezlettel zárult párizsi programja.

Obama hangsúlyozta, hogy a globális felmelegedés gazdasági és biztonsági kockázatokat jelent, amelyeket azonnal kezelni kell, úgy vélte, a piaci szereplők bevonásával kell keresni a megoldást. Fontosnak ítélte, hogy a Párizsi Egyezmény rendelkezzen a klímavállalások teljesítésének rendszeres felülvizsgálatáról.

Francois Hollande francia elnök a COP 21-es tanácskozás margóján tucatnyi afrikai állam vezetőjével folytatott megbeszélést. Közölte, hogy Franciaország 2 milliárd eurót ruház be 2020-ig megújuló energiaforrások felhasználását tartalmazó új projektekre, célul tűzve ki a kontinens országaiban az energiaellátás javítását. Előző nap tizenegy fejlett állam jelentette be, hogy 248 millió dollárral járulnak hozzá a globális felmelegedés káros hatásainak leginkább kitett államokat segítő alap (LDCF) tevékenységéhez. Az alap 2001 és 2015 között 931,5 millió dollár értékben indított be programokat.

Károly walesi herceg kedden az erdők védelmének erősítését sürgette a klímakonferencián. A brit trónörökös elítélte azokat a vállalkozásokat, amelyek hozzájárulnak a Föld erdőállományának rombolásához. Világszerte egymilliárd ember megélhetése közvetlenül függ az erdőktől, évente 12 millió hektárnyi erdőt irtanak ki.

Figyelmeztetés Ankarának

Recep Tayyip Erdogan török államfővel folytatott párizsi tárgyalásai után Barack Obama Ankarát és Moszkvát is arra szólította fel, hogy enyhítsék az egymás közötti feszültséget és az IS elleni harcra összpontosítsanak. Sajtóértekezletén az amerikai elnök közölte, Vlagyimir Putyin elnökkel fő nézeteltérésük továbbra is Aszad szír elnök szerepével kapcsolatos. Obama reményét fejezte ki, hogy az orosz elnök változtat stratégiáján.



Szerző
Frissítve: 2015.12.01. 21:13

Egy év után vizsgálják Paks titkosítását

Eljárást indított az adatvédelmi biztos a tervezett új paksi erőmű adatainak titkosítása miatt - tette közzé a Magyar Narancs. A lap munkatársa az Energiaklubbal közösen még januárban kezdeményezett titokfelügyeleti eljárást a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. 

Péterfalvi Attila kedden arról tájékoztatta az ügyben eljáró TASZ ügyvédjét, hogy megkezdte annak vizsgálatát, jogosan titkosította-e a kormány 30 évre az új paksi erőmű felépítésére vonatkozó adatokat.

Mint ismeretes a magyar kormány 2014 december elején jelentette be, hogy aláírták azt a három megvalósítási szerződést, melyek Paks 2 építésére vonatkoznak. Ez a három szerződés tartalmazza a paksi beruházás összes fontos részletét, a megállapodások az új blokkok tervezésének-gyártásának-építésének, az üzemeltetési és karbantartási támogatásnak, illetve az üzemanyag-ellátásnak és a kiégett fűtőelemek kezelésének és tárolásának részleteit rögzítik.

A szerződések megismerésére történtek próbálkozások, azonban a Miniszterelnökség megtagadta a betekintést, mert a dokumentumokat előbb Lázár János miniszter, márciusban pedig az e célból alkotott törvény titkosnak minősítette.

Szerző

A NAV törvényben eldugtak egy "érdekes" rendelkezést

Publikálás dátuma
2015.12.02. 06:22
Tállai András (hátrafordulva) fennhatósága alá kerül januártól az adó- és vámigazgatás FOTÓ: MTI/BRUZÁK NOÉMI
Szinte hónapról hónapra a jobbközép magyar kormány hatalomkoncentrálásának vagyunk tanúi. Ennek legfrissebb példája, hogy az Országgyűlés kedden rapid tempóban döntött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezeti átalakításáról. Jövő évtől a szervezet a háromszintű kormányhivatalból kétszintű központi hivatallá alakul. A felső szinten lesz a központi irányítás, az alsó szinten pedig az állampolgárokkal, vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban álló megyei igazgatóságok működnek majd. A NAV törvényben a sajtómunkások felfedeztek egy érdekes, a nemzetgazdasági miniszter által eldugdosott rendelkezést. 

Az adó- és vámigazgatás előbb külön-külön, majd a második Orbán-kormány hatalomra kerülése után összevontan annak volt a példája, hogy elsőként követte az uniós direktívákat. Brüsszelben ugyanis úgy vélték, hogy egy olyan közepes méretű országban, mint amilyen hazánk is, az államigazgatás működtetése - beleértve a háttérintézményeket és a területi szerveket is - hatékonyabb, ha nem 19 megyében (és a fővárosban) működtetik, hanem a hét statisztikai régióban. Az Országgyűlés kormánypárti többsége azonban tegnap úgy döntött, hogy a korszerűtlenebb, de a túlközpontosított hatalom érdekeit jobban szolgáló NAV-ot hoznak létre 2016. január 1-jétől, az eddigi adó- és vámigazgatás bázisán.

Mint arról már beszámoltunk az új "NAV" a nemzetgazdasági tárca új, központi hivatala lesz. Az egykori vámhatóság rendvédelmi feladatait továbbra is ellátják majd. Az új hivatal vezetője pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium egyik államtitkára, jelenleg Tállai András miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár lesz, akinek munkáját négy helyettes államtitkár segíti majd. Az eredményesen működő, a magasabb beosztások betöltésére érett munkatársakat kinevelő regionális szervek megszűnnek, és összeolvad a 19 megyei, 3 fővárosi, valamint az ugyancsak Budapesten tevékenykedő kiemelt adó- és vámigazgatóság is.

