orvosok;felmondás;Szent Imre Kórház;

2015-12-02 12:42:00

Felmondtak az altatóorvosok - Megbénul a budapesti kórház?

A Szent Imrében dolgozó altatóorvosok háromnegyede felmondott, mert úgy érezték, nem tudják biztonságosan végezni a munkájukat. Az altatás és fájdalomcsillapítás mellett az életveszélyes betegeket kezelő orvosok inkább külföldre mennek. A Szent Imrében pedig közben beláthatatlan időre csúsznak el műtétek, pedig ez az a hely, amiről néhány évvel ezelőttig a betegektől és az ott dolgozóktól sem lehetett rosszat hallani - írja az Index. A kórház közleménye szerint:  novemberben nem maradtak el műtétek, a várólisták átlagos hossza nem nőtt.

A portál értesülése szerint akut aneszteziológushiány lépett fel a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban: Fejér Csaba osztályvezető távozása után nyolc aneszteziológus szakorvosból hatan felmondtak. Aneszteziológusok nélkül szinte megbénul egy kórház, ugyanis ők végzik a műtéteknél az altatást/fájdalomcsillapítást/érzéstelenítést, valamint a sürgősségi ellátásban is fontos szerepük van. 

Úgy tudják, a Szent Imre közel van egy bénult állapot beálltához: beláthatatlanul csúsznak el időben az előre betervezett műtétek, duzzadnak a várólisták, a szakembereket pedig nem tudják egyik pillanatról a másikra pótolni.

A nyolcból hat orvos felmondása  - a portál szerint - összefüggésben van azzal, hogy néhány hete távozott az osztály éléről Fejér Csaba, aki a kórház honlapján még mindig osztályvezetőként szerepel. Fejér nem teljesen önszántából mondott fel, hanem állítólag a kórház vezetésének nyomására távozott. Az utána felálló dolgozók pedig úgy érezték, hogy nincsenek megfelelő anyagi és eszközfeltételek a biztonságos munkavégzéshez. 

A teljes cikket itt olvashatja.