Kövér kiverte a biztosítékot

Publikálás dátuma
2015.12.14 18:35
Forrás: Facebook, Arc Magazin
Fotó: /
Internetes tiltakozó hullámot és ellenzéki felháborodást váltott ki Kövér László vasárnapi beszéde, amelyben lényegében eltagadta a nők egyenjogúságát. A házelnök a Fidesz-kongresszuson úgy fogalmazott: "szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk".

Nők és férfiak százainak felháborodott bejegyzései árasztották el az internetet Kövér László vasárnapi beszéde után. Az Országgyűlés elnöke ugyanis a Fidesz-kongresszuson - amúgy hetet-havat összehordó - beszédében kitért arra: "nem akarjuk a Soros-félék nyitott társadalmát", "nem akarjuk, hogy Magyarország olyan jövőtlen társadalommá váljon, ahol férfigyűlölő nők és feminin férfiak" a gyermekekben és a családokban csak az önmegvalósítás akadályát látják. A gondolatsor betetőzése pedig az a mondat volt, amelyben megfogalmazta elvárásait is: "szeretnénk, ha lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, ha unokákat szülhetnének nekünk".

A tiltakozó blogbejegyzések mellett szinte azonnal Facebook-csoport is alakult, amelynek szervezői arra biztatják a magyar nőket, hogy negatív terhességi tesztekkel bombázzák a liberalizmust kritizáló Kövér Lászlót, s így figyelmeztessék, semmi köze két ember közös döntéséhez egy gyermek vállalásáról. Szél Bernadett először saját közösségi oldalán tette közzé véleményét, de felháborodását akkor sem titkolta, amikor lapunk kért reakciót Kövér szavaira. "Remélem, az első éjszaka jogát nem akarja visszaállítani" - fogalmazott elsőre. Az LMP társelnöke elborzasztónak tartja, hogy 2015-ben a kormánypárt kongresszusáról ilyen kinyilatkoztatásokat fogalmazhat meg a magyar nőknek címezve az ország egyik első számú közjogi méltósága.

A kevés hazai képviselőnő egyike szerint a parlament elnöke nincs tisztában a magyar valósággal, ha ilyeneket mond, mert nálunk nem azért nem születnek gyerekek, mert "a lányok" a karriert választják a gyermekvállalás helyett, hanem azért, mert a párok anyagi helyzetüket mérlegelve nem merik bevállalni a második babát, sokszor az elsőt sem. Szél Bernadett emlékeztet, ma a felelős gondolkodás sokszor legyőzi a gyermekek utáni vágyat, hiszen amíg 300 ezer ember 70 ezer forint alatti jövedelmet kap havonta és milliók keresnek a létminimum alatt, addig a fiatal párok joggal félnek attól, hogy nem lesz pénzük felnevelni a megszülető gyermekeket. Az LMP társelnöke azt tanácsolja a házelnöknek, hogy ha demográfiai katasztrófáról akar beszélni, először nézzen körül a magyar dolgozók béreinek világában. Szél arra is figyelmeztetett, a Fidesz-KDNP újfeudális gondolkodásmódjának újabb propaganda szövege elsősorban saját bázisuknak szóló üzenet. Szél Bernadett szerint véget kellene vetni annak, hogy a vezető kormánypárt "politikai propagandát csinál a saját szűklátókörűségéből és elvárja, hogy ahhoz igazodjon az ország. Nem fog."

Az interneten véleményt nyilvánítók többsége is kikérte magának a nők leminősítését, például, hogy a házelnök szavai alapján csak "húsnak nézi" őket, mint ahogy azt is, hogy Kövér megmondhatja bárkinek, hogyan élje az életét. A tiltakozási hullámban az ellenzék férfitagjai sem hallgattak. "Ez a középkor lehelete" - fejezte ki felháborodását Szanyi Tibor. A szocialista európai parlamenti képviselő közölte: Kövér téved, mikor azt mondja, hogy a gender kérdéssel való foglalkozás és a nemek közötti egyenlőségre való törekvés gyűlöletkeltő. "Éppen ellenkezőleg, annak az övéhez hasonló, a középkor szellemiségét idéző kijelentések és az Orbán kormány felelős politikájának teljes hiánya a forrásai".

Kovács Ákos folytatta
Kovács Ákos, a jobboldal ikonikus előadója is Kövérhez hasonlókat engedett meg magának az Echo TV ArcKép című műsorában, amikor arra a kérdésre, "mi a dolguk a nőknek", úgy válaszolt: "hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni".
"Ákos mától szoknyát hordhat, beteljesítette a női princípiumot, tartozik valakihez. Kövérhez. Két hülye, egy pár" - reagált röviden Juhász Péter. Az Együtt belvárosi politikusa mellett a nőket leértékelő nyilatkozatokat Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért európai parlamenti képviselője is kommentálta a nagy közösségi portálon: "Én szeretném megvédeni Kövér Lászlót. Ő legalább őszintén ilyen éjsötét, taplóhülye, ostoba ártány. A többiek viszont - Semjén Zsoltot leszámítva - többnyire csak anyagi érdekből imitálják az idiótát" - írta Jávor.