A Kiemelt Adózók Adóigazgatósága (KAIG) eddig sajátos feladatot látott el, és a szakma véleménye az volt, hogy ilyen jellegű, különálló szervezetre szükség van. A KAIG eredményességét ugyanakkor nehéz megítélni, mert a NAV működésével kapcsolatos súlyos kritikák célpontja gyakran éppen ez a szervezet volt. A KAIG-hoz tartoztak eddig azok a Budapest, illetve Pest megye közigazgatási területén székhellyel rendelkező, évi 1,8 milliárd forintnál többet adózó gazdasági társaságok. A 2013-ban 755 kiemelt adózót soroltak ide, amelyekkel a napi kapcsolat tartottak fenn az ügyfél-referensek.

A jövőben működtetnek majd egy másodfokú hatósági felülvizsgálati feladatkört ellátó fellebbviteli igazgatóságot is.

Ajándék a politikusrokonoknak
A NAV törvényben eldugva érdekes rendelkezésre bukkant a vg.hu. Az új törvény úgy rendelkezik, hogy míg eddig a közjogi méltóságok hozzátartozóinak cégét zárhatták ki a közbeszerzésekből (kivéve az Nyrt.-ket), addig ezután csak a velük egy háztartásban élőkre vonatkozik a tiltó szabály. Ráadásul a törvénynek ez a rendelkezése a többi törvényszakasszal ellentétben nem 2016. január 1-jével lép életbe, hanem visszamenőlegesen, már idén novembertől hatályos.
Ön szerint helyes az, ha a közbeszerzés előkészítésében részt vevő testvére elindulhat egy közbeszerzésen, ha már legalább egyikük elhagyta a szülői házat? Vagy hogy tendert nyerhet a miniszterelnök saját lábára állt lányának, esetleg vejének cége?- teszi fel a kérdést a fenti rendelkezés kapcsán az Átlátszó

Amíg a tegnapi parlamenti vita során a kormánypárti képviselők hatékonynak nevezték a törvényt, addig az ellenzékieknek az volt a véleményük, hogy az új jogszabály botrányos, különösen azt, hogy egyetlen nap alatt fogadták el a törvényt. A kivételes eljárásban hétfőn benyújtott törvényt 119 igen és 62 nem szavazat mellett hagyták jóvá a képviselők.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, az új hivatal jövendő vezetője szerint az adóhatóság 2011-es kialakítása beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ám eljött az ideje a szervezet belső átalakításának, bejelentette: az adóigazgatóságok száma a felére csökken. (Ez nyilván jelentős elbocsátásokkal jár majd.)

Burány Sándor, a költségvetési bizottság szocialista elnöke szerint elfogadhatatlan, hogy közvetlen politikai irányítás alá helyeznek egy fegyveres testületet, amelyiknek nyomozati jogkörei vannak és adott esetben akár titkosszolgálati eszközöket is bevethet. Ugyanakkor Schmuck Erzsébet, az LMP vezérszónoka úgy vélekedett, hogy a NAV autonómiájának megszüntetésétől nem javul a szervezet hatékonysága, ám a korrupció - például az áfacsalások - kockázata növekszik.

Elvándorlás kezdődhet
A Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete (VPDSZ) a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) átalakításáról szóló törvény elfogadása előtt egy nappal kapta meg a törvénytervezetet véleményezésre. Holecz Gábor, a szakszervezet elnöke a Népszavának megjegyezte, valóban nem szerencsés, hogy alig maradt idejük a törvény szövegének áttanulmányozására. A sok módosító javaslat tételes áttekintésére már is volt lehetőségük. Ezt a sietséget semmi sem indokolta.
Ennek ellenére még így is sikerült módosító javaslatokat küldeni a jogszabályhoz, ám az országgyűlés végül csak egy technikai jellegű ajánlásukat fogadta el. Azt akarták elérni - sikertelenül -, hogy a megszűnő a regionális főigazgatóságok illetménykiegészítését tegyék át az alsóbb fokú szintekhez, a megyei igazgatóságokhoz. Ez azért is indokolt lett volna, hiszen a főigazgatóságok feladatkörének nagy részét már amúgy is a megyei igazgatóságok látják el. Ezzel meg lehetett volna előzni a várható bérfeszültségeket, hiszen a főigazgatóságtól áthelyezett dolgozók magasabb bérrel kerülnek át új munkahelyükre - mondta Holecz Gábor.
Nagy kérdés, hogyan lehet majd a megszűnő regionális főigazgatóságokon dolgozó szakembereket megtartani. A szakszervezeti elnök szerint most nincs értelme a központi, "fűnyíró" elv alapján létszámleépítést elrendelni, mert az átszervezés következtében várhatóan beindul egy spontán létszámcsökkenés. Sokan kivárnak és ha nem tartják elfogadhatónak az új beosztást úgynevezett felmentéssel, végkielégítéssel távoznak a NAV-tól.
Holecz Gábor megjegyezte, korábban ők kérték, hogy a gazdasági miniszter kapjon irányítási jogkört, ez a mostani ennél a javaslatnál azért erősebb lépés volt - összegezte a szakszervezeti elnök. Az érdekvédelmi szakember abban bízik, hogy legalább a tárcavezetőjének ígérete hamarosan megvalósul és a NAV munkatársainak is elkészül az életpálya modellje. Ha ezt tovább halogatja a kormányzat, mert felgyorsulhat a jó szakemberek pályaelhagyása - figyelmeztetett Holecz Gábor.

Szerző
Frissítve: 2015.12.02. 09:23