hulladék;menekültügy;szolidaritás;Ausztra;

2015-12-12 14:36:00

Európai szolidaritás kell menekültügyben

Nem fogadható el, hogy Magyarország, Lengyelország, Szlovákia vagy Románia kivonja magát az európai szolidaritás alól - jelentette ki Andreas Schieder, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) frakcióvezetője, aki elmondása szerint még attól sem riadna vissza, hogy befagyasszák az ezen országoknak szánt uniós pénzek kifizetését.

A politikus a Der Standard című osztrák újság szombati számában megjelenő interjújában hangsúlyozta, hogy a menekültek jelentette terheket nem viselheti egyedül Ausztria, Svédország és Németország. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) frakcióvezetője, Reinhold Lopatka szerdára tervezett budapesti látogatásával kapcsolatban Schieder úgy ítélte meg, hogy a néppárti delegációnak teljes határozottsággal el kellene mondania Orbán Viktor kormányfőnek, hogy mi az elvárás Magyarországgal szemben.

Schieder az osztrák kormánykoalíció nehézségeiről szólva nehezményezte, hogy az ÖVP Orbán Viktorral egyeztet, miközben bírálja az osztrák kancellárt, amiért német kereszténydemokrata politikusokkal keresi a megoldást. A politikus véleménye szerint a spielfeldi határnál zajló kerítésépítés csupán "szimbolikus" tett, amivel nem lehet megoldani a problémát, ehelyett nemzetközi összefogásra van szükség.

Reinhold Lopatka néppárti frakcióvezető az újság pénteki számában megjelent interjújában kijelentette: csekély elvárásai vannak már az uniós megoldásokkal kapcsolatban. Az uniós politika, a szolidaritás és a kompromisszumkeresés a menekültkérdés megoldásában kudarcot vallott, hiszen a migránsválság megmutatta az unió lehetőségeinek határait - mondta. Úgy látja, hogy az osztrák kancellár szívesebben szerepel az európai politikai életben, és ezzel kibújik a menekültügyi kérdés ausztriai megoldásának felelőssége alól. Lopatka szerint a kerítés építése az ottlakók biztonságérzetének megerősítése miatt is fontos, valamint hozzájárul a menekültek rendezett irányításához.