kártérítés;Emberi Jogok Európai Bírósága;Helsinki Bizottság;zsúfoltság;börtönkörülmények;

Negyedmilliárd 43 magyar rabnak

231 millió forintos kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága 43 rabnak a rossz börtönkörülmények miatt. Idén ugyan enyhült a zsúfoltság, de továbbra sincs hazai jogorvoslat a zsúfoltság okozta helyzetre.

Mint ismeretes, immár több ezer eljárás van folyamatban az Európa legzsúfoltabb börtönrendszerével bíró Magyarországgal szemben a rossz körülmények és a hazai jogorvoslat hiánya miatt. Fél évvel ezelőtt lett jogerős a strasbourgi bíróság azon, 2015. március 10-én kihirdetett döntése, amely fél évet adott a magyar államnak arra, hogy hatékony jogorvoslatot teremtsen és dolgozzon ki tervet a helyzet kezelésére.

Hazai jogorvoslatot az állam nem hozott létre, annak hiányában pedig továbbra is csak a nemzetközi bírósághoz tudnak fordulni a károsultak. Ugyanakkor az elmúlt években 1600 új férőhely jött létre, csak idén mintegy ezer, így az átlagos zsúfoltság 144 százalékról 128 százalékra csökkent, ami érdemi javulás. A tervek szerint 2019-ig öt új börtön is épül, így a helyzet remélhetőleg normalizálódik. A Helsinki Bizottság többször figyelmeztetett arra, hogy önmagában a lassú és költséges börtönépítés nem garantálja a zsúfoltság jelentős enyhülését, ahhoz a büntetőpolitikán is változtatni kell. A kormány ez irányú tervei nem ismeretesek, a civil jogvédő szervezetnek nincsen tudomása arról, hogy a kormány benyújtotta volna intézkedési tervét, amelyet a strasbourgi bíróság előírt számára.

Ez egyébként a már megtörtént tömeges jogsértéseket nem tudja semmissé tenni. A strasbourgi bíróság ma közzétett négy döntésével összesen 43 panaszosnak ítélt meg kártérítést két és fél millió és 9 millió forint közötti összegekben. A kártérítés mértékét befolyásolja a fogvatartás időtartama, a zárkán belüli elkülönített WC hiánya, a bogarak (tetű, poloska) elterjedtsége, a korlátozott fürdési lehetőségek (heti 1–2), a zárkában elérhető meleg víz hiánya (amivel a fürdés részlegesen kompenzálható lenne), valamint a megfelelő fűtés, szellőzés és természetes fény hiánya.