Parádés párosítások a BL-ben

Publikálás dátuma
2015.12.15. 06:53
Andrea Barzagli (balra) és Thomas Müller (jobbra) 2013 után újra összecsaphat a BL-ben FOTÓ: EUROPRESS/GETTY IMAGES/ALEXANDER HA
Kisorsolták tegnap az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) főtitkárának, Gianni Infantinónak a közreműködésével a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosításait. Egy biztos: olyan erős találkozók jöttek össze, hogy a futball szerelmesei már most megkezdik visszaszámolni a napokat. Az Arsenal titkára, David Miles elmondta, már haza se várják, miután a csapat megkapta a címvédő Barcelonát.

Paris Saint-Germain-Chelsea, Arsenal-Barcelona, Juventus-Bayern München. Csak három a tegnapi sorsolás párosításai közül, amelyek félelmetes oda- visszavágót ígérnek. Ilyen párosítások általában a labdarúgó Bajnokok Ligája hajrájában, az elődöntőkben szoktak összejönni, de ezt a három rangadót már a nyolcaddöntőkben játsszák. A beosztást tegnap sorsolták ki svájci Nyonban. A 2016-os BL-döntő nagyköveteként az argentin klasszis Javier Zanetti segédkezett a golyók kihúzásában.

A sorsoláskor négy szempontot tartottak szem előtt: azonos országbeli csapatok nem kerülhetnek össze, őszi csoportellenfelek nem kaphatták egymást, az Európa Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntésének értelmében – az Oroszország és Ukrajna közötti feszült politikai helyzet miatt – a Zenit és a Dinamo Kijev nem találkozhatott, valamint az oda- és visszavágós párharcok első mérkőzéseit a csoportmásodikok otthonában rendezik meg. Az angol bajnokságot vezető Arsenal nem volt lelkes, hogy pont a címvédő Barcelonát kapta meg.

"Nagyon örülünk, hogy itt lehetünk a legjobb tizenhat között, sorozatban tizenhatodik alkalommal. Otthon úgy búcsúztak el tőlem, ha a Barcelonát kapjuk, inkább haza se menjek" – nyilatkozta viccesen a sorsolást követően a Mirrornak David Miles, a londoniak titkára. Az ágyúsoknak nincsenek a legszebb emlékei a katalánokról, ugyanis 2006-ban – hátrányból fordítva, igaz, Jens Lehmann kiállítása után emberelőnyben – ellenük nyert BL-döntőt a Barcelona. Azóta 2010-ben a negyeddöntőben, míg 2011-ben a legjobb tizenhat között találkoztak a felek, mindkét alkalommal Lionel Messiék örülhettek. Albert Soler, a Barcelona igazgatója kiemelte, hasonló stílusban futballozik a két csapat, és garantált lesz a látványos játék.

A magyaros Sion a Bragát kapta az Európa-ligában

Tegnap az Európa-ligában is sorsoltak, így kiderült, hogy a bennmaradt 32 csapatnak melyik együttessel kell megküzdenie a nyolcaddöntőbe jutásért. A legnagyobb slágermeccsnek a Fiorentina-Tottenham és a Borussia Dortmund-Porto párharc ígérkezik, valamint a két ország közötti feszültség miatt érdekes, hogy kialakult egy török–orosz küzdelem: a Fenerbahce és a Lokomotiv Moszkva csak egymás kárára juthat tovább. A Mervó Bencét és Vanczák Vilmost is foglalkoztató svájci Sion a portugál Bragával találkozik, míg a Liverpoolban védő Bogdán Ádám az Augsburg ellen várhatja, hogy az angol Ligakupa mellett az El-ben is szóhoz jusson. A vörösök trénere, Jürgen Klopp számára nem lesz ismeretlen a német ellenfél: korábbi csapatai kispadján nyolcszor játszott ellene, és mindössze egyszer kapott ki. A kieséses szakasz február 18-án kezdődik az El-ben.

A Juventus hívei sem ugrottak ki a bőrükből örömükben a sorsolást látva, a klub alenöke, az aranylabdás Pavel Nedved őszintén fejezte ki érzelmeit. "Voltak már ennél szebb napjaim is. Már a csoportkör is nagyon nehéz volt, de a csapat ügyesen kiharcolta a továbbjutást különösebb nehézségek nélkül. Talán több szerencsét vártunk a sorsoláson, de úgy látszik, újra meg kell szenvednünk a siker érdekében" – magyarázta a zebrák és a cseh válogatott legendája, akinek tetszik csapata szereplése az európai kupaporondon. – Sokat fejlődtünk annak érdekében, hogy versenyképesek legyünk a BL-ben, de a Bayern ellen nagyon nehéz lesz. Úgy kell hozzáállnunk, hogy egyik csapat sem legyőzhetetlen."

