Európai Parlament;Iszlám Állam;Német Szociáldemokrata Párt;Martin Schulz;

2015-12-14 06:32:00

Felhívás a jobboldali populisták ellen

A német szociáldemokrata párt, az SPD kongresszusának szombati zárónapján több európai szociáldemokrata politikus felhívott arra, hogy szembe kell szállni a jobboldali populizmussal, amely egyre nagyobb teret nyer Európában. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke szerint a szélsőségesek félelmet gerjesztenek Európában.

Schulz óva intett az Európai Unió szétesésétől. „Európa bukása nem lehet reális forgatókönyv” – fejtette ki. Szerinte ez az ultranacionalisták legfőbb célja. Hozzátette, a demokrácia ellenfeleinek nem szabad teret hagyni. Hasonlóképpen foglalt állást az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Federica Mogherini.

Manuel Valls francia miniszterelnök kifejtette, hogy a szociáldemokratának választ kell találniuk a jobboldali populisták megerősödésére. „Egy a világra nyitott Európára van szükségünk, amely megvédi értékeit” – mutatott rá. Kifejtette, sokan már nem hisznek Európában, s azt látják, hogy a terroristák könnyen átléphetik a határokat. Valls dicsérettel illette Németországot, amiért részt vesz az Iszlám Állam (IS) elleni háborúban.

Werner Faymann osztrák kancellár szerint a szociáldemokraták „versenyre keltek a nacionalistákkal”. Szerinte az egyik legfontosabb feladat, hogy szolidáris megoldást találjanak a menekültválságra. Európa elég nagy ahhoz, hogy segítsen a bajba.

Menekültek sérültek meg

A németországi Lipcsében a hatóságok vasárnap ismertetett összesítése szerint 69 rendőr sebesült meg az előző napi zavargásban. A szászországi tartományi nagyvárosban szombaton a Die Rechte (A jobboldal) nevű, a hatóságoknál szélsőjobboldaliként számon tartott párt és két másik hasonló szervezet közösen felvonulást tartott, és a nagyjából 150 fős menetet mintegy 2500 ellentüntető megpróbálta feltartóztatni. Az MDR regionális közszolgálati médiaszolgáltató társaság beszámolója szerint "feltehetőleg szélsőbaloldali" ellentüntetők rátámadtak a felvonulást és az ellentüntetést biztosító rendőrökre, kövekkel, petárdákkal dobálták meg őket és barikádokat emeltek, amelyeket felgyújtottak - jelentette az MTI.