Szombatra halasztják a klímacsúcs zárását

Szombatra halasztják a párizsi klímacsúcs lezárását, egy nappal elhúzódnak a tárgyalások a tervezetthez képest – jelentette be Laurent Fabius francia külügyminiszter. 

A több mint 190 ország részvételével folyó ENSZ-klímatalálkozó házigazdája ugyanakkor bizakodó, szerinte a dolgok a jó irányba haladnak. A záródokumentum szerdán közzétett, 29 oldalas szövegváltozatán még folyik a munka, csütörtökre 27 oldalra húzták meg a szöveget, kiiktatva egy sor zárójeles kifejezést. A végcélt illetően egyelőre a legambíciózusabb változatot tartalmazza a szöveg a BBC jelentése szerint, a globális felmelegedés növekedési ütemét „jóval 2 Celsius fok alá” csökkentenék, erőfeszítéseket téve arra, hogy a növekedést 1,5 százalékra mérsékeljék az iparosodás előtti időkhöz képest.

Szerző

Ígéretkampány Spanyolországban

Mariano Rajoy spanyol kormányfő egy sor komoly választási ígérettel rukkol elő a december 20-i voksolás előtt.

Tegnap azt jelentette be, hogy ha pártja újra többséget szerez a parlamenti választáson, akkor jelentősen könnyít a nyugdíjasok helyzetén: nem kell majd személyi jövedelemadót fizetniük azoknak, akik a nyugdíjkorhatár elérése után is tovább dolgoznak. Egy évig ugyancsak mentesülnek a közteher alól azok a fiatalok, akik először vállalnak munkát. Rajoy ezzel kettős célt akar elérni, egyfelől csökkenteni igyekszik azok számát, akiknek nyugdíjat kell folyósítani, másfelől pedig segíteni akarja a fiatalok elhelyezkedését.

Rajoy négy nagy célkitűzést fejtett ki az RTVE-nek adott interjújában: kétmillió új állás megteremtését, a szociális ellátás javítását, a nemzetbiztonság erősítését, illetve a terrorizmus elleni harc erősítését. Rajoy kormányzata sikerei közt kiemelte, hogy a pénzügyi válság, a sorozatos gazdasági nehézségek ellenére sem nyúlt a nyugdíjakhoz, fenntartotta az egészségügyi ellátásra és a közoktatásra szánt kereteket.