Farkas Flórián;ORÖ;Hegedűs István;

2015-12-07 06:03:00

Hegedüs: lerombolta az ORÖ becsületét Farkas Flórián

Az Országos Roma Önkormányzat elnöke szerint elődjének ügyei mérhetetlen károkat okoztak a cigányságnak. Hegedüs István nem is tudja, mikorra tudják visszaszerezni az ORÖ becsületét, amit szerinte Farkas Flórián teljes mértékben lerombolt. Az elnök arra törekszik, hogy a jelenlegi működésükről reális képe legyen a kormánynak és a közvéleménynek egyaránt.

- Az ORÖ botrányai kapcsán Lázár János kancelláriaminiszter kijelentette, hogy az ügy politikai súlya nagyobb a gazdaságinál, a kisebbségi vezetők akkor ártanak a legtöbbet a közösségnek, ha lejáratják. Még azt is mondta, "Farkas Flóriánnak megvan a lehetősége, hogy minden kérdést tisztázzon, hiszen az eljárás még nem zárult le.”

- Lázár János nagyon pontosan fogalmaz. Farkas Flóriánnak még van ideje elszámolni a közpénzekkel, azaz joga van a védekezéshez. Joga van ahhoz, hogy minden kérdést tisztázzon. Ugyanakkor a folyamatos végrehajtási eljárások miatt olyan összegeket vonnak el az ORÖ-től, amelyek nehezítik a működésünket. Nem gondolom, hogy ezekkel az összegekkel el tud számolni Farkas Flórián, hiszen a szabálytalanságok miatt tőlünk ezeket már levonták. Éppen ezért azt szeretnénk, hogy reális kép alakuljon ki az ORÖ-ről. Az egész szervezetet nem terhelheti felelősség a korábbi vezetés tevékenységéért. A szabálytalanságokat eltusolni nem lehet, hiszen az a cél, hogy tisztességes, átlátható munkát végezzünk. Ugyanakkor Lázár Jánosnak igaza van abban, hogy elsősorban nem anyagi, hanem morális kárt okoz a cigányságnak, ami a roma közéletben zajlik. Erre jó példa, ami legutóbb a mohácsi közgyűlésen történt. Azóta napvilágra került, hogy Farkas Flórián volt az, aki arra buzdította a képviselőket, hogy botrány legyen. Az elmúlt egy év tükrében úgy vélem, ő állhatott az előző közgyűlések botrányainak a hátterében is.

- Miért gondolja így?

- Farkas Flórián azt igyekszik igazolni, hogy amíg ő volt az elnök, addig viszonylagos csönd és nyugalom volt. De ez csak a látszat volt, és inkább azt mutatja, hogy rajta és a közvetlen munkatársain kívül senkinek nem lehetett beleszólása a történésekbe. Amióta nem ő az elnök, az az érdeke, hogy botrányok legyenek, és ne arról beszéljünk, mi történt a közpénzekkel. A hanganyagok teljes mértékben alátámasztják, a cirkuszokat Farkas Flórián generálja. Ezek az ügyek mérhetetlen kárt okoznak a cigányságnak, és nem tudom, mikorra tudjuk visszaszerezni az ORÖ becsületét, hiszen Farkas Flórián ezt teljes mértékben lerombolta. Talán ez is közrejátszott abban, hogy az ORÖ 2015-ben egyetlen felzárkóztatási programot sem kapott, viszont olyan forrásokat vontak el tőlünk, amelyekre nem lehetett előre számítani.

- Mekkora összeget vontak el? Milyen programokról van szó?

- Nagyjából százmillió forintot. Hatalmas kiesés volt a Híd a munka világába program kapcsán elvont támogatás. Mint ismeretes, ezeket az ügyeket az emberi erőforrások minisztériuma is vizsgálta, és a napvilágra került szabálytalanságok miatt vontak el pénzeket az ORÖ-től. Ilyenek voltak például a jogtalan autóbérlések, bútorvásárlások Továbbá az előző vezetés olyan szerződéseket kötött, melyekre nem volt fedezet, de mivel élő szerződések voltak, ezeket nekünk ki kellett és kell fizetni. Kiderült például, hogy jogtalanul vettek fel normatív támogatást nem létező tanulók után. Így a Szolnoki Kormányhivatal döntése alapján 24 millió forintot vontak le tőlük. Erre mi nem voltunk felkészülve. Hatalmas a kár, és ez a 2010 és 14 közötti vezetés a felelőtlen gazdálkodásának a következménye.

- A közvéleményt mostanában leginkább az ORÖ ingatlanjai körül felmerült anomáliák foglalkoztatják. Villa, kastély, lakások, nyaralók. Állítólag ezekhez is Farkas Flóriánnak és köreinek volt jogosultsága, illetve az előző vezetés kötött róluk szerződést. Önök most indulnak feltörni?

- Mi mindent jogszerűen kívánunk tenni. A Svájci utcai villa kapcsán bármikor kicserélhetjük a zárakat. Farkas Flóriánt pedig levélben szólítjuk fel, hogy még az idén rendezze az elmaradt költségeket. Ez evidens, hiszen a kulcsok az ő kezében voltak, ezért a fizetési kötelezettség is őt terheli a több mint egy milliós közös költség elmaradása miatt.

- A borsodi megyaszói kastély kapcsán hírlik, hogy ott sportintézményt kellene létesíteni az ORÖ-nek. Volt erről tudomása? És mi a helyzet a boglári üdülővel, melyet a hírek szerint a helyi önkormányzat is szeretne megszerezni?

- Nagyon jó lenne, ha ott bármilyen intézmény működhetne a roma fiatalok számára. De ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen, és azért kínos, mert ott semmiféle fejlesztés nem történt, Ellenben határozatlan időre csupán a kastély őrzésére havi 600 ezer forintos szerződést kötött a korábbi vezetés. Felelőtlen döntés volt ennek a kastélynak már a megszerzése is, hiszen semmilyen fejlesztésre, felújításra nem volt fedezet, és most sincs. Az őrzésre fordítandó pénznek pedig sokkal inkább helye lenne a rászoruló, tehetséges fiatalok támogatásában. A boglári üdülővel kapcsolatban az az érdekes, hogy saját magunk kezdtük el felújítani önerőből. A mi kétkezi munkánk van benne, nem bármilyen támogatás. Ez gondolom másoknak is feltűnt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától most kaptunk ígéretet arra, hogy a jövőben támogathatják a tábor minimális rendbehozatalát. Viszont a boglári önkormányzattól vannak olyan meg nem erősített információim, hogy azt szeretnék, a tábor kerüljön a birtokukba. Nekünk ez nem lenne jó, hiszen a rászoruló cigány családok nyaraltatásához szükségünk van egy helyre, és ezért mi készek vagyunk tenni is.

- Elnöksége alatt rendre támadások érik. Kapott már életveszélyes fenyegetést is. Még most is kap?

- Fenyegetéseket folyamatosan kapok. Most inkább bírósági útra terelve. Sztárügyvédeket fogadnak ellenem. Nem sokat nyilatkoztam a sajtóban, de pont ezek kapcsán jelentettek fel rágalmazás miatt. Most kaptam kézhez egy végzést, amely szerintem precedens értékű. A független magyar bíróság arról tájékoztatott, hogy tárgyalás nélkül megszünteti ellenem a nyomozást. Leírták azt is, hogy nekem, mint az Országos Roma Önkormányzat elnökének, nem csak jogom, hanem kötelességem is tájékoztatni a nyilvánosságot. Ezt tettem, ezután is ezt fogom tenni.