Csepreghy Nándor: nem érdekel a belső üzengetés

Az ideológiai elkötelezettséggel nem feltétlenül jár együtt a humorérzék - fogalmaz Csepreghy Nándor a kormányközeli 888.hu őt kritizáló cikkére reagálva. A Miniszterelnökség új parlamenti államtitkára, miniszterhelyettese nem tudja eldönteni, hogy G. Fodor Gábor véleménye politikai termék vagy komolyan veendő kritika, ám a kormányoldalon belüli üzengetésekkel nem kíván sokat foglalkozni, szerinte ugyanis csak a teljesítmény számít, a csatákat pedig nem egymással kell megvívni. Csepreghy valóban inkább az Európai Bizottsággal és a civil szervezetekkel rendszeres ütközeteire tartalékolja érveit.

- Miután már a 888.hu is arról ír, hogy mennyire szereti a karcsúsított sportzakókat, muszáj megkérdeznem: nem nagy Önre ez a zakó?

- Ami rajtam van, semmiképpen sem, sőt, ahogy látom, egyesek szerint még szűk is. Komolyra fordítva a szót, ez kétségtelenül új feladat számomra, amibe bele kell nőni. De ha nem lenne bennem meg a képesség, hogy felnőjek a feladathoz, nem kaptam volna meg ezt a posztot. Soha nem ambicionáltam politikai pozíciókat. Nem használok névjegykártyát, eddig sem, ezután sem, mert tényleg nem a tisztség számít, hanem hogy mit és hogyan teszek. Érdekeltek az EU-s fejlesztések, az ahhoz kapcsolódó szabályrendszer, és hálás voltam, hogy ezzel szakpolitikai szinten elkezdhettem foglalkozni. Pont az ebben az izgalmas, hogy az EU-s fejlesztések az élet minden szintjén ott vannak, így az oktatástól a szociális ellátórendszeren keresztül a gazdaságfejlesztésig mindenbe beleláthattam. Most ehhez nagyon hasonló feladatköröm van, csak épp már kormányzati koordinációs szinten, tehát egy, az EU-s fejlesztéseknél is összetettebb rendszerben kell ezt elvégeznem. Négy év alatt egyetlen dolgot biztosan megtanultam a politikától: a víziótól és az ember problémamegoldó-képességétől függ, mire viszi. Lehet valaki miniszterként is súlytalan, miközben valaki más helyettes államtitkárként is lehet nagyon súlyos.

- Talán épp a „súlya” miatt kezdte ki az amúgy kormányközeli 888.hu is, nem?

- Nem tudom eldönteni, hogy G. Fodor Gábor véleménye politikai termék vagy komolyan veendő kritika. Ebből is látszik, hogy az ideológiai elkötelezettséggel nem feltétlenül jár együtt a humorérzék. Ilyen cikkeket a 444.hu-n szoktunk látni, de azok legalább néha viccesek. Számomra kevéssé érthető, mi a célja annak, hogy pellengére állítják azt, hogy valaki 32 évesen sikeres. Engem otthon arra tanítottak a szüleim, hogy mindenkinél többet kell dolgozni és mindenkivel korrektnek kell lenni, ez az alapja a sikernek. Lehet, hogy épp attól az embertől, akivel te korrekt voltál, nem ezt kapod vissza, de a Jóisten megoldja, és hosszútávon döntetlenre játszik. Én napi 12-13 órát dolgozom, a feladataimat igyekszem a maximális tudásommal elvégezni, s egyelőre úgy tűnik, ezt sikeresen teszem. Ha az a kérdés, hogy el tudná-e más is látni ezeket a feladatköröket, akkor azt mondom: biztosan. De valamiért a miniszter úgy döntött, hogy engem kér fel ennek a munkának az ellátására. Ahogyan pedig ez a döntés az ő kezében volt, úgy az is csak rajta múlik, hogy meddig tart igényt a munkámra. Ameddig Lázár János erre igényt tart, én megpróbálom a legjobban csinálni. Nem érdekelnek, az ilyen típusú cikkek, mert azt gondolom, hogy az embernek teljesítményalapon kell megmérettetnie, minden más indifferens.

- De tudjuk, kihez tartozik ez a portál, így felmerül a kérdés: szúrja valakinek a szemét a kormányoldalon?

- Amit erre legszívesebben mondani, nem lenne nyomdaképes. Van egy olyan szint, ahol már nagyon fúj a szél. Aki politizálásra adja a fejét, annak el kell fogadnia azt is, hogy mindig lesznek olyanok, akiknek nem teszik, amit csinál. De engem ez a része nagyon nem érdekel, sosem foglalkoztam a belső üzengetésekkel, ezután sem fogok.

- Ezek szerint ezt az interjút nem a Miniszterelnöki Kabinetiroda fogja jóváhagyni?

