Lengyelország nem akar atomfegyvert a területére

Lengyelország jelenleg nem készül arra, hogy csatlakozzon a taktikai atomfegyverek külföldi telepítését lehetővé tevő NATO-programhoz (Nuclear Sharing) - áll a lengyel nemzetvédelmi tárca szombat éjjel kiadott hivatalos nyilatkozatában, mellyel a Tomasz Szatkowski védelmi miniszterhelyettes szombat esti kijelentése nyomán terjedő értelmezéseket cáfoltak.

Szatkowski a Polsat News lengyel hírtelevízió szombat esti adásában elmondta: a lengyel kormány "elemzi" és "fontolgatja" a Nuclear Sharing-hez való csatlakozás lehetőségét. A miniszterhelyettes szavait a külföldi sajtó, többek között a brit The Guardian is idézte, megjegyezve, hogy egy lengyel politikai vezető először vetette fel az atomfegyver lengyelországi telepítésének lehetőségét.

A nemzetvédelmi minisztérium honlapján közzétett nyilatkozatban ezzel szemben leszögezik: Szatkowski kijelentését a nyugati elemzőközpontoknak az utóbbi időben közzétett véleményeivel összefüggésben kell értelmezni, melyek szerint a NATO keleti szárnyán "hiányos a nukleáris elriasztó képesség". Ezért a nemzetközi fórumokon "különféle megoldásokat javasolnak, ezen belül a taktikai atomfegyver megosztásáról szóló egyezmény kibővítését". "Fontolóra kell venni ezeket", ezen belül Lengyelország valamiféle részvállalását az említett egyezményben - áll a nyilatkozatban, melyben ugyanakkor hangsúlyozzák: Lengyelország részese az atomsorompó egyezménynek, a Nuclear Sharing programhoz való esetleges csatlakozást a bel- és külpolitikai viszonylatban egyaránt egyeztetni kellene.

Az 1968-ban kötött, 1970-ben hatályba lépett atomsorompó-szerződés megtiltja az atomfegyverek elterjedését, tehát rendelkezik arról, hogy az atomfegyverrel rendelkező államok nem adhatják át más államoknak nukleáris fegyvereiket, és segítséget sem nyújthatnak ezek előállításához. A múlt század 50-es éveiben elindított Nuclear Sharing nevű program a NATO nukleáris elrettentési politikájának egyik alkotóeleme. Ennek értelmében az atomfegyverrel nem rendelkező tagállamok is részt vehetnek e fegyvertípus esetleges bevetésének tervezésében, s ilyen fegyvereket tárolhatnak saját területükön. A 28 NATO-tagország közül egyedül az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság rendelkezik saját atomfegyverrel, és csak az Egyesült Államok egyes készleteit telepítik más NATO-országok területén. A program részeként Belgiumban, Hollandiában, Olaszországban, Németországban és Törökországban tároltak atomfegyvereket. A NATO képviselői azon az állásponton vannak, hogy a program nem sérti az atomsorompó-egyezményt.

Lengyelország az ukrán válság kitörése óta szorgalmazza a NATO állandó bázisainak létesítését saját területén, a témával kapcsolatban eddig csak a nehéz harcászati felszerelés, a katonai személyzet, illetve a rakétavédelmi pajzs egyes elemeinek telepítését fontolgatták. A szövetségi erők eddig állandó rotációs rendszerben voltak jelen Lengyelországban.

Szerző

Sörösüveggel ütötte, rugdosta áldozatát egy 18 éves férfi

Publikálás dátuma
2015.12.06. 12:57
Fotó: thinkstockphotos
A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy rimóci lakos ellen.- adta hírül a rendőrség portálja.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2015. december 5-én, hajnalban Rimócon, előzetes szóváltást követően egy sörösüveggel a fején megütötte a sértettet, aki a földre esett. A támadó a földön fekvő férfit tovább bántalmazta, több alkalommal ököllel a fején megütötte és megrúgta.

A sértett a bántalmazás következtében -az előzetes orvosi vélemény alapján - súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrök a tettest elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Szécsényi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztálya - szakértők bevonásával - folytatja a további eljárást.