Gyurcsány Ferenc;DK;élelmiszercsomag;

2015-12-14 15:47:00

DK: lesz még jobb Magyarország

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint nem jó olyan országban élni, ahol a kormány nem hallja meg a szegénységben élő emberek hangját. Gyurcsány Ferenc a párt élelmiszercsomag-osztása előtt tartott hétfői sajtótájékoztatóján azt üzente a választóknak, hogy lesz még jobb Magyarország.

A pártnak a fővárosi Blaha Lujza téren tartott hagyományos csomagosztásán a DK elnöke arról beszélt, hogy nem jó olyan országban élni, ahol ekkora különbség van a "nincsben élők" és a gazdagok között, mint Magyarországon. Hozzátette: ez a fajta segítség csak "egy korty víz és pár fogás étel az éhezőknek", nem lehet vele megoldani a problémát, de muszáj átélni azoknak az embereknek a szenvedését, akik már órák óta várják a ételcsomagokat. Ellenzékben ennél sokkal nem tehet az ember - jegyezte meg.

Gyurcsány Ferenc, utalva a miniszterelnök vasárnap, a Fidesz-kongresszuson elmondott beszédére, azt mondta, az ételért sorba álló emberek nem látják a felemelkedést és a sikeres országot. "Akik a tűz közelében vannak, azok gazdagodnak, azoknak jól megy" - fogalmazott, hozzátéve, akik pedig kisodródtak az élet peremére, azok szenvednek és segítő kezet keresnek.

Megjegyezte, még azoknak is nehéz, akiknek munkájuk van, vidéken 80-100 ezer forintot keresnek az emberek, ennyi pénzből pedig nehéz a felemelkedés és a fiatalok támogatása.

A DK elnöke azt szeretné - fogalmazott -, ha olyan kormánya lenne az országnak, amely érti, hogy van felelősségünk egymás iránt, "és nem csak akkor vagyunk egy nemzet, amikor a Himnuszt énekeljük". Ha feleannyi szolidaritást és szimpátiát érezne a kormány és a miniszterelnök ezekért az emberekért, mint amilyen hévvel védi a sajátjait, akkor ebből egy jobb ország lenne - hangsúlyozta.

Gyurcsány Ferenc azt üzente, lesz még jobb Magyarország, lesz még olyan köztársaság, amely nemcsak díszeiben mutatja önmagát, hanem mindennapi cselekedeteiben is. A DK ezer csomagot állított össze tartós élelmiszerekből. A Blaha Lujza téren hosszú sorban álltak az emberek, hogy kapjanak belőle.