- Dehogy. A kormányzati munkában van egy nagyon világos feladatmegosztás. Ebben a rendszerben pedig a különböző szereplőknek pontosan meghatározott jog- és hatásköreik vannak. Most az összkormányzati kommunikáció koordinációjáért a Miniszterelnöki Kabinetiroda felel, amiben én nem látok problémát, hiszen ahány kormányzati modell, annyi feladatmegosztás. Az az ő dolguk, a mienk pedig, hogy a stratégiai intézkedések megvalósításában irányítsuk az érdemi munkát. Nagyon rossz lovon ül, aki azt gondolja, hogy a saját politikai sikere a politikai szövetségesek gyengítésében érhető tetten. Ez rossz politika, másfelől szegénységi bizonyítvány is, hiszen aki így gondolkodik, az nem azzal akar ellenpontozni egy eddig működő struktúrát, hogy ő az újat még jobban működteti. Nem egymással kell megvívni a csatákat.

- Igen, de Ön mégiscsak „fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkár” volt, így a kormányzati kommunikáció, illetve a sajtóval való közvetlen kapcsolatápolás eddig a feladatai közé tartozott…

- Most is közvetlenül ápoljuk a kapcsolatot, hiszen Ön itt ül. Ugyanolyan rendszerben működik a kormányzat, mint eddig; van egy olyan szervezeti egysége a kabinetnek, amely foglalkozik az összkormányzati kommunikációval, azaz azzal, hogy milyen formában jelenik meg a nyilvánosság számára a tartalom, amelyet az egyes minisztériumok létrehoznak. De ez a tartalom mégiscsak ott artikulálódik, ahol a munkát el is végzik. Mi ebben nagyon jól együtt tudunk működni a Rogán miniszter úr által vezetett Kabinetirodával. Értem, hogy egyes újságokat el kell adni, de ebben én nem látok feszültséget.

- Miben lát?

- Értelemszerűen vannak szakmai viták. Tehát egy kormányülést - ahol persze nem én, hanem Lázár miniszter úr képviseli a Miniszterelnökséget - nem baráti összejövetelként kell elképzelni. Ám amikor a szakmai viták és érvelések után eldönti a kormány, hogy végül merre megy, akkor annak minden minisztérium számára vannak járulékos feladatai, a szaktárcáknak a saját területükön végig kell vezetni ezeket. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a kommunikációs feladatkörében azért felel, hogyan tudja mindezt bemutatni, azaz érthetővé tenni az állampolgárok számára a döntésekkel elérendő célokat. Ezért is mondom, hogy hibás felfogás, ha bármelyik szereplője ennek a rendszernek – amúgy nagyon érdekes látni, hogy sosem a tárcák felső vezetői szintjén reprezentálódnak ezek a feszültségek – belső tüzeket próbál szítani. Az dühöng befele, aki gyenge ahhoz, hogy kifelé bármit is képviseljen. A politikai siker kulcsa a kapcsolatteremtésben rejlik, valamint hogy tudj többséget teremteni amögé, amit képviselsz. Akár a döntési helyzetben lévő, mondjuk kormányzati pozícióban lévő emberekről, akár a szavazati joggal rendelkező állampolgárokról van szó, a politikai siker kulcsa a meggyőzési készség…

- Mondja ezt az, aki egyébként nem is választott politikus, hiszen Ön még nem indult választáson.

- Ez igaz, de mindennek eljön az ideje.

- Meséljen, milyen ambíciói vannak?

- Egyértelműek: a politika csúcsa az, amikor valaki választott képviselőként, közvetlen állampolgári felhatalmazással tud beülni a parlamentbe. Én ma ebben a tekintetben politikai felelősséggel nem rendelkezem, egy menedzsere vagyok csupán a kormánynak, akit a közvetlenül választott hatalomgyakorlók megbíztak egy bizonyos feladat ellátásával. Ebben, a klasszikus értelemben véve ma nem is vagyok politikus annak ellenére, hogy a nagypolitikai térben mozgok. Én azokat tartom politikusnak, akiket a nép közvetlenül felhatalmazott a képviseletére, akik választói legitimációval rendelkeznek. Még sosem indultam választáson, ezért nem rendelkezhetem ezzel a felhatalmazással, de szeretném, ha ennek is eljönne az ideje.

- Ez az érvelés azért különösen izgalmas, mert az Orbán-kormány rendre azzal kritizálja az európai uniós szerveket is, hogy nincs választói felhatalmazásuk.

- Az Európai Bizottsággal szemben megfogalmazott legfőbb kritikánk valóban arra vezethető vissza, hogy annak képviselői és vezetői nem választott emberek. Ebből fakadóan ugyanis nem érzik a kényszerét annak, hogy reagáljanak a jogosan megfogalmazott össztársadalmi elvárásokra, amiket a választópolgárok az általuk megválasztott tagállami kormányokkal szemben állítanak.

