Előfizetés

Így fogadta Törőcsik Marit és Makk Károlyt az államfő (fotó)

Publikálás dátuma
2015.12.11. 21:02
Széles mosoly MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Áder János köztársasági elnök tiszteletvacsorán látta vendégül Törőcsik Mari kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, a nemzet színészét 80. és Makk Károly Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendezőt, a nemzet művészét 90. születésnapja alkalmából pénteken a Sándor-palotában.

A tiszteletvacsorák hagyományát Áder János köztársasági elnök 2012-ben azzal a szándékkal teremtette meg, hogy időről időre felhívja a figyelmet a tiszteletre méltó értékek megteremtőire, a kiemelkedő teljesítményekre, amelyek öregbítik Magyarország hírnevét. Az államfő eddig tudósokat, sportolókat, művészeket látott vendégül tiszteletvacsorán, de meghívást kaptak a Sándor-palotába Európa-bajnok szakmunkások is. Ezen alkalmakkor Áder János körbevezeti vendégeit a Sándor-palota történelmi termein, majd együtt megtekintik az épület teraszáról a kilátást. A tiszteletvacsorákon a legnevesebb magyar éttermek és séfek alkotta négyfogásos menüsort szolgálják fel a vendégeknek.

Tiszteletvacsorán vett részt 2012 óta mások mellett Polgár Judit nemzetközi sakknagymester, Hosszú Katinka ötszörös világbajnok úszó, Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett labdarúgó, Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója és Lech Walesa egykori lengyel államfő.

Ledőlhet a Hóman-szobor?

Cser-Palkovics András arra kérte a Hóman Bálint Alapítványt, ha felállítja a szobrot, fizesse vissza a magyar államtól és az önkormányzattól kapott támogatást. Székesfehérvár fideszes polgármestere bejelentette: a "méltatlan budapesti és nemzetközi támadások" miatt arra kérte az alapítványt, gondolják át a szoborállítást. A városvezető nekiment az emlékmű ellen tiltakozó civileknek, mert szerinte csak a politikai érdek vezérli őket. Az egykori kultuszminiszter rehabilitálását kezdeményező Varga István a Hír Tv-ben azt mondta, ha a kormány valóban kihátrál a szobor mögül, akkor közadakozásból állítják fel az emlékművet.

Székesfehérvár Önkormányzata most az ország és a város érdekeit szem előtt tartva arra kéri a Hóman Bálint Alapítványt, hogy gondolja át a szobor felállítását - közölte Cser-Palkovics András. Székesfehérvár fideszes polgármestere azonban nem a számtalan tiltakozás hatására hátrál ki a Hóman-emlékmű mögül, hanem mert szerinte a várost "a napokban méltatlan budapesti és nemzetközi támadások sorozata érte". Emellett arra kérte az alapítványt, hogy ha mégis felállítanák a szobrot, akkor fizessék vissza az arra kapott közpénzt, ezzel mentesítve a várost és az országot a támadásoktól. Cser-Palkovics megjegyezte, hogy továbbra is elítélik Hóman országos politikai tevékenységét, a második világháború alatti szerepvállalását, de elismerik máig ható városépítő tevékenységét Székesfehérváron.

Kommentál
Cser-Palkovics felháborodott azon, hogy "elvetemültnek és butának" neveztek százezer székesfehérvárit. Hogy ki, azt nem tudni: hosszas keresgélés után sem akadtam olyan cikkre, amely hasonló jelzőkkel illetné a város lakosságát, vagy akár egy rossz szót is szólna róluk. Ellenben a polgármester pénteki megnyilvánulásával rászolgált az általa említett elnevezésekre. Fel sem merült benne, hogy vannak olyanok, akik ténylegesen nem értenek egyet azzal, hogy szobrot emelnek Hóman Bálintnak. Bocsánatkérés helyett pedig egyszerűbb mindent a "libsikre" és az ellenzékre fogni. Polgármester úr, itt mindenki hülye, csak ön helikopter. (Sz.P.)

A szobor ügyében végső döntés csak a december 18-i közgyűlésen születhet, egyelőre csak Cser-Palkovics egyeztetett a Hóman Alapítvánnyal - jelezte lapunk megkeresésére Buth Sándor. Az Együtt önkormányzati képviselője üdvözölte, hogy a polgármester mérlegelte az ellenzék indítványát. Az alapítvány a Népszabadságnak keddre ígért tájékoztatást, elállnak-e a szobortól - ugyanakkor az emlékmű előtti területen már alapoznak.

Lázár János a csütörtöki Kormányinfón arról beszélt: a kormány mérlegeli az Orbán Viktornak címzett tiltakozásokat. A kormánytagok közül a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Trócsányi László igazságügyi miniszter (tárcája 15 millióval támogatta a szobrot), és Balog Zoltán emberminiszter sem állítana emlékművet Horthy Miklós egykori kultuszminiszterének.