A bajoroknak jó jel lehet, hogy megkapták az előző kiírás BL-döntősét: amikor 2013-ban összekerültek a torinóiakkal a negyeddöntőben – és 6-0-s összesítéssel jutottak tovább –, a végén a BL-trófeát is a magasba emelhették. Franz Beckenbauer, a Bayern München tiszteletbeli elnökének nagyon tetszett a párosítás, úgy fogalmazott, hogy "összefut a nyál az ember szájában" ennek láttán.

A Chelsea-nek van mit törlesztenie a PSG ellen, ugyanis az előző szezonban szintén a nyolcaddöntőben nézett farkasszemet a párizsi klubbal, és drámai körülmények között maradt alul vele szemben. A francia fővárosban lejátszott első meccsen 1-1 lett a végeredmény, míg a londoni visszavágó 31. percében hatalmas bajba kerültek a vendégek: kiállították Zlatan Ibrahimovicot. A hajrában a Chelsea meg is szerezte vezetést, de a PSG-nek még sikerült kiegyenlítenie a lefújás előtt, így következhetett a hosszabbítás. Újra féllábbal a negyeddöntőben érezhették magukat a kékek, miután a 96. percben Eden Hazard büntetőből eredményes volt, de jött a feketeleves: Thiago Silva a 114. percben eldöntötte a továbbjutás kérdését. A BL kieséses szakasza jövő február 16-án kezdődik, egy héten négy páros játszik majd.

BL, nyolcaddöntők
Paris Saint-Germain (francia)-Chelsea (angol) február 16.
Benfica (portugál)-Zenit (orosz) február 16.
Gent (belga)-Wolfsburg (német) február 17.
Roma (olasz)-Real Madrid (spanyol) február 17.
Arsenal (angol)-Barcelona (spanyol) február 23.
Juventus (olasz)-Bayern München (német) február 23.
PSV Eindhoven (holland)-Atlético Madrid (spanyol)  február 24
Dinamo Kijev (ukrán)-Manchester City (angol) február 24.

A párosítások

Valencia (spanyol)-Rapid Wien (osztrák)

Fiorentina (olasz)-Tottenham (angol)

Borussia Dortmund (német)-Porto (portugál)

Fenerbahce (török)-Lokomotiv Moszkva (orosz)

Anderlecht (belga)-Olympiakosz (görög)

Midtjylland (dán)-Manchester United (angol)

Augsburg (német)-Liverpool (angol)

Sparta Praha (cseh)-Krasznodar (orosz)

Galatasaray (török)-Lazio (olasz)

Sion (svájci)-Braga (portugál)

Sahtar Donyeck (ukrán)-Schalke (német)

Marseille (francia)-Athletic Bilbao (spanyol)

Sevilla (spanyol)-Molde (norvég)

Sporting (portugál)-Bayer Leverkusen (német)

Villarreal (spanyol)-Napoli (olasz)

Saint-Étienne (francia)-Basel (svájci)

A mexikói bőrönd

New York, Madrid, Bilbao és Párizs után végre Budapesten is láthatja a nagyközönség a legendás „mexikói bőröndöt”, amely Robert Capa, Gerda Taro és Chim (David Seymour) elveszettnek hitt spanyol polgárháborús felvételeit őrzi.

A világhírű, magyar származású fotográfus, Robert Capa évtizedekig elveszettnek hitt felvételei kalandos úton kerültek Mexikóba, ahol szerencsés véletleneknek köszönhetően a kilencvenes években találtak rájuk. A csaknem 4500 negatívból álló anyag végül egy ír filmrendező, Trisha Ziff közbenjárásának köszönhetően került 2007-ben a Capa életművét őrző New York-i International Center of Photography-ba. Ekkor derült ki, hogy a negatív tekercseken nem csak Capa eddig ismeretlen felvételei vannak, hanem a lengyel származású Chimnek, és Capa fiatalon, épp a spanyol polgárháborúban életét vesztő szerelmének, Gerda Tarónak korábban soha sem látott képei is.

A bőrönd valójában három dobozt jelent, amelyet nagy valószínűséggel maga Capa és Chim állított össze 1939-ben, Capa barátjának, Weisz „Chiki” Imrének a segítségével, akinek nagy szerepe volt abban, hogy Párizs 1940-es német megszállásának zűrzavarában az anyagot sikerült külföldre menekíteni. A gondosan elrendezett és felcímkézett tekercsek a spanyol polgárháború egész történetét felölelik. Chim 1936-ban és 1937 elején tudósított a háborúból, Taro 1937 júliusáig fotózott, amíg maga is egy összecsapáskor lelte halálát, Capa – kisebb-nagyobb megszakításokkal – a háború legvégéig dokumentálta megrázó képekkel a konfliktust.

Ezeken kívül a dobozokban volt Fred Stein több tekercs filmje is, zömmel Taróról készült portrék, amelyek a fotós halála után elválaszthatatlanul összekapcsolódtak magának a háborúnak a képeivel. A kiállítás december 18-án nyílik a Centrális Galériában (1051 Budapest, Arany János utca 32.)

Szerző
Frissítve: 2015.12.14. 22:05