iszlamisták;Iszlám Állam;Ceuta;szalafizmus;

2015-12-14 06:31:00

Iszlamisták őrizetben

A spanyol rendőrség őrizetbe vett egy férfit, aki az interneten toborzott jórészt 18 év alatti fiatalokat tagokat az Iszlám Állam számára. A 34 éves férfit az észak-afrikai spanyol enklávéban, Ceutában vették őrizetbe – közölte a madridi külügyminisztérium. A hivatalos közlés szerint az illető spanyol állampolgár, s a fiatalok beszervezéséért és radikalizálásáért volt felelős. 

A szalafizmus ortodox változatának képviselője, amely az iszlám ultrakonzervatív ága. A spanyol csendőrség azt követően figyelt fel a férfira, hogy kiderült: több fiatal lány és fiú utazott Ceutából Szíriába. A spanyol férfi célzottan elsősorban labilis fiatalokat keresett, többek között a ceutai kulturális központban. Több nyom vezetett el a férfihoz. A férfi letartóztatásával már tízre nőtt azok száma, akiket terrorizmus közvetett vagy közvetlen vádjával tartóztattak le Spanyolországban a párizsi terrortámadások óta.

Az év folyamán pedig 74 személyt tartóztattak le hasonló okok miatt. Július óta az országban a második legmagasabb terrorkészültség van érvényben. 2005-ben, egy évvel a 2004. március 11-én végrehajtott, 191 személy halálát követelő madridi terrortámadások után tartóztatták le a legtöbb személyt az ibériai országban terrorgyanú miatt, akkor 95 ember került rács mögé emiatt.