Az alapítvány nem hagyja annyiban
"A hisztéria után elképzelhető, hogy kihátrál a kormány a szobor mögül, de van annyi tisztességes, keresztény magyar ember ebben az országban, hogy összegyűljön 15 millió forint" - mondta a Hír Tv-ben Varga István. Az egykori fideszes képviselő érte el, hogy a két világháború közt kultuszminiszterként tevékenykedő, háborús bűnök miatt elítélt Hómant rehabilitálja a bíróság. Leszögezte: lesz szobor Székesfehérváron, maga is beszélni fog az avatón. Hozzátette, ha "a kommunista pufajkás" Horn Gyulának szobrot állítottak az Európai Parlamentben, akkor egy Hóman-szobor felállítása "egész lightos dolog".

Cser-Palkovics a szobor ellen tiltakozó civil szervezetekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, elfogadhatatlan, hogy egyesek "kizárólagosan politikai érdektől vezérelve, toleranciát hazudva Székesfehérvárra a gyűlölet és szembenállás kultúráját" próbálják importálni. Korábban a szekesfehervar.hu-nak nyilatkozva azt mondta: "ne Budapestről idebuszoztatott, csak szavakban toleráns emberek, pártpolitikai háttérrel akarják nekünk megmondani, hogy egy fehérvári civilszervezet kinek állíthat szobrot Fehérváron".

A hazai civil szervezetek közül az Eleven Emlékmű Csoport több alkalommal is demonstrált Székesfehérváron, egyszer egy "alternatív Hóman-szobrot" is felállítottak a tervezett helyszínre. Ám a szervezők minden alkalommal leszögezték, hogy rendezvényeiken nincs helye pártpolitikának. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozásul köztéri hanuka ünnepséget rendez a Hóman-szobor tervezett helyénél vasárnap. A Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) is kifejezte tiltakozását: "Hóman nagy részben felelős a második világháborúban elpusztult magyar katonák, hadifoglyok, civilek és zsidók haláláért" - írták.

A szobor felállítása ellen Maximilian Teleki, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) és Katrina Lantos Swett, a Lantos Alapítvány elnöke közös közleményben tiltakozott. A Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke, Ronald S. Lauder a Hóman-szobor felavatásának leállítására szólította fel Magyarországot. Lauder szerint ez sértés a holokauszt magyar áldozatai számára, és azt várja Orbán Viktortól, hogy tisztázza: az emlékmű nem közpénzből épül. Tiltakozott a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum, illetve az amerikai képviselőház antiszemitizmus elleni harcért felelős kétpárti munkacsoportja is. A képviselők sürgették a magyar miniszterelnököt, hogy "nyilvánosan ítélje el Hóman szerepét az ártatlan magyarok üldöztetésében és deportálásában, és vonja vissza a kormányzati támogatást".

Reakciók
- MSZP: A polgármester igyekszik úgy tenni, mintha nem a Fidesz ügye lenne a Hóman-szobor, pedig Trócsányi László igazságügyi miniszter tárcája támogatta, és mint a közleményből kiderült, az önkormányzat is költött rá. A Fidesz nem magyarázhatja örökké, hogy "semmi közük az országhoz, a botrányok csak úgy megtörténnek".
- Mazsihisz: A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége üdvözli a városvezetés megváltozott álláspontját. Ugyanakkor szeretnék kiemelni, hogy az érintettek hivatalosan még nem mondtak le terveikről és a polgármester nyilatkozata sem zárta ki egyértelműen a szoborállítás lehetőségét.
- Tett és Védelem Alapítvány (TEV): A TEV megálljt kíván parancsolni minden ilyen típusú rasszista kísérletnek. A Hóman-szobor az egyik legveszélyesebb kísérlet volt, amelyet a józan politikusok az utolsó pillanatban megakadályoztak.



Eltűnt a Habony-videó

Publikálás dátuma
2015.12.11. 19:41
Forrás: Facebook
Elérhetetlenné tették azt a reklámvideót, amelyben Habony Árpád egy ibizai szórakozóhelyen mulat - írta az Index. 

Lázár János a csütörtöki kormányinfón - egyébként miniszterelnöki főtanácsadónak nevezve Habonyt - még azt közölte, ez nem a kormánynak kínos, hanem annak, aki így viselkedik. A Miniszterelnökséget vezető miniszter nem tartja nemzetbiztonsági szempontból aggályosnak, hogy Habony egy olyan luxusbárban szórakozott, ahol a 444 forrásai szerint "a csapból is drog folyik". Eközben a Jobbik a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordult, hogy vizsgálják meg, Habony miből finanszírozza luxus életvitelét és kiadásait.