- Egyfelől ez garantálhatja az Európai Bizottság függetlenségét, másfelől e testület döntéseit ellensúlyozza a választott kormányok vezetőiből álló Európai Tanács.

- De kitől független az Európai Bizottság? A legnagyobb probléma éppen az, hogy ez a függetlenség, úgy néz ki, egyetlen dimenzióban értelmezhető: a Bizottság és az európai választópolgárok viszonyrendszerében.

- Jól értem, azt kifogásolja, hogy az EU döntésvégrehajtó intézménye az uniós szabályokat politikai szempontoktól, így például a népszerűségtől függetlenül akarja betartatni?

- Ha konzekvensen ezt az álláspontot képviselné, akkor nem kifogásolnék semmit. Csakhogy ez a függetlenség különböző gazdasági érdekek tekintetében már sokkal gyengébb lábakon áll. Az Európai Bizottság ugyanis egyes szakmai kérdésekben nem a mindenkitől független és a közös európai szabályokat betartató stratégiát képviseli, hanem felsejlenek bizonyos érdekek; néha erős tagállamok, néha pedig európai gazdasági szereplők, cégek érdekei a bizottsági döntések mögött.

- Mondana egy konkrét példát?

- Például a Paks II ügye. A paksi bővítés kapcsán nagyon sokat lehet vitatkozni. Alapvetően Magyarországon egy elvi vita folyik az atomenergiában hívő és az azt elutasító közösség között. Ez egy legitim szakmai vita, amelyet le lehet folytatni. Én azt gondolom, hogy a teljesen atomellenes vonalnak nincs társadalmi többsége ma Magyarországon, de ez egy másik kérdés. Ám az Európai Bizottság kiad engedélyeket a beruházással kapcsolatban, azt feltételezve, hogy úgysem valósul meg a projekt, majd amikor mégis a megvalósítás célegyenesében vagyunk, s éppen elkezdenénk a munkát, akkor egy olyan akadályt próbál gördíteni egy tagállam, jelen esetben a magyar kormány elé, amely nem szól másról, mint európai gazdasági érdekek esetleges megjelenéséről a paksi atomerőmű bővítésében…

- Még ha így is lenne, s valóban egyes európai cégeket kívánnának inkább helyzetbe hozni egy orosszal szemben, az nem volna az EU jogos érdeke?

- Ha az EU ezt az érdekképviseletet egységesen kijáró uniós jogként értelmezi a 28 tagállam valamennyiének esetében, akkor az lehetne. Ha azonban az unió ezt a gyakorlatát csak egyes tagállamok, egyes gazdasági szereplőinek az érdekében folytatja, akkor az szerintem illegitim.

- Állítja, hogy eközben a paksi megállapodás mindenben megfelel az uniós jognak?

- Igen. Alapvetően azt a jogot nem hagyjuk elvitatni magunktól, hogy Magyarország államközi szerződéseket, megállapodásokat köthet. A Roszatom nem cégként, hanem atomügyi minisztériumként működik Oroszországban. Kötetett Magyarország és Oroszország között egy szerződés, melyben a magyar államot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, az orosz felet pedig a Roszatom képviselte. Ezt követően elindult egy beruházás, amely feltétele annak, hogy Magyarország az energiafüggetlenség terén is előrelépjen. Erről persze szintén lehetnek legitim szakmai viták, de az látható, hogy Magyarországon ma az elektromos áramfelhasználás jelentős része atomból származik, tehát egy ilyen beruházás nélkül azt az áram-előállítási kapacitást, amelyre szükség van, nem tudjuk biztosítani.

- Mikorra is készülne el ez a bővítés?

- 2026-ban fejeződik be a beruházás.

- Biztos, hogy akkor is szükség lesz ilyen mennyiségű atomenergiára?

- Bocsánat, de ma nem ez a kérdés. Ha a magyar kormány a jövőre nézve, belátható körülményeket mérlegelve nem hoz felelős döntést, akkor olyan hiátust hagy maga után, amely az ország kiszolgáltatottságát növeli. Jelen pillanatban a zöldenergia nem alternatívája teljes egészében az atomenergiának. Tíz év múlva az lesz? Lehetséges. De ma még azt látjuk, hogy az iparági trendeket figyelembe véve egy olyan energiamixre van szüksége Magyarországnak, amelyben diverzifikálni tudja a saját energiafüggőségét; részben atom, részben fosszilis - utóbbi reményeink szerint egyre csökkenő mértékben -, részben pedig megújuló energiaforrások bevonásával. A magyar kormány nem csak az atomra tesz, hiszen 2020-ig duplájára emeli a megújuló energiaforrások részarányát.