2015.12.14 18:35

Trócsányitól várják a macedónok Gruevszki kiadatását

Publikálás dátuma
2018.11.14 13:08
Nikola Gruevszki, mikor megmutatta Orbán Viktornak Szkopjét, még 2011-ben
Fotó: AFP/ Robert Atanasovski
Nincs törvényes ok rá, hogy a volt macedón miniszterelnök magyar menedékjogot kapjon, az elítélt Nikola Gruevszki kiadatását az igazságügyi minisztériumtól kéri a macedón kormány - tudta meg a Népszava.
eddig kitűnő kapcsolat volt a magyar és a macedón belügy között, és szeretnék ha ez a jó viszony továbbra is fennmaradna.
Ezek szerint Trócsányi László miniszter tárcájához már érkezett megkeresés a kiadatás ügyében. Lapunk megkereste az ügyben az IM-et, ahol azt mondták, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium illetékes a válaszadásban. Vagyis Szijjártó tárcája, ahol kormányzati szájzárat rendeltek el a Gruevszki-ügyben.

Legálisan biztos nem jutott ki

A kérdés már csak az, hogy egy papírok nélkül, illegálisan közlekedő, nemzetközi körözés alatt álló politikus hogyan juthatott el egészen Budapestig - át a szerb-magyar határkerítésen – és miért nem került tranzitzónába a menedékjogot kérő bevándorlókhoz hasonlóan.
2018.11.14 13:08

Döntöttek - Kamerákat telepítenek a gyorshajtók miatt a Váci és a Szentendrei útra

Publikálás dátuma
2018.11.14 12:40
Illusztráció
Fotó: /
Óbudára is kerül a térfigyelőkből. A Jobbik Trianon-emlékévvé tenné 2020-at, a és további 20 ezer kisvállalkozót mentesítenének az iparűzési adótól – derült ki a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
Új, állandó közlekedésbiztonsági kamerák létesítéséről  döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés: a térfigyelőket a III. kerületben a Szentendrei úton és a XIII. kerületben, a Váci úton helyeznék el, mégpedig a gyorshajtások miatt. A Szeneczey Balázs főpolgáester-helyettes által jegyzett – és később egyhangúan elfogadott – előterjesztés szerint az elmúlt években számos olyan, halállal vagy személyi sérüléssel járó baleset történt Budapesten, amelynek oka vélelmezhetően illegális gyorsulási verseny volt: ezek kedvelt helyszínei a III. kerületben a Szentendrei út és a XIII. kerületben a Váci út. A Váci úton a személyi sérüléses baleseteknél a gyorshajtás napközben is szerepet játszik - tették hozzá. A kamerákat a Szentendrei út kivezető oldalán a Záhony utcai kereszteződés előtt, a bevezető oldalon a Mátyás Király úti kereszteződés előtt, valamint a XIII. kerületi Váci út 169. szám előtt helyezik el. A három ellenőrzési pont kiépítése hozzávetőleg bruttó 400 millió forintba kerülhet. Adómentességet kap további, közel 20 ezer fővárosi vállalkozó – ezt is megszavazta a közgyűlés, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes előterjesztése alapján. A döntés a korábbi 1 millióról 1,5 millióra emelte az adóalap-határt, ami alatt a helyi vállalkozók mentesülnek az iparűzési adótól.  Így a jelenlegi mintegy 27 ezer 400 adózó helyett várhatóan több mint 46 ezer mentesül az adó befizetésétől; ugyanakkor a fővárosban összességében hozzávetőlegesen 300 millió forint kiesést generál, mely a fővárosi önkormányzat költségvetésében mintegy 160 millió forintot jelent -írja az MTI. A Jobbik a Fővárosi Közgyűlésben is kezdeményezte hogy a 2020-at a trianoni békeszerződés századik évfordulója alkalmából nyilvánítsák Trianon-emlékévvé.  Tokody Marcell, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a kormánypártok az Országgyűlésben leszavazták, hogy 2020 Trianon-emlékév legyen. A kormány meg sem akar emlékezni erről a "gyalázatos békediktátumról" - tette hozzá. Tokody Marcell közölte: a Jobbik most a Fővárosi Közgyűlésben akarja napirendre vetetni az emlékév megtartását kezdeményező javaslatukat. 
2018.11.14 12:40
Frissítve: 2018.11.14 12:41